A Széllel szemben egy állami gondozásban élő testvérpár története, akik elszöknek, hogy kiderítsék, miért nem jött el az édesanyjuk a látogatásra. Miért döntöttél úgy, hogy a Válaszúton című kisfilmed után ismét intézetben nevelkedő kamaszokról csinálsz filmet?
Ezt a rövidfilmet is az Északi Támpont Egyesülettel készítettem, akikkel évek óta tartó közös missziónk, hogy fontos társadalmi ügyekről készítsünk filmeket, gyakran foglalkozunk nevelőotthonban élő gyermekeket is érintő jelenségekkel. A Széllel szemben alapötlete viszont konkrétan onnan ered, hogy öt-hat évvel ezelőtt megismerkedtem a főszereplő ikrekkel, Smith Nikivel és Noémivel, és azóta szerettem volna csinálni egy olyan filmet, amiben ők a főszereplők. Eleve foglalkoztatott az ikerség témája, és ezt fűztük össze az állami gondozott gyerekek történeteivel.Eredetileg egy teljesen más sztorit találtunk ki a filmhez, a korai változatban a lányoknak 18 évesen el kell hagyniuk az otthont, és gyakorlatilag teljesen önmagukra utalva állnak a világgal szemben. Csakhogy a munkamódszerünkbe beletartozik, hogy mindig leülünk az érintettekkel és a szakértőkkel beszélgetni, mielőtt nekiállunk egy-egy témának, mert nem szeretnék olyan filmet csinálni, ami teljesen eltér a valóságtól. A szakértőtől megtudtuk, hogy ez már rég nem úgy működik, mint ahogy mi elképzeltük, szerencsére manapság sokkal nagyobb védőhálója van a fiataloknak, akik kikerülnek az állami gondozásból. Arról viszont sokat mesélt, hogy a gyerekek gyakran elszöknek az otthonból, mert meg akarják keresni a szüleiket. Ezért választottuk mi is inkább ezt az alaphelyzetet.
Smith Niki és Smith Noémi, a Széllel szemben főszereplői / Fotó: Hekli Andrea
Milyen volt az első találkozásod az ikrekkel?
Egy ifjúsági fejlesztő programban ismerkedtünk meg velük, ahol ők nem voltak az aktuális csapat tagjai, csak véletlenül odakeveredtek a forgatásra. Megengedtük nekik, hogy ők is részt vehessenek a felvételeken, mert már akkor feltűnt, hogy mennyire tehetségesek és intenzív karakterek. Utána kaptak a Válaszútonban is egy mellékszerepet. Bár szerintem kicsit haragudtak rám, hogy nem rögtön ők lettek a főszereplők, de utólag már ők is belátták, hogy kellett nekik még pár év, amíg meg tudtak érni erre a feladatra.
A kutatómunka alapján neked már van némi ismereted az állami gondozás működésével kapcsolatban, mi a benyomásod róla?
Szerintem intézményenként változik, hogy milyen állapotban működik ez a rendszer. De az biztos, hogy a gyerekeknek nagyon nagy szükségük van a szülői szeretetre, és ezt kis eséllyel tudják megkapni egy nevelőtől, függetlenül attól, hogy éppen milyen a rendszer. Mi nem akartuk, hogy a filmben az motiválja a lányokat a szökésre, hogy az intézet egy borzalmas hely, inkább azt szerettük volna megmutatni, hogy adott esetben hiába vannak egy támogató közegben, mégis az anyai szeretet iránti vágy vonzza őket haza.
A lányoknak voltak már kisebb szerepei, de mégis csak fiatal, amatőr szereplők. Hogyan tudod őket vezetni ilyen érzékeny helyzetek ábrázolásában, mit csinálsz ilyenkor másként, mintha tapasztalt színészekkel dolgoznál?
Rendezőként szerintem sokkal óvatosabbnak kell lenni ilyenkor. Ha van egy nagyon nehéz jelenet, akkor egy tapasztalt színésznek nyilván meg lehet mondani, hogy ez és ez fog történni, ez az elképzelésem a jelenetről, de teljesen más a szituáció egy fiatal amatőr szereplő esetében, aki ráadásul akár valamennyire érintett is lehet egy hasonló helyzetben. Egy film sem ér annyit, hogy az elkészítése során újból traumákat okozzunk valakinek. Nekünk nagyon fontos, hogy védett térben dolgozzunk a szereplőkkel, mindig az ő biztonságuk az első. Meg kell találni azt a vékony vonalat, amibe még bele tudják élni magukat, de nem okoz nekik további rossz érzéseket.
Chilton Flóra / Fotó: Fülöp Flóra
A Széllel szemben-ben is van egy nehéz jelenet, az egyik lányt szexuálisan zaklatja egy kalauz a vonaton. Itt hogyan tudtatok biztonságos közeget teremteni a szereplők számára?
Igen, ez pont az a jelenet volt, ahol kiemelt figyelmet fordítottunk a biztonságra. Gyakorlatilag teljesen szét voltak választva a szereplők, sosem voltak egy térben a felnőtt színésszel az abúzus alatt. Farkas Franciska volt a lányok színész mentora a filmben, többek között erre a jelenetre is nagyon sokat készültek. Franciskával már korábban is dolgoztam együtt, de ez volt az első olyan közös munkánk, ahol nem szereplőként, hanem a stáb tagjaként vett részt. De szereplő oldalról is kaptak a lányok támogatást a jelenetekben, mert Kozma Károly és Varga Tamás is támogatólag és bizalommal fordult az ikrek felé. Furcsa egyébként, hogy kaptam olyan kritikát, hogy nem mutattuk meg részletesen, mi történik a lánnyal, miért nem lehet egyszerre látni a két szereplőt.
Jól értem, hogy azt kérték számon, nem volt eléggé részletes az erőszakjelenet?
El is bizonytalanodtam, hogy akkor lehet, hogy ez nem volt elég bátor ábrázolás, össze kellett volna jobban ereszteni a szereplőket. Viszont amikor meséltem ezt Noéminak, akinek a karakterét támadják meg, azt mondta, nagyon hálás, hogy ezt mi így kezeltük, különben borzalmas lett volna. Nekem ez egy nagyon nagy megerősítést jelentett, mert ha ő így érzi, akkor kit érdekel, hogy valakinek nem volt elég durva ez a jelenet.
Az imént kivesézett jelenet mellett mi volt a legnagyobb kihívás a forgatás alatt?
A Széllel szemben egy road movie, szóval nagyon sok helyszínen forgattuk, ráadásul hosszú forgatási napok voltak. Az egész film szinte végig éjszaka játszódik, és a két főszereplőnk mégiscsak egy kamasz ikerpár volt. Az elején úgy fogták fel az egészet, hogy ez egy nagy buli lesz, és hát azért egy forgatás nem feltétlenül az. Hamar szembesültek is vele, hogy ez kőkemény munka lesz öt napig, el is fáradtak a végére.
A Széllel szemben stábja / Fotó: Hekli Andrea
Kik voltak a főbb alkotótársaid?
Tóth Bálint, a film producere már a nulladik ponttól benne volt, együtt dolgoztuk ki a forgatókönyvet és konzultáltunk a szakértőkkel. Nagyon sokat segített Csánki Zsófia, aki a teljes folyamatban ott volt mellettem, mint a rendező munkatársa. Ennek a filmnek is Hejüsz Betti volt az operatőre és Pongor András szerezte a film zenéjét. Mindkét alkotóval már többször dolgoztunk együtt, mint ahogy a stáb több posztján dolgozó kiváló kollégával is, mindannyiuknak nagyon hálás vagyok a közös munkáért.
A korábban említett „kritikán” túl mi volt a legerősebb reakció, amit a film fesztiváloztatása során kaptatok?
Talán pont az ikrek saját reakciói. Miután először megnézték, katartikus örömet láttam rajtuk. Hihetetlen élmény volt, hogy egyszerre kezdtek örömükben zokogni és nevetni. Akkor tényleg azt éreztem, hogy ezért az egy pillanatért már megérte minden nehézség.
És milyen visszajelzéseket kaptatok a gyerekekkel foglalkozó szakemberektől?
Tartottunk egy vetítést és közönségtalálkozót a Kék Vonal - Gyermekkrízis Alapítványnál, akik éppen a 30. évfordulójukat ünnepelték, így tele volt a terem szakemberekkel. Sokat jelentett az ő visszajelzésük, azt mondták, hogy a film tűpontosan írja le a valóságot. Például érkezett olyan visszajelzés egy szakembertől, hogy ez a film pont olyan érzéseket közvetít számára, mint amilyen érzés gyermekvédelmi szakembernek lenni. A film az elmondása szerint például gyógyító hatású az által, hogy ezek a gyermeki érzések számára is megélhetővé váltak. L. Ritók Nóra gyermekvédelmi szakember pedig úgy nyilatkozott a filmről, hogy: ,,Kínzó kérdéseket kelt az emberben, gyereksorsokról, kiszolgáltatottságról, felelősségekről. A kiemelés, az állami gondozás, a soha nem pótolható család fájó hiánya… a gyökértelenség. Sok gyereket érint. Túl sokat. Az élethelyzetek, amelyekben az ilyen helyzetek kialakulnak, nem (csak) egyéni, hanem társadalmi felelősségeket is felvetnek. A szülői kompetenciák nagy kérdését. Egy olyan szociális készségét, aminek a fejlesztésére sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni. Mindezen érdemes elgondolkodni a film kapcsán… mindannyiunknak.”
Tóth Bálint producer és Chilton Flóra a Magyar Mozgókép Díjjal
A Széllel szemben sorra nyeri a fesztiváldíjakat, legutóbb a Magyar Mozgókép Díjat hoztátok el. Hogyan éled meg az ilyen sikereket?
Óriási öröm, főleg a Mozgókép Díj, mert egyáltalán nem számítottunk rá. Csak azt sajnálom, hogy akkor épp nem tudtak ott lenni velünk az ikrek, mert előadásuk volt és így nem tudtunk együtt ünnepelni. De ha lehetőség van rá a szereplőkkel közösen szoktuk átvenni a díjakat.
Eredetileg operatőrként végeztél a METU-n. Miért ezt a szakot választottad?
Amikor 18 évesen elvégeztem a gimit, nem tudtam, hogy mivel is szeretnék foglalkozni pontosan, csak azt, hogy érdekel a filmezés, a fotózás és az animáció is. Az döntötte el a dolgot, hogy az operatőr szakra vettek fel. Szóval nekem spontán lehetőségeket megragadva alakult a pályaválasztás és a karrierem is, de valahogy mégis mindig jó helyeket választottam. Az öt év, amíg az operatőr szakra jártam, teljesen meghatározta az életemet.
Hogyan kezdtél mégis rendezőként dolgozni?
Az egyetem után a rendezés nem volt előttem, mint perspektíva, jól el voltam én a kamera mögött. Ám egy fesztiválon találkoztam Tóth Bálinttal, az Északi Támpont Egyesület vezetőjével, aki elmesélte, hogy szociálisan érzékeny filmekkel foglalkozik, és kérdezte, hogy nem lenne-e kedvem majd egyszer a jövőben együtt dolgozni. Abban maradtunk, hogy jó-jó, majd beszélünk. Aztán elkezdett egyre több helyre hívni, bátorított, hogy próbáljam ki a rendezést egy kisebb projektben. Igazából az vonzott be, hogy nemcsak filmet készítünk, hanem akár a benne szereplőknek is vihetünk valamilyen célt az életébe. Aztán jött még egy film, meg még egy, és egyszer csak rájöttem, hogy a rendezés az, amit tényleg szeretnék csinálni. Érdekes, hogy teljesen véletlen találkozásból alakult ki a jelenlegi karrierem, és Bálint valahogy meglátta bennem, hogy valahol mégiscsak szeretek rendezni.
A Széllel szemben forgatásán / Fotó: Hekli Andrea
Operatőrként mennyire volt nehéz átengedned valaki másnak a kamerát?
Ahogy említettem, Hejüsz Betti szokta fényképezni a filmjeimet, és szerintem nagyon fontos, hogy nagyon erős bizalom legyen, hogy félszavakból is megértsük egymást. Nem is arról van szó, hogy nehéz volt kiadni a kezemből a kamerát, hanem mindig van egy nagyon konkrét koncepcióm, hogy milyennek szeretném látni a képi világot. Annyira konkrét, hogy azt is tudom, hogyan világítanám be, de ezt próbálom teljesen elengedni és rábízni az alkotótársamra. Az ő fantáziájára bízom, aztán megbeszéljük és addig gyúrjuk, amíg találkozik az elképzelésünk.
A vágást viszont teljesen kézben tartod, mivel te magad vágod meg a filmjeidet. Miért?
Nagyon szeretek vágni, és azt érzem, hogy el tudom engedni az anyagot. Nem ragaszkodom makacsul bizonyos részekhez, mert szerintem sokszor abba a hibába esnek a rendezők, akik vágók is egyben, hogy teljesen beleszeretnek a nyersanyagukba. Ez persze nem volt mindig így, amikor még operatőrként vágtam a saját felvételeimet, sokkal nehezebben mondtam le egy-két képről, egyszerűen fájt, hogy nem lehet mindent beletenni. Rendezőként viszont világosan látom, ha egy jelenet nem annyira működik, és akkor simán kivágom. De el kell telnie pár hétnek a forgatást követően, hogy teljesen hideg fejjel tudjam végignézni az anyagot.
Elvégezted az animáció szakot is, aminek az előző kisfilmed, a Még emlékszem az egyik hozománya. Mennyire igényel másfajta gondolkozást az animációs rendezés, mint az élőszereplős?
Kevésbé szeretem azt az élőszereplős filmezésben, hogy a forgatásokon nagy a stressz és nagyon gyorsan kell dönteni bizonyos helyzetekben. Egy animációs film esetében lényegesen kevésbé kiélezett a helyzet. Ráadásul az animáció, mint műfaj nem köt annyira a valósághoz.A vizuális, képzőművészeti formavilág jóval emelkedettebb, stilizáltabb témafeldolgozást is lehetővé tesz. Mindezen túl az animációval az intim, érzékenyebb természetű témák is könnyebben kezelhetők vagy akár azok a történetek, amelyekben az idő múlása vagy a régmúltban történt események bemutatása jelentene problémát.
Hogyan szeditek össze a költségvetést a filmekhez?
Mindegyik esetben teljesen másképp áll össze a büdzsé. A Széllel szemben például a Nemzeti Filmintézet támogatása mellett gyakorlatilag társadalmi összefogásból jött létre, civilek, alapítványok, cégek felajánlásai is benne vannak. Mindig keressük a lehetőségeket, különböző alternatív pályázatokat, Bálint ebben varázsló, valahogy mindig össze tudja úgy rakni a költségvetést, hogy tudjunk belőle filmet csinálni, még ha nincs is egyszerű dolga.
A Széllel szemben bemutatása óta már debütált a Friss Húson egy újabb kisjátékfilmed is, a Nefelejcs, ami az időskori demenciával foglalkozik. Hogyan esett a választásod erre a témára?
Valójában a Nefelejcset forgattuk a kettő közül hamarabb, csak később mutattuk be. A forgatókönyv eredetileg egy pályázatra készült, amit a demencia témakörben hirdettek meg. Többször kérdezték már tőlem, miért nem csinálok személyesebb jellegű filmeket, amire azt szoktam válaszolni, hogy a társadalmi ügyekkel jobban szeretek foglalkozni, mint a saját dolgaimmal. A Nefelejcs viszont mégis az eddigi legszemélyesebb filmem lett, méghozzá azért, mert a valóság reprodukálta az eseményeket a forgatása és a bemutatása közötti időszakban. A film arról szól, hogy egy néni elveszik a városban az egyre súlyosabb demenciája miatt, és aztán nem sokkal a vágás befejezése után a nagymamámmal is ugyanez megtörtént. Rajta is eluralkodott ez a betegség, ő is eltűnt a városban, de szerencsére sikerült megtalálnunk.
Kép a Nefelejcs című filmből / Fotó: Hejüsz Betti
A magyar film gyakran kapja az a kritikát, hogy nem foglalkozik valódi társadalmi problémákkal, Az utóbbi időben viszont sorra jönnek olyan nagyjátékfilmek is, amik rácáfolnak erre, mint például az Elfogy a levegő, a Háromezer számozott darab, vagy a Nyersanyag. Te érzékelsz ebben változást?
Én is azt érzem, hogy egyre több rendezőnek lett a célja, hogy ilyen témákról beszéljen a filmjeiben. Más kérdés, hogy a közönség erre mennyire nyitott, a saját filmjeimre is hallottam már olyan visszajelzést, hogy ezek nem is játékfilmek, hanem társadalmi célú reklámok. Annak viszont örülök, hogy egyre több filmes áll ki különböző társadalmi ügyek mellett.
El lehet ilyenkor választani a művészetet az aktivizmustól?
Bár a saját világlátásom és értékrendem a filmjeimen keresztül jelenítem meg, jelenleg nem veszek részt aktívan közéleti eseményeken. Nekem a fő célom a párbeszéd kezdeményezése, hogy felhívjam a figyelmet különböző társadalmi problémákra. A filmekkel igyekszünk változást elérni.
Milyen filmterveid vannak?
Mostanában leginkább dokumentumfilmekkel szeretek foglalkozni. A következő kisfilmem egy animációs dokumentumfilm lesz, ez még fejlesztés alatt áll. Van két egész estés dokumentumfilmem is, amiket még évekkel ezelőtt kezdtük el forgatni, de különböző okokból kifolyólag egyiket sem tudtuk még befejezni. Remélem hamarosan ezeket a filmeket is be fogjuk tudni mutatni.
