A vele készített interjúk adnak keretet a filmnek, a vele folytatott beszélgetések és a képeiben meglátható érzések adják a film kiindulópontját. Az interjúkat kísérő és összekötő szekvenciákban a kamera a festmények témáit és helyszíneit keresi fel, a bolhapiacot, a kocsmát, vagy olyan tárgyakon időz el, amik a jelenkori vidéktapasztalat elkerülhetetlen részei. A tárgyak kiemelt szerepét érthetővé teszi a film alapötletét inspiráló Bukta Imre habilitációs előadása, mely a Falusi dizájn címet viselte, és amit Nagy Dénes néhány évvel a film elkészülte előtt hallgatott a MOME-n. „Az előadás annyira erősen élt bennem hónapokkal később is, hogy elhatároztam, hogy megkeresem Bukta Imrét, és megkérdezem, hogy mit szólna egy filmhez, amely erről a témáról szólna” – mesélte korábban a rendező a Filmhunak.
Így jutott a rendező Mezőszemerére, ahol dokumentumfilmjével párhuzamosan elkészítette Lágy eső című fikciós rövidfilmjét. Mindkét film kiindulópontja és közege a vidéki szegénység tapasztalata, a két film helyszíne is közös, a rövidfilm egyik főszereplője pedig a Másik Magyarország interjúiban is megszólaló Erdélyi Zsófi. Ugyanakkor míg a Lágy eső egy gyerekotthonból kikerült fiú belső világára fókuszál, a Másik Magyarország egy közösséget rajzol fel az abban jelenlévő kulturális termékek alapján.
Nagy Dénes érdeklődése a Falusi dizájn iránt a falu kulturális életének, akár egymástól távoli szegleteinek felvázolását jelentette. Szidi néni hímzése, a népviseletbe öltözött asszonykórus, Noé tetoválásai, a zsebrádióból bömbölő Nótár Mary de még a hologramos Krisztuskép is ugyanahhoz a faluhoz tartozó kulturális termékek, és bár a filmben elhangzik, hogy a művész sosem állított ki szülőfalujában, Bukta Imre munkái sem csak a megfigyelő szemlélődésének tárgyai, hanem ennek a kulturális térnek a részei és termékei.
Képei, fotói, installációi a magyar vidék állapotát mutatják meg. A funkciótlan vidéket, ami inkább emlékeztet roncstelepre, ami hírből sem hallott azokról a romantikus elképzelésekről, mint a természetközeli élet vagy a város zajából való kiszabadulás. Sőt, mintha inkább a város tört volna be vidékre, idegen színeivel és anyagaival, hamis ígéreteivel. Ez a festővel készített interjúk közül az egyik kulcsfontosságú részlet, ami összeköti a tárgyi világ megfigyelését a lakók életének bemutatásával. „Ezt a nincstelen réteget (...) ugyanarra a fogyasztásra kényszerítették rá, mint a városi panellakót.” Amikor a festő arról beszél, hogy az emberek a kevés pénzüket is mobiltelefonra és internetre költik, akkor kapcsolja be igazán a film világába a fiatal generációt.
Öt fiatal beszél a filmben kilátástalan helyzetéről. Szüleik nem adtak kezükbe plusz tudást a földművelésről vagy az állattartásról, a vidéki élet már nem jelent rendszerességet. A társadalom sötét szobáikba száműzte ezeket a fiatalokat, a számítógép és a tévé mellé. Elvágyódásuk érthető, ugyanakkor helyzetükből adódóan vágyaik inkább szomorúságot ígérnek. A velük készített interjúkban a rendező a napi rutinjukról kérdezi őket, ami visszaigazolja a Bukta által is megfogalmazott problémát. Ezek a jelenetek tanulságosak, és egy ponton kérdésein keresztül a rendező vissza is kapcsolja őket a művészet, a kulturális közeg leírásához.
Arról kérdezi a fiatalokat, hogy mi a művészet. Ezzel a kérdéssel vezet vissza ahhoz a dilemmához, hogy Bukta Imre miért csak a fővárosban és külföldi galériákban lehet sikeres, és miért nem ismerik a munkáit a közvetlen környezetében. Ugyanakkor ebben a helyzetben visszás érzéseket kelt a gyerekek kikérdezése arról, hogy mit gondolnak a művészetről vagy milyen művészeket ismernek, hiszen a tájékozódásra és tanulásra való lehetőség olyan kiváltság, amivel ők sosem rendelkeztek. Talán szerencsésebb lenne a gőgös vizsgáztatástól való világosabb elhatárolódás, de még így is elgondolkozhatunk az értelmiség felelősségéről a vidéki kultúra leépülésében.
Egy másik érdekes, ellentmondásos pillanat a film lezárásakor Bukta Imre válasza arra a kérdésre, hogy miért marad Mezőszemerén, ha ennyire kilátástalan ott az élet. Válaszából egyértelművé válik szülőfaluja iránti szeretet, viszont jócskán marad hiányérzet azt illetően, hogy miért jó vidéken élni – természetesen egy szegény faluban is lehet bőven ok boldogságra –, és milyen örömei vannak abban, hogy sikeres művész lett anélkül, hogy a város sokak számára kellemetlen nyüzsgésébe kellett volna kényszerítenie magát. Még ha további kérdéseket vet is fel a film utolsó pár perce, a sokféle témából és a bemutatott emberek sorsából érdekes gondolatmenetek rajzolódnak ki.
Nagy Dénes nézőpontja nem hasonlítható Bukta Imrééhez. Nem tagja Szemere közösségének, nem egy élet tapasztalatát gyúrja a filmjébe. Látogató, aki, ahogyan a film alcíméből is kiolvasható, töredékeket lát egy falu életéből. És talán pont ez a töredékesség, a különböző témák és történetek keverése az, ami hitelessé teszi Nagy Dénes Másik Magyarországát. Azon túl, hogy a vidéki élet és kultúra szerepéről vet fel fontos kérdéseket, a film tudatosítja a nézőpontok sokféleségét, és ezeken keresztül szembesít Mezőszemere reményvesztett hétköznapjaival.
A Másik Magyarország – Töredékek egy falu életéből elérhető a Filmio kínálatában.
