filmhu: Miért pont ezt a filmtervedet forgattad le?

Bertóti Attila: Az Ariadné fonalához kapcsolódó történet egyik legismertebb és a legnépszerűbb görög mítosz, melyből nagyon sokszor merítettek már írók, képzőművészek, és több animációs feldolgozását is ismerem. A labirintus meg a Minótaurusz rejtélyes alakja rám mindigis elemi hatást gyakorolt, és egy időben szinte rögeszmésen foglalkoztam a témával. A film elkészítéséhez egy hirtelen ötlet adta meg a kezdő lökést, rádöbbentem, hogy a történet nagyon könnyen végződhetett volna egészen másképpen...

filmhu: Hogyan választottad ki a stábodat?

B.A.: Várhegyi Rudolfot, a film hangmérnökét az Inforg Stúdió ajánlotta, de korábbról ismertem, nagyon jó volt vele dolgozni. Buglya Zsófit, Sütő Andrást és Beke Tamást, – akik a szereplők hangjaival és a zörejezésben segítettek – Rudi szervezte be.

filmhu: Hogyan állt össze a költségvetés?

B.A.: Az Ariadné fonala a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen folytatott filmes tanulmányaimat záró diplomafilm, de a gyártásába beszállt az Argo Audiovizuális Egyesület és az Inforg Stúdió is. A Szülőföld Alap filmes pályázatán keresztül kaptunk támogatást hozzá.



Nézz bele a filmbe!


filmhu: Mi volt a legjobb élményed a forgatás alatt?

B.A.: A csatajelenetek animálását élveztem a legjobban.

filmhu: Mi volt a legrosszabb élményed a forgatás alatt?

B.A.: Néha úgy éreztem, hogy soha nem fogom befejezni.

filmhu: Mit vársz az idei szemlétől, mi érdekel a mezőnyből?

B.A.: Nagyon örülök az animációs részleg létrehozásának! De minden műfaj érdekelne, időhiány miatt leszek kénytelen válogatni. A játékfilmek közül Fliegauf Benedek Wombjára vagyok leginkább kiváncsi.

filmhu: Milyen díjra érzed esélyesnek a filmedet?

B.A.: Nem láttam az összes versenyben lévő filmet, nem tudom megítélni.

filmhu: Legjobb/legrosszabb bonmot a filmedben?

B.A.: Nincs benne párbeszéd.

ariadne_fonala_500


filmhu: Legtöbbször felvett jelenet?

B.A.: Már nem emlékszem. De van olyan, amit mai napig újracsinálnék, ha tehetném.

filmhu: Melyik A kategóriás fesztiválon látnád a legszívesebben versenyben a filmed?

B.A.: Szép lenne válogatni közülük... Legyen mondjuk Cannes!

filmhu: Hány néző tenne téged boldoggá?

B.A.: A mennyiség még nem elég a boldogsághoz, a lényeg, hogy szeressék a filmet.

filmhu: Mi a legmeghatározóbb élményed a Magyar Filmszemlével kapcsolatban?

B.A.: Mindig nagyszerű érzés volt látni, hogy szerzői filmek, dokumentumfilmek, rövidfilmek szállják meg az éppen helyszínül szolgáló multiplexet.