Cseh filmhétvége

Közös jellemzőjük, - bár igen eltérő eszközökkel oldják meg – hogy erős társadalmi reflexióval és szatirikus éllel mesélnek el személyes történeteket napjaink Csehországából. Nagyszerű ötletekből, változatos figurákból, bátor öniróniából nincs hiány; a történetek egy idő után mégis ellaposodnak. Egy-egy erős jelenet erejéig a szálak ügyesen összefutnak, aztán sajnos mindenki visszasüllyed üres magányába. Feltűnő, hogy a lázadó figurák éppúgy hiányoznak, mint a kísérletező vizualitás.

Buster Keaton Prágában

Petr Zelenka Hétköznapi őrületek című munkája a legszínesebb közülük

Kétségkívül Petr Zelenka Hétköznapi őrületek című munkája a legszínesebb közülük, egyúttal a legnagyobb vállalás. Hőse Petr, akinek karrierje éppúgy leáldozóban van, mint szerelmi élete. Légiforgalmi irányítóból targoncavezető lesz, miközben ex-barátnőjét próbálja visszacsábítani. Petr igazi lúzer, aki Buster Keaton mintájára fapofával kerül át egyik abszurd helyzetből a másikba. Zelenka filmjében mindenkinek furcsa őrületei vannak: Petr apja a sörösüveg tetején képződő buborékok igézetében él, anyja állandóan terrorveszélytől retteg, főnökének különös hobbija, hogy próbababákat öltöztet a felesége ruháiba. Hősünk azonban még közöttük is idegen, hozzájuk képest is örök vesztes, őt még a saját hülyeségei sem igazán kötik le. Mintha csak úgy mellékesen lenne hülye: ő a szomorú bohóc ebben a cirkuszban. Amikor pedig mégis felcsillan valami remény a magányból való kitörésre, tragikus módon éppen egy infantilis hülyeség okozza végzetét. Ugyanakkor a film leggyengébb pontja is ő: Ivan Trojan Buster Keaton-ra hajazó játéka sehogy sem képes feléledni a prágai helyszínen. A fapofa mögül túl sok érzelmet sajtol ki, pedig fölösleges ilyen formán hangsúlyozni Petr szorongását. A központi figura görcsössége fel is szeleteli a filmet különálló epizódok sokaságára, amik szépen sorban kioltják egymást.

A Hétköznapi őrületek emlékezetes szereplője inkább az apát megformáló Miloslav Krobot (meg is kapta érte hazájában a legjobb színészi alakítás díját), illetve egy jelenet erejéig az anyát játszó Nina Divísková. (Úgy vélhetjük, Tarr Béla jól választott, amikor az egyébként színházrendező Krobot-ra bízta A londoni férfi főszerepét.) A rendkívül eszköztelen mégis szuggesztív Krobot ezúttal David Hanek-et alakítja, aki a néhai filmhíradók narrátoraként országos ismertségre szert tett, de ma már öregedő, depressziós férfi. Felesége, hogy kizökkentse a buborékbambulás „halálos veszélyéből”, időnként arra bíztatja: véletlenszerűen hívjon fel telefonszámokat, hogy vajon felismerik-e a hangját. Hanek így ismerkedik meg egy szobrásznővel, aki megmintázza, és még arra is ráveszi, hogy különös performanszként filmhíradó-szövegeket adjon elő kiállítás-megnyitókon. A film legjobb jelenete, amikor a nő hatására érzelmileg és tudatilag ébredező Hanek ejtőernyős tandemugrást hajt végre, majd a levegőben lebegve megcsörren a mobilja, és néhány megszokottan hétköznapi mondatot váltanak a mit sem sejtő feleséggel. A feleség hamarosan ténylegesen belebetegszik a halálfélelembe: megrázó jelenet, amikor az idegei felmondják a szolgálatot, és egy turistáktól népes téren rohangál föl és alá.

A Hétköznapi őrületek számos izgalmas motívumával sem képes a hétköznapin túlit megragadni, pedig abszurd helyzeteivel éppen erre törekszik.

A cseh Truman-show

A filmbéli valóságshow Hrubest szemeli ki áldozatául: szerzetesek keresik fel, hogy ő a Dalai Láma 15. reinkarnációja

A senkiföldjén játszódik a Hrubes és Mares, a két jó(madár)barát is, de a film közel sem olyan jó, mint a címe. Ezúttal két lúzerünk van: az egyik a dinamikus, az erőszaktól sem visszariadó, irányító jellemű Hrubes, a másik pedig a feminin vonásokkal bíró, szerencsétlenkedő Mares. A clown-játék elméletben megint működne tehát, azonban a hősökben (a forgatókönyvben) itt sincs annyi erő, ami megakadályozná a dekadens önsajnálat fárasztó köreit. Pedig sok jó ötlet lett felhalmozva, az alapképlet is alkalmas lenne egy jól működő társadalmi szatírához. A filmbéli valóságshow Hrubest szemeli ki áldozatául: szerzetesek keresik fel azzal a hírrel, hogy ő a Dalai Láma 15. reinkarnációja. Hrubes először kidobja a küldöttséget, de aztán fokozatosan belemegy a játékba, a végén talán már ő maga is elhiszi, amit állítanak róla. A film (és a show-műsor) Hrubes jellemének átalakulását - és ezzel párhuzamosan a Mares-hez való viszony romlását – követi nyomon. A nagy lepleződés, a meghiúsuló álom Hrubest visszarántja a valóság talajára, a tragédia viszont már nem előzhető meg.

Sajnos a film már az elejétől beleragad a melankóliába, amiből a (néhol tényleg) vicces jelenetek sem képesek kiemelni. Végső soron ebben a műben sem sikerül a főhősöket eléggé érdekessé tenni a néző számára.

Egy jó erős fekete

A Dugulj el és lőjj le! igazi zsánerfilm, méghozzá a manapság divatos, guy ritchie-s felhangokkal dúsított akció-komédia műfajából. Az angol-cseh koprodukció kissé nehezen indul, de nagyon jól felpörög. Befejezni ezt a történetet sem sikerül, megint minden kiúttalan lesz - gyanítjuk, hogy inkább a forgatókönyv felelős ezért, és nem a filmbéli figurák sorstalanságáról van szó.

Colin feleségével Prágában tölti szabadságát, de állandóan szorong, és ezt folytonos idétlen szövegelésével ellensúlyozza. Az asszony egy szerencsétlen balesetben meghal: ráesik egy óriási Mária-szobor, amit éppen a helyére szeretnének illeszteni a kissé bamba munkások. Colin összeomlik, öngyilkos akar lenni, de olyan sokat körülményeskedik, hogy végül a kísérlet nem sikerül. Pavel, aki a szállodában sofőrködik - emellett hentesként is dolgozik, valamint kutyapiszkot szed a parkban -, némi anyagi juttatás fejében végül elvállalja, hogy segít Colinnak meghalni.

Amikor a film lendületbe jön, egymást érik a jól kigondolt és megmunkált gegek és poénok. Egy táska pénz és egy félelmetes maffiózó is képbe kerül, majd elkezdenek szaporodni a hullák a két balek ténykedése körül. Mindez ráadásul nem öncélú: mint kiderül, a történet hajtóereje Pavel azon törekvése, hogy megfeleljen élettársának, a nagyravágyó, de kicsinyes Libának (Anna Geislerová alakítása kiemelkedik: kevés eszközzel kevés jelenetben, mégis egyenértékű főszereplő lesz). A történet végén majdnem mindenki meghal, az álmok itt is szertefoszlanak: Libáról kiderül, hogy rendszeresen csalja Pavelt a felső szomszéddal, így Pavel minden vágya illúzióvá lesz. A két férfi magára marad a senkiföldjén. A vígjátéki színezet végül komor hangulatba fordul: kár az újabb pesszimista befejezésért, hiszen az alkotók láthatóan kedvtelve bohóckodtak a fekete humor feloldó-megbocsátó cirkuszában.

Egymást érik a jól kigondolt és megmunkált gegek és poénok

A rendszerváltás cseh clown-jai a vesztes oldalra állnak, pedig a clown sosem veszíthet. Ő már mindent elveszített, így aztán bármit megtehet, csak éppen egyetlen dolgot nem: nem szoronghat. Lehet szomorú, szerencsétlen, aggodalmas, pszichotikus, stb., de a realista pátosz távol áll tőle. Régebben tudták ezt a csehek is, most újra kell fogalmazniuk. Egyébként nincsenek nagyon messze tőle.

Ugyanakkor az idei cseh filmnapokon kétségtelen, hogy nem a legjobb hazai termést láttuk: Bohdan Slama nagy közönségsikert aratott és számos díjat nyert A boldogság közelében című filmje bizonyára emelte volna a színvonalat, Jan Svankmajer Holdkór-ját pedig már a Titanicon láthattuk. Sajnos inkább három kisfilm társult a programba, a prágai FAMU hallgatóinak munkáiból. A három alkotás talán iskolai gyakorlatnak elmegy, több figyelmet azonban egyelőre nem érdemelnének.