filmhu: Mióta él Franciaországban?

Danis Tanovic: Nyolc éve. Tetszik Párizs, azért élek ott, de lehet, hogy jövőre elköltözöm mondjuk Barcelonába… Ki tudja.

filmhu: Csak azért kérdezem, mert igazán érdekelne, hogy közép-kelet európai filmművészek, mint Ön vagy Kieslowski, hogyan tudják átvenni és átadni filmjeiken keresztül a tipikus francia filmek életérzését.

D.T.: Én úgy gondolom, hogy a franciák nem gondolják a filmjeikről hogy „francia filmek”, de a Franciaországon kívül élők egyértelműen így aposztrofálják ezeket a munkákat.

filmhu: De ugye megvan önben az érzés, hogy egy nagyon is „francia” filmet készített…

D.T.: Igen, és én ezt bóknak veszem, bár nem igazán tudom, hogy ez min múlik. Talán ahogy elkészítem, ahogy gondolkozom.

filmhu: Hogy ment a szereplőválogatás?

D.T.: Amikor befejeztem a forgatókönyvet, odaírtam a színészek neveit a karakterek neve mellé. Legtöbbjüket ismertem, felhívtam őket, akiket pedig nem ismertem személyesen, a casting directoromra bíztam. Két hét alatt megvoltunk.

filmhu: Mindenki azonnal igent mondott?

D.T.: Igen. Örültem, hogy velük dolgozhattam és szerintem ők is.

filmhu: Ön – a sokat meg- és átélt férfi - hogyan tudott azonosulni három teljesen különböző női lélekkel?

"Mindannyian voltunk már egyedül, mindannyiunkat csaltak már
meg, voltak szerelmeink, akiket nem kaphattunk meg."
Marie Gillain és Jacques Perrin a Pokolban

D.T.: A történettel azonosultam. A történet alapját pedig az érzelmek képezik. Érzelmek, amelyek mindannyiunkban benne vannak. Mindannyian voltunk már egyedül, mindannyiunkat csaltak már meg, voltak szerelmeink, akiket nem kaphattunk meg. Tudtam, mit akarok csinálni, hogyan akarom csinálni, elmondtam a színésznőknek, mit szeretnék látni tőlük, kértem, hogy vigyék bele a nőiességüket, hiszen férfiként ezt nem oldhatom meg

filmhu: Változott a forgatókönyv a forgatás alatt?

D.T.: Nem, de megadtam nekik a szabadságot, hogy dolgozzanak a karaktereken.

filmhu: Milyen volt sztárokkal együtt dolgozni?

D.T.: Engem nem különösebben hat meg, hogy mekkora sztárok. Ők számomra színészek. Szerepeljenek jól a filmben – a többi hidegen hagy. Kit érdekel, hogy milyen trendeket követ az öltözködésében, vagy mekkora autót vezet. Profik voltak, nekem ez volt a legfontosabb. Amikor színészeket választok, csak leülök velük beszélgetni. Soha nem csinálok próbát, vagy castingot. Ha látom, hogy normális ember ül előttem, akivel együtt lehet gondolkozni, akkor mellette döntök.

filmhu: Mennyi ideig tartott a forgatás?

D.T.: Negyven napig. És tizenkét napig az utómunkák, vágás.

filmhu: Nagyon gyorsan dolgozik.

D.T.: Igen, nem szeretem vesztegetni az időt. Leírok mindent előre, rajzokat készítek, megtervezem a kameramozgást, mindent csak egyszer veszek fel és folyamatosan megy a munka.

"A szórakoztatás számomra teljesen mást jelent,
mint amit én művelek."
 Senkiföldje
filmhu: Egy interjúban olvastam, hogy Ön szerint a filmrendezők két okból készítenek filmeket: vagy szórakoztatni akarnak, vagy szeretnének valamit elmondani. A Pokol melyik kategóriába tartozik?

D.T.: Nem hiszem, hogy ez szórakoztató film, úgyhogy szeretném hinni, hogy a másik kategóriába sorolhatom. A szórakoztatás számomra teljesen mást jelent, mint amit én művelek. Az én pozíciómban azt írok, és azt készítek el, amit és ahogy érzem. Ez a film például számomra olyan, mint egy gyönyörű festmény. Három nő portréja. Úgy éreztem, hogy most ezt kell megcsinálnom. Megérintett a forgatókönyv.

filmhu: Hogyan találta meg Önt a forgatókönyv?

D.T.: Hat éve olvastam, úgyhogy már régóta ismertem.

filmhu: Még ha a film címe Pokol is, az ember nem feltétlenül így képzeli azt el, hiszen megmarad a remény érzete.

D.T.: Ez érdekes, mert azt hiszem, ez attól függ, hogy mit vár. Sok ember pesszimistának gondolja ezt a filmet és sokan nagyon is optimistának. Nincs befejezése, a nézőre van bízva, hogy befejezést találjon magának – ez különösen tetszik benne. Nyitva hagyja a lehetőségeket. Van, aki azt mondja: ez szörnyű, minden összeomlik. Van, aki azt: ez egy új élet kezdete mind a három nő számára. Nincs a forgatókönyvben semmi, ami arra utalna, mi is fog történni.

filmhu: A Pokol egy jómódú társadalom problémáit dolgozza fel.

 D.T.: Igen, ez engem is fel tud bosszantani. Voltam Boszniában, háborúban, igazán pokoli szituációkban és mégis – Párizsban találkoztam emberekkel, akik sokkal nyomorúságosabbak voltak - gyönyörű apartmanokban élve, luxusautókat vezetve –, mint én. Ez nevetséges persze, de mit van mit tenni? Az, hogy jól élsz, hogy gazdagság vesz körül, még nem minden. Emberek nagyon gyakran tévesztik össze a gazdaságot a boldogsággal. Ezért ragaszkodtam hozzá, hogy ezt a filmet olyan világba helyezzem el, ami a jól élő keveseket mutatja be. Hogy bebizonyítsam: átélheted a poklot, még ha az elithez tartozol is. Könnyű hatással lenni a nézőkre és a szenvedést bemutatni olyan életeken keresztül, amikor kilométereket kell gyalogolni a megélhetésért, amikor hazaérsz, nincs mit enned - nyilván szörnyűség ezt látni. De a pokol gyönyörű helyeken is létezik, akár gazdag palotákban. Néhányan elismerik ezt, néhányan nem. De attól még igaz. Amikor én jöttem el arról a helyről, amit akkor Európa poklának tartottak, nagyon kemény volt, de nem voltam összetörve. Nyugaton viszont sok összetört emberrel találkoztam. Összetörve kapcsolatoktól, családi gondoktól, kegyetlen apától, szeretőtől, aki nem válaszol a hívásokra, anyától, aki otthagyta őket. Ezek a dolgok összetörhetnek akárkit.

filmhu: A zene nagyon fontos a filmben, Ön is közreműködött az elkészítésében.

D.T.: Dusko Segovicot – aki tehetséges, fiatal zeneszerző - még Szarajevóból ismerem. Először arra gondoltam, hogy én készítem el a film zenéjét, de utána rájöttem, hogy nem fog menni, úgyhogy rábíztam a munkát Duskóra és én csak irányítottam néha, támpontokat, javaslatokat adtam. Szóval együtt dolgoztunk, de ő csinálta a munka java részét.

 filmhu: Min dolgozik most?

"...átélheted a poklot, még ha az elithez tartozol is."
Emmanuelle Béart a Pokolban
D.T.: Négy különböző munkában vagyok benne. Egy bosnyák filmben és három másik projektben. Majd elkészülnek, amikor eljön az idejük. Független filmesként megvan a szabadsága az embernek, hogy kivárja a megfelelő pillanatot. Az biztos, hogy soha nem csinálom meg kétszer ugyanazt, ezért a következő filmem teljesen más lesz, mint a Pokol, vagy mint a Senkiföldje. Nagyon örülök, hogy elkészítettem ezeket a filmeket -  amelyek egymástól is teljesen különbözőek – igazán nagyon jól éreztem magam, amíg ezeken dolgoztam, de megvan a lehetőségem arra, hogy olyan filmeket készítsek, amilyeneket akarok, és szeretnék mindig újat nyújtani, olyat csinálni, amit még soha nem próbáltam.

filmhu: A díjak, jelölések fontosak Önnek?

D.T.: Amikor még nem kaptál semmit, akkor nagyon. Amikor megvannak, akkor csak nézel: ennyi az egész? Mint amikor egy nagy hegy van előtted, amíg nem másztad meg: kihívás. Amikor megtetted, valahogy elmúlik a jelentősége.

filmhu: Van olyan ember, akinek ad a véleményére?

D.T.: Néhány volt tanárom Szarajevóban. Megnézik a munkáimat és barátilag, őszintén mondják el a véleményüket.

filmhu: Mit mondtak a Pokolról?

D.T.: Tetszett nekik. De figyelmeztettek, hogy félreérthető a film, és igazuk is lett. Főleg a kritikusok olyan szimbólumokra és rejtett üzenetekre szeretnének koncentrálni, amikre nem feltétlenül kéne, legalábbis nem ez volt a célom. Én érzelmeket szeretnék kelteni a nézőkben. Nem melodramatikus, patetikus filmet készítettem.