On the road to Tel-Aviv / Úton Tel-Aviv felé


A két évvel ezelőtti győztes, az Offside után itt egy újabb remekmű Izraelből, amely elődjéhez hasonlóan az izraeli-arab konfliktus kérdését feszegeti. A történet szerint egy terroristatámadásból felocsúdva az izraeli pár bonyolult szituációban találja magát, amikor egy gyanús kinézetű arab nő felszáll a buszukra.

A film honlapja
A film előzetese
IMDB 

Verbrandman / Napégette ember

Bruno Weyns elalszik a tengerparton. Mikor felébred, komoly napégéstől szenved. Attól a pillanattól fogva azt képzeli, hogy ő egy szuperhős, akit úgy hívnak: Napégette ember. A belga humor iskolapéldájának alkotója, Ian Swerts személyesen is tiszteletét teszi a fesztiválon.

 
A film honlapja
A film werkfilmje
IMDB 

Koramal / A mezei kígyó

Az azerbajdzsáni rövidfilm két vak emberről szól, akik az út szélén koldulnak, az olajkutak mentén. A fiatalabb, aki vakon született, rivalizál az idősebbel, aki élete során vesztette el látását. Egy esős napon az idősebb eltűnik. Khayyam Abdoullayev filmje a BUSHO után felbukkan majd a 2010-es Clermont-Ferrand versenyprogramjában is.

Die schneider krankheit / A schneider kór

Az 50-es években egy szovjet űrsikló lezuhan nyugat-németország területén. Az egyetlen utas egy csimpánz,a ki halálos vírust terjeszt el mindenfelé az országban. A spanyol áldokumentumfilm az előzetes alapján valóban kihagyhatatlannak tűnik.

 

A rendező honlapja
IMDB  

Víctor Y La Máquina / Victor és a gép

Talán a tavalyi spanyol BuSho-győztesnek is köszönhető, hogy az idei évben 45 nevezés érkezett Spanyolországból a fesztiválra. A fesztiváligazgató ajánlata a spanyol mezőnyből: Victor egy kisfiú, aki arról álmodozik, hogy visszahozza elhunyt apját az életbe egy öreg motorbicikli alkatrészei által. Fantázia és valóság határán táncoló mese az álmok hatalmáról.

 
IMDB 

El hombre orquesta / Egyszemélyes zenekar

Egy másik spanyol ajánlat a kínálatból, amelynek alaptörténete szerint egyszemélyes zenekar érkezik a különös faluba, hogy zenéljen. Kissé groteszk, fekete-fehér alkotás a nagybetűs MŰVÉSZ-ről, aki egyedül vívja meg tragikomikus harcát a művészet áruvá válása ellen.

A film teljes hosszában és bélyegméretben 
IMDB 

Ecuador / Ecuador

"Felkértek, hogy készítsek egy videót, amely a didrichseni művészeti múzeumban kerül majd bemutatásra Finnországban, Henry Moore szobraival együtt. Az alkotások természetes formái és egy ős-kolumbiai művészeti kiállítás az épület alagsorában inspirált arra, hogy elkészítsem a filmet." Egy kirívó alkotás az idei kísérleti filmek sorából.

Az alkotó honlapja  

O ponozkach a laske / Zoknik és szerelem

Az animációs szekció évek óta fontos szeletét képezi a BuSho programjának. Michaela Copikova alkotása egyszerű és őszinte film zoknikról, és egy szokványos kapcsolatról egy férfi és egy nő között. A szlovák animáció nyerte el a legjobb animációs film díját az idei Mediwave-en.

A rendező honlapja
A film teljes hosszában

Laska / Csajszi

A lengyel animációk évről-évre elkápráztatják a fesztiváligazgatót és a BuSho közönségét. A Csajszi szlovák 'társához' hasonlóan nő  és férfi kapcsolatáról szól, ezúttal zoknik nélkül, egy humoros igaz történetbe ágyazva. Az egymásba bolondulás és következményei, irónikusan lefestve: találkozás, tánc, jókedv, szexuális aktus.

 


A rendező honlapja
A film honlapja

La chaine du froid / A fagyott lánc

Francoisnak elege van az emberekből. Egyedül akar maradni. Egy nap a mirelit boltban történő vásárlás után felfedez egy forradalmi alibit, hogy távol tartsa a nemkívánatos embereket, akiket eddig nem tudott elkerülni: ne törd meg a fagyott láncot. A tavaly zsűri és a közönségsiker The Dildo című svéd filmhez hasonlóan ez az alkotás is kacérkodik a musicalek világával.  

IMDB 

Tropezones / Tropezones

A férfi megőrül a kajáért, a nő pedig mindent megtesz, hogy a kedvében járjon. Egy tökéletes románc... addig, amíg van valami a hűtőben. A fesztiváligazgató másik nagy kedvence a spanyol mezőnyből: "nagy zabálás, röviden". A magyar közönség az Odeon Mozi Gasztrovizuális hétvégéjén láthatta a kis spanyol abszurdot.

A film teljes hosszában  

Camilla / Kamilla

Egy orosz alkotás az animációk sorában: a fiú egy animációs világban él. Egy animációs hős. Egyszer szerelembe esik, szerelmének tárgya pedig korántsem átlagos lány. Ő egy híres színésznő és valódi.

Lektion 13 / 13. lecke

Egy forradalmi nyelvészeti metódus, amely a német nyelv és a narrációs film "nyelvezetének" egyidejűleg történő tanulását hivatott elősegíteni. Ez a rendhagyó német nyelvlecke tulajdonképpen egy ironikus hangú lázadás a narrációs filmek készítési panelei / konvenciói ellen. A német kísérleti filmes, Kenji Quellet két filmmel is szerepel az idei fesztivál versenyprogramjában. (Másik filmje a Louis Maurice karórák)

IMDB
A rendező egy korábbi filmje 

Kärleksbarn / Szerelemgyerek

A fiatal lány élvezi az egykék tökéletes életét, de egy nap új családtag érkezik. A fesztiváligazgató elmondása szerint évekig vártak a skandinávokra, akik „tavaly végre elkezdtek szivárogni, most pedig megjöttek".

IMDB   

Conexiones / Kapcsolatok

A lány, aki boldogtalan, mert értelmetlennek érzi az életét, elutazik, válaszokat keresve. Kétségtelenül halad az ösvényen, hogy megtalálja önmagát - de ezúttal a keresés önmaga átalakulását jelenti. A versenyprogramban szereplő venezuelai kísérleti film a fesztivál nemzeti sokszínűségéről tanúskodik - érkeztek filmek többek közt Taiwanból, Ausztráliából és Indiából is.

 
A film adatlapja  

Playground / Játszótér

Malachi és Neil legjobb barátok, együtt kóborolnak Dél-London utcáin, kalandot keresve. Az ő világuk az időtlen jelen, a gyerekkor, és, ha együtt vannak, nem félnek semmitől. Neil számára azonban a Malachival töltött idő menekülés a mindennapoktól. A film angol rendezője, Avril Evans is jelen lesz a fesztiválon, mintegy nyolc "sorstársával" egyetemben.

IMDB 

Roentgen / Röntgen

A Hamburg Media School már a 2006-os BuShon is tarolt, a Bass In Contra és a Chinese take away című filmekkel. Ahogyan azóta minden évben, a német iskola idén is készült filmekkel, amelyekből ezúttal kettő - a Röntgen és a Láthatási nap került be a versenyprogramba. Cselekmény: 1896. A fiatal orvos, Georg hiszi, hogy megtalálta páciensei számára a mindenre hatásos gyógymódot, a nemrég felfedezett röntgen használatával. Belefeledkezik kutatásaiba, s ezzel szinte mindent kockára tesz, beleérte kapcsolatát feleségével, Charlotte-tal.

Röntgen; short movie by Michael Venus

IMDB 

Cartolina cellulare / Mobil képeslap

Péter Dél-Olaszországba megy nyaralni. Ezernyi fotót készít mobiltelefonjával, és képeslapot küld haza. Egy mobil képeslapot. Vadócz Péter a Colorful EU című, Cannes-ban is díjazott alkotás után újabb mobilfilmmel jelentkezik a BUSHO-n.

 

Korábbi cikkünk Vadócz Péterről  
A rendező filmográfiája

Mama / Mama

Ezen a címen két film is fut a 2009-es BuSho versenyprogramjában. Gábeli Tamás ezúttal M. Tóth Géza kísérleti-animációját emelte ki a mintegy 70 magyar nevezés közül. Történet a világot körbeérő teregetésről, főszerepben Török-Illyés Orsolyával.

Korábbi cikkünk a Mamáról
IMDB 

Panel / Panel

Egy lány és egy fiú találkoznak a bárban, majd együtt töltik az éjszakát. Hájos Zsolt, az SZFE vágó szakos hallgatója a miskolci Celluloid Workshopon készítette humoros filmjét, a "panelkapcsolat" buktatóiról.

  

A film honlapja
Az [origo] kritikája a filmről

Befőtt / Peach

Hörcher Gábor filmje 2008-ban készült a Filmtett-Duna Műhely táborában, és szerepelt a 40. Magyar Filmszemle versenyprogramjában. A film története szerint a falu csavargója egy dobozt hagy a fiatal pár konyhájában. Mikor azok visszavonulnak a hálószobába, a férfi egy szokatlan módot választ arra, hogy kirabolja őket.

A film teljes hosszában a filmtett.ro-n

Pogácsa / Cake

Mi történik, ha egy doboz rovarírtószer kerül az étvágygerjesztő pogácsába a nagymama hibájából? Az egész család örömmel fogyasztja, majd meghalnak. És a halálos sütemény folytatja, amit elkezdett.... Kassay Réka 2008-as Esti Mese  című animációja után itt a népszerű Örkény Egyperces újabb feldolgozása, amely a miskolci Cinefest versenyprogramjában is szerepel.

Egyérintő / Ratrace

Fullasztó hőség. Kölykök egymással viccelődve fociznak a kertvárosban. Egyikük kirúgja a labdát. A meccs váratlanul gyilkos indulatba fullad. Csuja László, az SZFE forgatókönyvíró-dramaturg szakos hallgatójának legújabb rövidfilmje a Mediawave programjában is szerepelt.



Hír a filmről

Válogatott filmográfia 


A BuSho versenyfilmjeinek teljes listája itt található meg.