Alig néhányan vagyunk a bemutatón, bár ez érthető, hiszen az egyetem különböző épületeinek portásai se nagyon tudnak erről a filmvetítésről, pedig Molnár Miklós láthatóan rajongó, imádja a 3D-t, kísérletezett vele filmen és fényképen, sőt egy különleges könyvet is kiadott Rendkívüli emberek címmel, amelyben háromdimenziós fényképeken mutat be tudósokat, sportolókat.  Tizennégy évesen látta Bodrossy május 1-ről készített filmjét, amelyből „mára csak a sok vörös zászlóra emlékszem” - mesél a gyermekkorát meghatározó filmről Molnár, miközben beállítja az általa elkészített szerkezetet. 

Klasszikus népmese ez a legkisebb fiúról, aki nem csak a királyság felét kapja meg, hanem a királylányt is. Minden azzal kezdődött, hogy kirúgták Bodrossy Félixet munkahelyéről, a Híradó- és Dokumentumfilm Stúdiójából 1949-ben, mert egy nyilvános beszélgetésen nem átallotta saját munkáját szidni. Az önkritika érthető volt, hiszen egy olyan dokumentumfilmet kellett forgatnia Szeged környékén, amely azt sugallja, minden jót a Pártnak köszönhet a termelőszövetkezet. Másnap hivatta az igazgató, és mennie kellett.

IMAX 3D-s szeműveg
Bodrossy szerette a munkáját, és kísérletezni kezdett, a filmben rejlő lehetőségeket próbálgatta, melynek kapcsán eljutott addig, hogy egyperces kisfilmet készített családjáról az általa kifejlesztett háromdimenziós technika segítségével. Folytatta a kísérletezést, próbálgatta a technikát, majd visszament a filmgyár igazgatójához, aki először megdöbbent a látottaktól, majd visszavette, és innentől kezdve csak a 3D fejlesztésével kellett foglalkoznia.

A következő néhány évben elkészült többek között az Artistavizsga, az Egy állatkerti séta és a Téli rege. A próbálkozásokat a nagyközönségnek szánta, ezért a Toldi moziban mutatták be a filmeket, amelyet ekkor a 3D fellegvárává kívántak tenni. Szinte hihetetlen, de ekkor minden szék támlájára polárszűrőt szereltek, azon keresztül nézték a filmeket óriási közönségsiker mellett. Később pénzhiány miatt bezárták a Toldi mozit, „a világ második plasztikus színházát”, ahogy Bodrossy egy cikkében nevezte. A Bodrossy által kifejlesztett technika olyan sikeresen működött, hogy a világ nagy filmgyártói meg akarták vásárolni a szabadalmat, de a találékony operatőr nem adta a kapitalistáknak.

A kezdet kezdetétől foglalkoztatta a világ filmkészítőit a 3D, de az csak 1922 óta létezik hivatalosan, ugyanis ekkor mutatták be A szerelem ereje (The power of love) című Fairall filmet, az elsőt ezzel a technikával. „A háromdimenziós témát minden generáció igyekszik megoldani”- mondta a filmhunak Molnár, mivel láthatóan időről-időre visszatér a probléma, de végleges választ nem kaphatunk. A felvétel nem számít különösen költséges és nehéz folyamatnak Molnár Miklós szerint, mivel a lényege egyszerű, két képet kell készíteni mindenről: a bal és a jobb szem nézőpontját külön-külön, mivel az agyunk átalakítja azt egyetlen térbeli képpé.  A bemutatott Bodrossy-film azért megkérdőjelezi, mennyire könnyű a 3D megalkotása, hiszen a Sportoló fiatalok zárójelenetében a Népstadion megnyitóján több ezer sportolót és nézőt rögzítettek egy darab kamerával. „Kicsit tudományos munka a felvétel, mert a legfontosabb eszközök a centiméter és a különböző táblázatok, mivel nem mindegy, ki milyen messze áll a kamerától, és mi van a háttérben.”- mondta Molnár Miklós a filmhunak -, mivel a forgatás a precizitásról és a számolgatásokról szól.

Egy amerikai IMAX mozi közönsége a Hubble űrteleszkóp felvétele előtt

Miért nincsen akkor minden sarkon 3D mozi, ha ennyire látványos, és különösebben nem is bonyolult? - merül fel a kérdés, ami Molnár Miklós szerint a vetítés problémájával függ össze, hiszen nehéz és költséges megoldani a speciális szemüvegeket vagy a nézőablakot, amelyek elengedhetetlenek. A vetítéshez ugyanis legalább három speciális eszközre van szükség: a vetítő elé szükséges egy szűrő, amivel egy fémes felületre vetítenek, amely megőrzi a polaritást és végül a néző polárszűrős szemüveggel látja a filmet. A fizikai és biológiai szakirodalom átolvasása után is vannak még számomra homályos foltok, de fontosnak tűnik, hogy a szemüveg mikron nagyságú kristályos szerkezete zárszerkezetként működik, amely lehetővé teszi, hogy a jobb és a bal szem is csak a saját perspektíváját lássa azáltal, hogy elzárja a fényeket. A szemüveg segít szétválasztani a szem egyébként összekapcsolódó működését, így az élesség mindig a vásznon marad, viszont a szemünk tengelyével játszik a háromdimenziós film, ettől függ, hogy a kép előtere vagy háttere válik fontossá.  Mielőtt tudományos akadémiai székfoglalómat megtartanám a szem és a film viszonyáról, azt hiszem, ennyi elég lesz.

A Sportoló fiatalok látványos sportfilm az ötvenes évek kontextusában: csavargyári dolgozók eljutnak a legendás Testnevelési Főiskolára, ahol megismerkedhetnek mindenféle sport alapjával, hogy Bodrossy bemutathassa látványos, olykor virtuóz képeit. Megkérdeztük, miért nem érzékeljük mindig a 3D-t, amelyre Molnár Miklós a szem-elméleti eszmefuttatások után érthető választ adott: „sokszor egyszerre fontos valami a kép előterében és hátterében, ami nem jó, mert a néző agya ezt nem tudja feldolgozni egy képen belül, dupla látás fejfájást, hányingert okoz.”

Az utóbbi években a Polar Expresszt készítették el 3D-ban, de Roberto Rodriguez és James Cameron is próbálkozott vele, előbbi a Kémkölykök aktuális részében, utóbbi a Titanic roncsáról készített dokumentumfilmben. Bodrossy nagyon megérzett valamit, tényleg van valami csodálatos abban, ahogy a rúdugró kiszalad a képből. A vetítés folyamán egy valami biztossá vált: a 3D egyszerre látásmód, műfaj és technika.