Egy körfolyosóról lehetett hozzá bejutni - kopott ajtón át - s mindjárt a vágatlanul közreadott adás kezdetekor alkalom nyílt az antré kis drámáira: "Jónapot!... tegeződhetünk?" Válasz: "igen...nem! inkább nem!" A kégliben volt annyi tér, hogy egyik-másik indolens beteg felpaprikázva Imre doktor sátáni kacajától falhoz vághatott egy flakont, alkalmi műtárgyat. Helyiség volt, amelyben a lomok között a doki még papírzsebkendőt se talált, hogy kiborult nővendége könnyeit, taknyát eltakaríthassa. A 75. adásig belénk vésődött, hogy ez itten egy terápiás szoba, ahol a doktor van otthon, vendégei viszont alkalmilag, huszonöt percre csupán látogatók. Vagy tud rajtuk segíteni, vagy nem. S a műsorfolyam halad tovább.
Ez volt a stílusa, a formája. Múlt időben írom, mert ennek vége már. A hetvenötödik adás óta a Viasat3 döntött. Átvitt s konkrét értelemben kitakarította a disznóólat. Steril stúdióba zárta a műsort. Odakint a sminkszobában tüntetőleg Max Factorral alapozzák a delikvenseket, valamennyire Doktor Csernust is "befésülik, bekezelik" - kellően nyomottnak is érzi magát, tegnap legalább annyira lázadt, hogy cipő helyett strandpapucsot viselt, szegény operatőrök alig tudták eldönteni, befotózzák-e vagy szűkítve kinyessék a kompozícióból?
A steril stúdióban van két szembe-fotel, kék háttér, egy állólámpa, kisasztal az ominózus számlálóórával, amelynek pergését figyelve a doki csekkolhatja, mikor következnek az utsó másodpercek, a vége szöveg, némi summázatra: „ön bevállalja? igen? nem?" Hát, megint csak nem vállaljuk be, annyira hervasztó lett.
Beszéltek megújulásról, de nem adtak számot arról a tanakodásról vagy töketlenkedésről, amelyet vélelmeznünk illik eme arculatváltás idején. Teszem azt, a programigazgató /mindenütt sertepertél az efféle tisztaságmániás/ meggyőzte doktorunkat, hogy muszáj a díszletet fertőtleníteni, a zagyva kellékeket eltávolítani. Jelszó: a tévészerűség! Csernus a gázsira gondolva bevállalta. Igen. És a honorra + a tetszési indexre sandítva előrukkolhatott kedvenc népi közmondásaival: "pénz beszél, kutya ugat...amit vesztünk a réven, megnyerjük a vámon...szél ellen nem lehet pisálni!" Jelszó 2.: tévészerűség! valamiképpen, de mindenképpen szűrjük meg a bekívánkozó pácienseket! - legyenek deviánsok, sebzettek, problémásak - de ne nagyon! Tartsuk távol a hisztiseket, a mély depiseket, a neuraszténiásokat, a kemény drogosokat! Végtére is ez itt "egy beszélgetős műsor!" Vágatlanul, de nem élőben!
Találós kérdés: kifélék-mifélék ültek be konzultációra? Egy jámbor, szeretetlenségben élő, házitolvaj tinédzser. Egy magányos /talán frigid?/, idős szüleihez húzó középkorú hölgy. Csernus szavával élve: maximum "szarkenegetők". Nem az ő esetei.
Jelszó 3: "tűréshatár". Csernusnak szemlátomást nagyon meg lett mondva, hogy korábbi inkvizítori mutatványaiból sokat vegyen vissza. Vághat pofákat, forgathatja dühödt szemgolyóit, beszélhet nyersen, akár pökhendin, szenvedhet partnere álszentségétől, de a kínzatás határai meg vannak vonva. A fájdalom és részvét kevercséből előállított katarzis erősségét mindenképp tompítania kell. Kevesebb bőgést, reszketést, ellenérző indulatot. Nem baj, ha a delikvens úgy érzi, kevesebbet kapott, mint amennyit titkon remélt.
Csernus Imre doktor mindezt bevállalta, igen, s nem lehet nem érezni kényszeredettségét. Meg is értem: őrá húzták a kényszerzubbonyt. Öltöztetik, fésülik, adás közben - ösztönszerűen cibálja egy hajtincsét, egyre gyakrabban kérdez vissza "műfajszerűtlenül" - "minek is jött ide hozzám?" Válasz: "hát, segítségért." Mire doktor: "nem tudok segíteni, éljen úgy, ahogy eddig, legföljebb azt tudom, hogy én nem fogok úgy élni, mint maga!"
Voltak kétségeim a délvidékről felszármazott, nyerses viselkedésű gyógyító áldásos hatásával, tevékenységével kapcsolatban, mégis szurkoltam neki. Most média-manussá lépett vissza. Önszántából. Egyre kevésbé érdekel, meddig bírja vagy nem bírja. "Mire gyűjt?". Mikor ocsúdik fel, hogy neki, magának személyesen a páciensi karszékben van a helye némi terápiázgatásra?
A Viasat3 pedig szépen leírja, elkönyveli az egész műsorfolyamot.
