Csak semmi vész

A kórházsorozatoknak nagy hagyományuk van a szériák világában (Kórház a város szélén, Klinika, Birodalom, Vészhelyzet), a legújabb magyar produkció mégsem ezek nyomán, hanem a Barátok közt és a Szeress most! által kitaposott úton halad. Az egészen apró, cselekményvezetési különbségektől eltekintve egyáltalán nem különbözik a hosszabb-rövidebb ideje futó két magyar elődtől.

A főhősök itt is vállalkozók, self-made-manek, akik maguk csinálták meg a szerencséjüket – csak épp róluk még kevesebbet lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy nem építési szakemberről, hanem egy orvosról van szó, aki Amerikából tért vissza, hogy létrehozza a legjobb magyar klinikát a Pest közeli Csillagkúton. Ennyi – és a nem kevés, összesen tizenhét főszereplő – elég is a történet beindításához.

Természetesen a Jóban Rosszban (sic!) is a serialek, azaz a folytatólagos sorozatok sorába tartozik, hiszen ezekre lehet a leginkább rákattanni. Semmi nem történik, ha valaki kihagy egy Columbo- vagy egy Derrick-epizódot (ezek a sorozatok másik válfajából valók, azaz seriesek), itt ellenben nagy hangsúlyt kap a folyamatosság, a rendszeresség (és ugyanakkor az önismétlés is: a Csillagvirág klinika életébe is bármikor be lehet kapcsolódni).

Habár nemes egyszerűséggel A sorozatnak aposztrofálják, ez a mű sem forradalmasítja a szappanoperák univerzumát. Egy korábbi reklámszlogen szerint pedig a Jóban Rosszban „sorozat, ami olyan, mint az élet”. Vajon mennyire próbál meg olyan lenni és feladata-e ez egyáltalán?

Minimalizmus és valószerűtlenség

Míg az amerikai sorozatok (Vészhelyzet, Maffiózók, Harmadik műszak, Az elnök emberei, Kés alatt stb.) szemmel láthatóan arra törekednek, hogy még a leghihetetlenebb eseményeket is minél reálisabban és dramatizáltan adják elő, addig a jelenleg futó magyar sorozatok (a Szomszédok melegen világított lakásbelsős hagyományait és odamondogatott közhelyeit felelevenítő Életképeket leszámítva) mintha kerülnék a realitást és a drámai helyzeteket. Ebbe a trendbe tökéletesen illeszkedik a Jóban Rosszban is.

Az élet- és valószerűség helyett nem is a dél-amerikai szappanoperák mesevilágát és irrealitását választják, hanem inkább egy, a realitástól elemelt, teljesen idegenszerű világot, ahol minden csak a jelzések szintjén van jelen. Habár a gyártók és alkotók hangsúlyozzák, hogy a Jóban Rosszban esetében nem licencprodukcióról van szó, hanem az ötlettől, a történettől a megvalósulásig minden elemében magyar műsorról, megint csak ott tartunk (mint a Barátok közt vagy a Szeress most! esetében), hogy ebben a sorozatban a szereplők nevén kívül nem sok nemzeti jellegzetességet találunk.

Habár a nézők többsége nyilván nem járt még magánklinikán, a sorozat helyszínét nem így képzeljük el. A Csillagvirág klinika minden elemében steril, stilizált tér, mintha csak Lars Von Trier Dogville-jének csak jelzésszerűen felfestett világát, utcáit és házait látnánk. Ez a minimalizmus – a színészi játékot leszámítva – a sorozat szinte minden elemére jellemző: még világításról sem igen beszélhetünk, ezeknek a figuráknak még árnyékuk sincsen.

A szereplők mintha légüres térben mozognának és egyszersmind el is vannak idegenítve a játéktértől, ezért szinte rákényszerülnek a teátrális, túlzó színészi játékra. Néhány színész értékelhető teljesítményt nyújt, de amit látunk, az ettől nem lesz igazibb, mivel papírmasé díszletek közt mozognak. A főszereplőkön kívül csak mutatóban van néhány statiszta a háttérben, pedig elég ritka az olyan kórház – még ha magánkórházról is van szó – amely kong az ürességtől.

Az életszerűséget úgy próbálják elérni, hogy gyakran hangsúlyozzák a hétköznapi élethelyzeteket (ilyen volt a hintaszék összeszerelése a Szeress most! egyik epizódjában), a szereplőket gyakran mutatják olyan mindennapi helyszínek és cselekvések közepette, mint például tevékenykedés a konyhában, családi vacsora stb.). Vannak ugyan rendszeresen visszatérő, kötelező tragédiák, sorsfordító események (robbantás a kórházban, öngyilkossági kísérlet), de ezek is belesimulnak a statikus, egynemű, megnyugtatóan unalmas környezetbe.

Felesleges számon kérni ezeken a sorozatokon, hogyan viszonyulnak a valósághoz, hiszen eleve lemondanak a környezet valósághű ábrázolásáról, és kizárólag hőseik konfliktusaira kíváncsiak.

Ármány és szerelem

A kórházi környezet tehát csak díszlet ahhoz, ami igazából az efféle sorozatok lényege. Attól, hogy időnként elhangzik a  „Hogy vagyunk, hogy vagyunk?”, meg az „Igenis, főorvos úr!”, a Jóban Rosszban még annyira sem tekinthető kórházsorozatnak, mint mondjuk a Klinika. Minden ízében a Barátok közt sémáját követi, középpontban az olyan örök témákkal, mint a vonzalmak és intrikák.

Azonban a magyar elődök, a Szeress most! és a Barátok közt sem a semmiből jöttek. Közvetlen ihletforrásnak tekinthető két német sorozat, a 3174. (!) részénél tartó, a Barátok közt-höz hasonlóan a Grundy csoport által gyártott Gute Zeiten, schlechte Zeiten (Jó idők, rossz idők) és az Unter uns (Egymás közt).

Ha megvizsgáljuk a sorozatok címeit, arra jutunk, hogy a két német szappanoperához hasonlóan egyikük sem árul zsákbamacskát: már címükkel hangsúlyozzák, hogy mire kíváncsiak. A Barátok közt árvaházból kikerülő barátok életére, a Szeress most! pedig kizárólag a szerelmi kapcsolatokra koncentrál. Teszi mindezt jó idők, rossz idők során, azaz jóban-rosszban (Jóban Rosszban). Így próbál emlékeztetni minket az élet körforgására és az emberi kapcsolatok fontosságára.

Bajban lennénk, ha a vérségi kapcsolatokon kívül a tárgyalt művekben megjelenő érzelmi és szeretői viszonyok hálóját is megpróbálnánk például egy családfán ábrázolni. Olyan kusza labirintust kapnánk, amin talán még maguk az alkotók sem tudnának kiigazodni. Ez egyébként az olyan sorozatok stratégiája, mint a Melrose Place vagy a nálunk még csak jelenleg futó Beverly Hills 90210, ahol a végére már - elég belterjes módon - szinte minden szereplőt összehoztak mindenkivel.

A legfontosabb témák a cselekmény bonyolódása során ebből adódóan az érzelmi viharok, a megcsalás és megcsalatás, a tiltott szerelem, a házasságtörő kapcsolatból született gyerek stb. És talán igazuk is van a készítőknek, hiszen ezekkel a problémákkal bárki tud azonosulni, aki valaha családban vagy párkapcsolatban élt.

Az új termék

Ahelyett, hogy a valószerűséget kérjük számon rajta, sokkal több ráció van abban, ha a Jóban Rosszbant annak tekintjük, ami: terméknek, amely ráadásul újabb fontos eleme a két nagy kereskedelmi csatorna hatalmi és nézettségi versenyének. Miután megegyezhetünk abban, hogy áruról van szó (sokkal inkább, mint például egy film esetében, pedig ott sem elhanyagolható ez a tényező), nem mindegy a csomagolása, a tálalása, a műsorstruktúrába illesztése és a nézettsége sem.

Kezdődött minden az egyszerre agresszív és rejtelmes reklámkampánnyal, az álgraffitikkel az óriásplakátokon – még hetekkel a sorozat indulása előtt. Folytatódott a széria szereplőinek meghívásával a csatorna reggeli beszélgetős műsorába. Azóta pedig olyan kiemelten kezelik a saját gyártású szappanoperát, hogy a híradó végén a bemondók néhány mondatos előzetessel ajánlják figyelmünkbe, és még az időjárás-jelentést sem ússzuk meg reklám nélkül: „Most pedig következzen a Jóban Rosszban!” 

A termék csomagolásában fontos szerepet játszik a főcímdal, melyet a TV2 tavalyi tehetségkutató vetélkedőjének nyertese énekel (a két másik sorozatnál is nagy hangsúlyt fektettek a főcím alatt felcsendülő fülbemászó dallamra). A legújabb csapás pedig az volt, amikor a Szulák Andrea-show pletykára éhes és mit sem sejtő nézőinek azzal kellett szembesülniük, hogy Tóth Veronika itt is a Jóban Rosszban főcímdalát énekli el vallomása lezárásaként. Egyelőre tehát a csatorna minden kommunikációs lehetőségét arra használják fel, hogy eladják az új árut.

S hogy meddig fog ez folytatódni? Valószínűleg addig, amíg a szappanopera nem adja el saját magát és nem épít ki maga köré szilárd és kitartó nézőtábort. Az évek során a Barátok közt is önjáró lett, és már nem szorul rá az ilyenfajta reklámra – de ehhez mindenekelőtt megfelelő nézettségre van szükség.

A nézettségi versenyben egyelőre nem igazán teljesít jól az új széria. Bár úgy tűnik, stabil, egymillió feletti állandó nézőtáborra tett szert az elmúlt egy hónapban, még mindig sokan kapcsolnak el és választják inkább a konkurens csatorna hírmagazinját a Csillagvirág klinika kalandjai helyett – míg a Barátok közt tartósan a legnézettebb műsorok közé tartozik (azonban ha még emlékszünk, annak a sorozatnak is majdnem egy év kellett, hogy szilárd rajongótábor alakuljon ki körülötte, és a nézettségi lista élére kerüljön).

Az élet követése

Rossz színészi játék, üres karakterek, valószerűtlen helyszínek és díszletek, hiányzó atmoszféra, primitív didaxis, erőltetett és minden fordulatával együtt unalmas cselekmény… Akkor mégis miért szögezi a nézőket ez a sorozat is, miként többi társa napról napra a tévéképernyők elé? Mi lehet a titka a szappanoperák ezen változatának, melyeknek egyszerre kell eladható termékként érvényesülniük és mítoszt teremteniük?

Hőseinek múltját nem ismerjük – csak néhány vonással felvázolva (ez a tudás körülbelül megegyezik azzal a pár mondattal, amit a műsor honlapján az alkotók teremtményeikről elárulnak). És ennyi elég is a saját mitológia megteremtéséhez, hiszen éppen azért ejt rabul minket fokról fokra, mert a múlt nélküli szereplőknek csak a jelenét ismerjük (ami éppen a képernyőn zajlik), és a múltjuk, személyes történelmük a szemünk előtt alakul. Ezzel válnak közeli ismerőseinkké, az életünk részévé.

Az egyre bizonytalanabbá váló világban melyikünknek ne lenne szüksége valami biztos pontra az életében? Miért ne adhatná meg ezt a sok egyéb pótlék mellett egy szappanopera? Ami nem kötelez semmire, nem jár semmiféle kockázattal és mellékhatással, önfeledten figyelhetünk egy panoptikumot, ami még csak egy kicsit sem hasonlít a sajátunkra.

Ahelyett tehát, hogy a sorozat magáról az Életről szólna, inkább nézői életéről árul el sok mindent. Mindenkinek másért van rá szüksége: fél óra kikapcsolódás, levezetés a híradó után, elszakadás a (házi)munkától, a tanulás nyűgétől. Így válik a napi rutin, a szokásaink részévé, mivel az unalmas megnyugtat. Ilyen értelemben tényleg az életről szól: napi folytatásaival olyan egyhangú és monoton, mint az életünk.

A Jóban Rosszban sorozatnak, háborítatlan unalma révén ugyanúgy minden esélye megvan arra, hogy a Barátok közthöz hasonló kult-státust érjen el. Bugyuta kis történeteivel, vázlatos szereplőivel, gyakran váltakozó tanmeséivel ugyanolyan jó beszédtémát szolgáltat majd ez is, mint az árvákból lett építési vállalkozók története.