A flashfilm egyetlen pszichedelikus minimálkép-folyam, idézetekkel és asszociáltató képelemekkel, ahol az a pillanatnyi snitt, amikor a két nyúl áll az üres metrókocsiban - az egyikből ömlik a vér, de szája gúnyosan grimaszra biggyed - képes megidézni a legfeketébb film noir-ok nihilista heroizmusát; aztán az utolsó lélegzet képe, amikor hasra szorított kézzel, üresbe meredő tekintettel távozik a megidézett pulp-világból a hős, barátja és fegyvertársa rég nyúlhalom már, egy darab szőrme a réten; és a végső, utolsó snitt, kameranyitást imitál a kép, távolodunk, és jön a nagy csavar, ami várható ugyan, de mégis, annyira ponyva, hogy szinte sikítani kell.

Az animáció tényleg bármire képes. Gratulálunk.