A tollfosztás jelenete a végtelenségig naturalisztikus, az élő libák tolltépés okozta visítása megdöbbentő. A libák össze és sorba terelése, valamint a tollfosztás hosszan kitartott snittjei aprólékosan megmutatják az embertelen barbárságot. A Tollas a cseppet sem humánus szokást állítja szembe a kilátástalan helyzettel, mikor nincs más választása a nincsteleneknek. Egészségtelen, megterhelő munka, de ez biztosítja sok család számára az életben maradás lehetőségét.

Egy dolog azonban zavart a filmben, bár ez nem feltétlen hiba. A beszélgetések során hallatszik a kérdés, s mivel nem látható a két beszélgető fél, ez többször kizökkentett a filmből. Furcsán megakaszt, kivon a valóság illúziója alól, megtöri az intimitást, szembesít a ténnyel, a filmet bizony többen készítik. Hiányzott a közvetlenség érzete, amit akkor tapasztal a néző, mikor úgy érzi, kettesben van a szereplővel, mintha neki mondaná mindezt, mintha ő is részese lenne a történetnek. Ez a metódus nem jellemzi az egész alkotást. Azok a jelenetek igazán erősek, ahol csak a kérdésre adott válasz hallható.

A Tollas kiforratlan alkotás, de van eleje és vége, ami sarkalatos pontja egy történetnek. A téma izgalmas, a szociális érzékenység nem vitatható, csak a megvalósítás profizmusa hiányzik még mögüle, de az is megjön idővel.