Már hétfő délelőtt is egy műfaji hibriddel indíthatunk: Herendi Gábor tavalyi kasszasikere, a félmillió nézőt a mozikba csalogató Kincsem kerül képernyőre. A száguldó telivér története adja a talapzatot, amire egy romantikával és drámával fűszerezett történelmi kalandfilm épül. Herendi látványban gazdag munkájának főszerepeiben Petrik Andreával és Nagy Ervinnel találkozhatunk, akik mellett remek mellékszereplők töltik meg élettel a Monarchia idején játszódó cselekmény steampunk köntösbe, illetve hosszú bőrkabátokba öltöztetett világát.

 

Hétfő este a Duna World műsorán szerepel Gárdos Péter drámája, az író-rendező szüleinek egymásratalálását főként a pár szerelmes leveleiből rekonstruáló Hajnali láz. Gárdos bevallása szerint sokáig hezitált a történet megfilmesítését (és megírását) illetően, azon őrlődve: jogában áll-e megosztani a világgal a holokausztot túlélő szülők megismerkedésének intim történetét. Végül a rendező édesanyja „hatalmazta fel” fiát, hogy szabadon használhassa a háttérből adódóan megrázó, a két ember mesébe illő egymásra találása miatt mégis felemelő históriát.

A hét első két napját színesíti még Keleti Márton vígjátéka, a válási szándékból végül újabb házasságot kovácsoló Tanulmány a nőkről, Tímár Péter 2008-as, a tehetségkutató műsorok hullámjain lovagló mozija, a Casting minden, valamint Roman Polanski fülledt párkapcsolati drámája, a kínos élvezeteket és élvezetes kínokat bemutató Keserű méz. Szerdán újra képernyőre kerül Nae Caranfil földet rengető munkája, A Richter-skála szerint 6,9-es, kora este pedig Kern András próbálja kivívni mindannyiunk ellenszenvét a Gondolj rám főorvosaként.

 

A szerdai napot Szabó István allegorikus történetével zárhatjuk: a Budapesti mesék kisiklott, sárga villamosát az utasok teszik vissza a sínre, hogy tovább haladhassanak a kocsiszín vágyott nyugalma felé. Az útjukat nehezítő akadályokban az újkori magyar történelem eseményeire ismerhetünk rá Sára Sándor költői képein keresztül. Csütörtök este Szomjas György betyárvilágának egy korai darabja, a Rosszemberek, és az ezredforduló utáni magyar vígjáték emblematikus mozija, a Csak szex és más semmi közül választhatjuk ki a kedvünkre valót.

Pénteken ismét látható Deák Kristóf Oscarral jutalmazott kisjátékfilmje, a Mindenki, kora délután pedig Kincsem is újra rajthoz áll. Az esti programról a Kovács Vera-Szűcs János-Halmos Aladár trió gondoskodik Gaál Béla megunhatatlan klasszikusában, a Meseautóban. A hétvégén egy másik régi ismerőssel, az Egy szoknya, egy nadrággal is találkozhatunk, szombat délután pedig a Magyar Kenyér filmjeinek fontos darabja, Szőke András Bakkermanja kerül terítékre.

 

A csodálatos Pékember kalandjait szombat este 2017 egyik legnépszerűbb magyar mozifilmje, a Brazilok követi, amely korábban nekünk sem okozott csalódást. „A Brazilok egyrészt príma közönségfilm, másrészt olyan, hiánypótló alkotás, amivel az alkotók tabut törnek, amikor mélyszegénységben élő kortárs magyar falusi embereket, cigányokat és nem cigányokat mutatnak be életszerűen, szerethetően és szórakoztatóan.” - írtuk egy évvel ezelőtti kritikánkban. Aki nem a tévé előtt tölti a szombat estéjét, az a másnap délelőtti ismétléssel pótolhatja Rokonyi Gábor és M. Kiss Csaba közös rendezését.

április 16., hétfő

Kincsem (Herendi Gábor, 2017) / HBO, 10:05
Hajnali láz (Gárdos Péter, 2015) / Duna World, 21:35
Tanulmány a nőkről (Keleti Márton, 1967) / Duna World, 02:05

április 17., kedd

Keserű méz (Roman Polanski, 1992) / Paramount, 00:45
Casting minden (Tímár Péter, 2008) / TV2, 03:10

április 18., szerda

A Richter-skála szerint 6,9-es (Nae Caranfil, 2016) / HBO3, 13:45
Gondolj rám (Kern András, 2016) / Filmcafe, 19:05
Budapesti mesék (Szabó István, 1976) / Duna, 22:40

április 19., csütörtök

Rosszemberek (Szomjas György, 1979) / Duna, 23:50
Csak szex és más semmi (Goda Krisztina, 2005) / RTL Gold, 00:30

április 20., péntek

Mindenki (Deák Kristóf, 2016) / Cinemax, 11:05
Kincsem (Herendi Gábor, 2017) / HBO, 13:30
Meseautó (Gaál Béla, 1934) / M5, 22:00

április 21., szombat

Gondolj rám (Kern András, 2016) / Filmcafe, 14:05
Bakkerman (Szőke András, 2007) / RTL+, 17:30
Brazilok (Rohonyi Gábor-M. Kiss Csaba, 2017) / Cinemax2, 20:30

április 22., vasárnap

Brazilok (Rohonyi Gábor-M. Kiss Csaba, 2017) / Cinemax2, 09:30
Egy szoknya, egy nadrág (Hamza D. Ákos, 1943) / Duna, 15:30
Valami Amerika (Herendi Gábor, 2002) / AMC, 19:05