Politikai irányzatoktól függetlenül évről-évre tapasztaljuk, hogy a magyar vidék nem eléggé gyanakvó, nem eléggé fölkészült télvégeken. Előbb mindig a belvizek érik „váratlanul” falvainkat, településeinket, s azután támadnak folyóink. Mintha nem akarnák meghallani Petőfi jajszavát: „zúgva-bőgve törte át a gátot/el akarta nyelni a világot!” - írta a tavaszi Tiszáról, nem éppen megalapozatlanul, és a támadékony vésznek már komoly előjeleit kell érzékelnünk, hogy az árvíz vezető hírré küzdhesse föl magát az elektronikus médiában.

Idén a zúgás-bőgés hangjainak a választási kampány eseményeivel kellett megmérkőznie, s állíthatjuk: ha nem támadott volna elsőként a Duna, azután sorban a többi: Tisza, Bodrog, Szamos, Körösök, Dráva, határainkon innen és túl, rekordokat döntögetve! - hát megnézhettük volna magunkat ún. headline ügyben. De most nem volt, és nincs is mese: ötszáz-nyolcszázezer honfitársunk létében fenyegetett, városok, mint Szolnok, Szeged, Baja, vízparti települések tucatjai küzdenek közvetlenül a mocskos áradással, huszonöt-harmincezer civil, közmunkás, katona, főiskolás dolgozik a gátakon. Nappal és éjszaka is. A médiamunkás, tudósító helye is ki van jelölve.
A kedves néző, ha elfelejtette volna, most újból megtanulhatja: milyen a buzgár, mi a nyúlgát, „hogyan kell megfogni a fakadó vizeket?” hogyan kell a háttérben fölkészülni emberek, idősek, családok szervezett kitelepítésére? Melyek a profi vízügyes munka ismérvei? - csónakok, munkagépek, homokzsákok, gátterhelések összehangolt hadműveleti tényezői?

Idén a zúgás-bőgés hangjainak a választási kampány eseményeivel kellett megmérkőznie

Van számos összehasonlítható élményünk: például, az 1970. évi szamosközi nagy árvíz drámai eseményeivel, ahol a románok átvágva gátakat, ránk eresztették a vizet, amikor Kádárék és túlhevült író-tudósítóik katonai, győzelmi jelentésekben számoltak be a víz leküzdéséről, szovjet és magyar stratégiai összefogással, de nem adtak számot a lakosok részvétlenségéről és az újjáépítés körüli privát hisztériáról. Ma már tapasztaljuk, hogy ez a 2006.évi árvíz európai méretei miatt (is) válik majd hírhedtté, hiszen német földtől Csehországon át minden nagy folyam „megőrült” - végig a Balkánon a torkolatokig.

Már tévés aggyal is felfogható: nem elég tudósítani, az emberek magyarázatra (teorémákra) vágynak. Így jött szóba a múlt: a törökdúlás évszázada, amikor az Alföld nagy áradmányait, a Tisza kanyarulatait mesterségesen is bővítették, mert nem állt érdekükben szabályozottan hajózni. Így jön szóba, komoly polémiák tárgyaként, a folyók túlzott vagy elégséges mederbe terelgetése. Széchenyi, Vásárhelyi, kontra posztmodern zöldek, akik mindent (újból) a természetre bíznának. Így jönnek szóba a civilizációs összefüggések: a Kárpátok tarvágott erdeinek újratelepítéseivel. A mesterséges és természetes tározók összhangba terelt létesítményeivel. Az éghajlat virtuális, majd faktuális megszelídítésének terveivel. Kedvező fejleménynek kell tartanunk, hogy a különböző variánsokat tartalmazó vitákat többé nem lehet mellőznünk, asztal alá sepernünk.
Az ár lassú levonultával Józsi bácsit nem fogja megvigasztalni, hogy háza nem roggyant össze, hogy csupán kis gazdasága pihen az iszap alatt, ám ő is, mi is, mások is - össztársadalmi léptékben - tűnődünk majd: Petőfi a valóságot jósolta, muszáj lesz cselekedni.

MTV-től RTL Klubig, naponta