Kiskorában talán mindenki szívesen próbálgatta szülei-nagyszülei régi ruháit, nézegette felmenői tárgyait, vagy fiatalkori fényképeit, de felnőtt korunkban is foglalkoztathat bennünket a gondolat, hogy miként éltek őseink, hivatásunkat hogyan űzték példaképeink. Novák Emil legújabb albuma ezt az igényt igyekszik kielégíteni: személyes történeteken keresztül mutatja be a magyar filmoperatőr szakot és mestereit. A cím - Az én operatőri iskolám - is szubjektív szemszögre utal, arra, hogy a szerző miképpen látja a magyar filmoperatőrök történetét.

Novakkonyv1 600

Illés György, Eiben István, Hegyi Barnabás

Novák a fotózáshoz és a filmhez való személyes viszonyával indítja könyvét, és már az első oldalakon feltűnik Ragályi Elemér, vagy Jancsó Nyika neve. Megtudhatjuk, hogy a kis Emilnek már az édesapja is super8-sal örökítette meg a gyerekkorát, hogy gimnazista korában a kamrában hívta elő képeit, végigjárjuk vele a szamárlétrát is, hiszen a MAFILM-ben fotósként, majd segédoperatőrként kezdte, hogy aztán sikeresen felvételizzen a Színház- és Filmművészeti Egyetem (akkor még Főiskola) operatőr szakára, és miután 1987-ben elhagyta az országot, egy másik földrészen, Ausztráliában is bizonyítson.

novakkonyv4 600

Novák Emil, Ragályi Elemér és Gonda Géza focus puller

De nem csupán a szerző szemszögéből tekinthetünk vissza a dicső múltra, a könyv meghatározó részét teszik ki azok az interjúk, amelyben Zsigmond Vilmos, Sára Sándor, Koltai Lajos és Jancsó Nyika emlékeznek arra az Illés Györgyre, aki maga volt a magyar operatőri iskola, és akinek jelentős szerepe volt abban, hogy az SZFE-n az operatőr szak elinduljon. Illésen túl több nagy magyar operatőrnek állít még emléket ez a könyv, számtalan anekdotában jelenik meg Eiben István, Hegyi Barnabás, vagy Bojkovszky Béla neve.

novakkonyv3 600
A Jancsó család

“Minden operatőrnek készülő fiatalnak ajánljuk a könyvet” - olvasható a fülszövegen, így nem meglepő, hogy Novák könyvének olvasásához nem árt ismerni a világítás alapjait, a főfény, a gégen, vagy a derítés fogalmát, vagy a különböző kameratechnikákat, mert a szerző nem magyaráz külön, feltételezi ezeket az ismereteket. De szintén érdekesek a filmkészítés iránt érdeklődőknek azok a fejezetek, amelyekben a világítási, illetve operatőri gyakorlatokat mutatja be, sőt montázsokkal illusztrálja is Novák.

novakkonyv7 600
Operatőri gyakorlat

A szerző - operatőrként - természetesen képein keresztül érzékletesebben tudja átadni a múlt hangulatát, mint szavakkal. Az én operatőri iskolám sokkal inkább album különleges fotókkal, mint részletes memoár. Egy-egy emlék egészíti ki a képeket.

novakkonyv10 600
Világítási gyakorlat

novakkonyv5 600
Keresd az operatőrt!