Mundruczó Kornél legújabb filmtervét, A repülő ember-t európai koprodukcióban szeretné megvalósítani. A rendező már korábban elmondta: új filmje „nyitás a közönség felé, ami számára már évek óta igazi kihívás.” A film szinopszisa szerint „valahol messze Ázsiában, egy titkos intézetben különös gyermekeket képeznek ki csodatevőknek. Ariel, a 18 éves fiú, egy olyan képességre tesz szert, amit sohasem kért: egy kísérlet eredményeképp megtanul repülni. Váratlan tudását felhasználva megszökik, hogy Nyugaton, a lehetőségek világában fedezze fel a szabad életet.” Petrányi Viktória producer szerint A repülő ember találkozói a vártnál jobban mentek. "Rengeteg komoly érdeklődő akadt, és úgy tűnik a filmterv egy szélesebb piaci rétegben is működhet. Nagyon jó érzés volt látni az emberek reakcióit, ez visszaigazolást jelentett, hogy jó úton járunk. Nem csupán a jövőbeni koprodukciók vagy eladások miatt fontos fórum ez, hanem a filmterv valódi tartalmi, szakmai megmérettetése is itt történik először."
A szintén a hivatalos főprogrammal párhuzamosan zajló fiatal filmesek találkozójára, a Berlinale Talent Campus-ra öt magyar tehetség kapott meghívást: Cristina Grosan, a MOME hallgatója, Hörcher Gábor rendező-producer, Pacsay Attila (Maestro, Ergo, Mama, Érintés) zeneszerző, valamint Pálos Gergely és Rév Marcell (Itt vagyok), a Színház- és Filmművészeti Egyetem operatőr szakos hallgatói. A Talent Campus ugyan a jövő nagy tehetségeit hivatott megtalálni és felfedezni, de az idén arra a kérdésre is keresték a választ, hogyan pozicionálják magukat neves rendezők. Bátor, de felelősségteljes alkotókat hívtak meg a programba: a Wim Wenderstől Shekar Kapurig terjedő mezőny vendége volt Szabó István is, az immár rendezővé lett Ralph Fiennessel karöltve, akinek az idei Berlinale versenyprogramjában mutatták be első rendezését, a Coriolanus-t.
Fiennes arról áradozott, hogy mennyire kényelmessé teszi István a színészei számára a közös munkát. „Széket adok nekik, hogy leüljenek”- Szabó előbb viccel üti el a dícséretet. „Nekem nagyon fontos, hogy a színész otthon érezze magát és a legjobbat nyújtsa az adott jelentben. Számomra a negatív instrukció, nem instrukció. Ez nem azt jelenti, hogy folyton dicsérni kell, egyszerűen konstruktívnak kell lenni. A negatív ítélet nem segít megoldani a helyezet, de ez nálam a privát éltemben is így működik.” „István nagyon egyszerű és tiszta utasításokat ad. Például, ha egy jelenet inkább érzelmileg fontos, akkor erre felhívja a figyelmet. Azt is szeretem, hogy nem a monitor mögött ül, inkább velünk van egy légtérben, minket és ránk figyel. Sokat tanultam tőle ebből a szempontból és sokat fel is használtam a Coriolanus kapcsán.”
„Nem hiszek abban, hogy a rendező a másik szobában ül és a monitort nézi. Én a színészeimet szeretem figyelni, hogyan áll a kezük, hogyan mozognak, milyen a jelenet atmoszférája és ezt sokkal jobban érzed, ha ott vagy velük. Nem szeretem őket magukra hagyni, egy egészen kicsi rossz mozdulat is veszélyes lehet. Például Klaus Maria Brandauert zavarta egyszer az egyik jelentben valami, már meg nem mondom melyik filmemben. Nem mondta, de láttam rajta, hogy valami zavarja és ezért nem tudja megcsinálni százszázalékosan a jelenetet. Kiderült, hogy a rossz helyen lévő hamutartó volt az… Ha nem vagyok ott, nem vagyok jelen, nem veszem mindezt észre.” - részletezte Szabó a módszerét.
Fiennes kezdetben tartott a színészvezetéstől: „Hogyan mondod meg Vanessa Redgrave-nek, hogy ebben a jelenetben most túl sok volt… Aztán rájöttem, hogy István is ezt csinálta, mindig megmondta, ha sok, vagy kevés voltam egy jelentben. De az is jó, ha érzem, hogy bízhatok a színészeimben és hagyatkozhatok rájuk az improvizálásban és a spontaneitásukban.” Szabó a karakterek fontosságát hangsúlyozta: „Nekem beszélnem kell arról, mit jelentenek számomra a szereplőim, be kell avatnom a színészeimet és kollegáimat a látomásomba, hogy tudjanak velem jönni. Minden rendezés előtt tartok felolvasást, ahol mindenki jelen van. Szeretem, ha a színészeim meglepnek, engem is és magukat is, de szeretem a legfőbb pillanatokat megőrizni a kamerának. Ha szerencsések vagyunk, akkor jön az élet a kamera előtt és életszerű lesz a jelenet, ha nem, akkor jönnek az intellektuális beszélgetések - ezt a színészek nagyon szokták szeretni.”- mondta Szabó nevetve, Fiennes mosolyogva bólogatott.
Szabó Erland Josephsont idézte, akivel a Hanussen-ben dolgoztak együtt: „Megkérdeztem tőle, Bergman mit mond a színészeinek. Josephson azt válaszolta, hogy Bergman nem mond az ég adta világon semmit. Ingmar tudja, hova kell tenni a kamerát, hogy megmutassa, milyen jók vagyunk. Én is ezt szeretném megtanulni.” Így a rendező dolga valójában, hogy a jó pillanatokat halássza. „Csak türelmesnek kell lenni és jön a hal. Sok rendező kiabál, én nem vagyok a kiabálás híve. Ha azt érzem, hogy kiabálnék, akkor előtte odamegyek az illetőhöz és azt mondom neki, hogy most kiabálni fogok, de ne vedd magadra, ez általában működni szokott mindkét oldalon.” Szabó az elkövetkezendő filmtervei kapcsán elmondta: „Ha visszanézem a filmjeimet az az érzésem, hogy folyamatosan ugyanazt a történetet mesélem. Engem az érdekel, hogy a politika hogyan befolyásolja az emberek életét, mivel egy olyan országból és városból jövök, ahol az emberek élete többnyire erről szól.”
