A Nagy Könyv

(Fournier huszonnyolc évesen, háborúban vesztette életét, és ez az egyetlen regénye. Műve Az ismeretlen birtok címen jelent meg magyarul a hetvenes években.) Noha Bollók idővel változtatott szándékain, Fournier hatása tagadhatatlanul rányomta bélyegét a „különös” alkotásra. (Lásd: a szívszerelmét, Yvonne-t, a hozzá vezető utat, a titokzatos birtokot és az időt elveszítő-kereső fiatalember, (a nagy) Meaulnes; a régi kastély-jelenet és az álomszerű bál.)

Csakhogy Bollók Csabát meglehetősen sok minden(ki) inspirálta, így érzésem szerint Alain Robbe-Grillet (elsősorban A kukkoló, amely Janisch Attila Másnapját ihlette), és Dürrenmatt bűnügyi regényei.

Volt egyszer egy Vadnyugat

Életunt, nazális hangon dünnyög,
céltalanul bolyong
Kolovratnik Krisztián
A Miraq hatásosan kezdődik: egy vasútállomáson álldogál az enervált, szűk pupillájú (anti-) hős, Márk, aki – a sillabusz szerint – „az időből kiesett”. Laura, az „eltűnt lány” cipőjén tüzet csihol, meggyújtja cigarettáját. Az epizód – és a filmzene – a western-filmekből ismert hangulatot idézi. Ennek azonban a jelenettel vége is szakad. A továbbiakban a közönyös, életunt, nazális hangon dünnyögő, látszólag céltalanul bolyongó Márk (Kolovratnik Krisztián) belebotlik egy gyilkossági helyszínelésbe, és egy őt (föl)ismerő detektívbe, Kémerbe (Rátóti Zoltán). A holtan fekvő, vörös hajú leány öltözete kísértetiesen hasonlít Laura ruhájára, mert hogy ugyanolyan. Ezt követően: keresik az eltűnt Laurát (Pető Kata); a detektív egy VI. századi ereklye – egy szent lábnyoma - után kutat, melynek lába kélt; Jolanda, az autós nő (Csere Ágnes) egy – mint a későbbiekben megtudjuk - bérgyilkosnak pénzt ad át, közben holmi arany-ügyletről esik szó; a bérgyilkos elgázolja old mobiljával Márkot; Laurára az erdőben rálő egy férfi; félkegyelműszerűség, avagy „a falu bolondja” (Czene Csaba) egészalakos Marilynt, kvázi-gumibabát  vonszol…

A film végére – értelemszerűen – nincs meg a gyilkos, sem a lábnyom, Laura megvan, de Márk még mindig nem találja az időt.

Szputnyik

Bollók Csaba alkotásának egyik legfőbb jellemzője - már-már stílusjegye - a rejtélyes epizódok, titokzatos dialógok, különleges helyszínek (bál-jelenet) iránti vonzódás. Ezek az „elemek” a legritkább esetben hozhatók egymással „párhuzamba”, összefüggést végképp nem fedeztem föl közöttük. Túl a dramaturgiát eluraló káoszon, és a számomra megfejthetetlen alkotói szándékon, jó ideig bizonytalankodtam: vajon mikor is játszódik ez a történet? Hogy hol, azt már az elején föladtam. Bizonyos epizódok a húszas-harmincas éveket idézik, ám több párbeszédben is megemlítik a Szputnyikot, majd Lajka kutyát. Mivel a Szputnyik-2-őt – és Lajkát – 1957. novemberében lőtték föl a világűrbe, vélhetően a hatvanas évek elején járhatunk. A filmzene, és a báli zenekar – a la kisvárosi Beatles - kétségtelenül a hatvanas évekre utal. Nem szólva Monroe-ról, és a vége-főcímben táncoló-vonagló lányokról - mely utóbbi kapcsán a James Bond-sorozatra asszociáltam.

Vajon mikor is játszódik ez a történet?
Pető Kata
Bollók színészei viszonylagos biztonsággal mozognak szerepeikben, kiváltképp, hogy egy labirintusban bolyonganak. Rátóti Zoltán, detektívként, kitűnő, noha különös módon többször hivatkozik a korára, és a közelgő nyugdíjas évekre. Megnyugodhat, ez csak a forgatókönyv és Bollók Csaba szerint „közeleg”. (Furcsa, de a detektív-epizódoknál jutott eszembe rendre Dürrenmatt, holott bűnügyi regényeiben nem szerepeltet nyomozót.) Nagyszerű karakter-alakítást nyújt Czene Csaba. „Rendben van” a női-vonal, kiemelendő Rostás Vilma. Kolovratnik Krisztián, homlokán egy véres folttal (nyilvánvalóan stigma, de hogy miért?!) nagyrészt elveszetten botorkál, nem találja, amit keres. Valószínűleg majd rossz véget ér.

Bollók Csaba Miraq-ja nagy-nagy titok, amelyet egy idő után eszünk ágában sincs megfejteni. Mert hogy a néző nem detektív – és nem is „agent provocateur”.