2001. november 27-28-án második alkalommal rendezte meg Szegeden a Transzhumán klub a II. Youngerground Fesztivált.

A Transzhumán klub két éve működő egyetemi öntevékeny csoport, mely folyamatosan szervez különböző programokat a kiállításoktól kezdve az underground partykon keresztül az amatőr filmesek fesztiváljáig. A két szervező – Döme Zsuzsanna és Szabó Gábor Zsolt – elmondta, céljuk elsősorban a szegedi kulturális élet felpezsdítése volt, és az, hogy létrejöjjön egy olyan fórum, ahol minden bemutatkozni vágyó alkotó lehetőséget kap arra, hogy alkotása eljusson a közönséghez. Először 2000. áprilisában került sor ilyen jellegű filmvetítésekre a JATE Klubban, az idein azonban már zsűri – melynek tagjai a szakmai oldalról Tóth Pál animációs filmrendező és a Transzhumán klub képviseletében Szabó Gábor Zsolt voltak – is bírálta a levetített alkotásokat.

A filmek első blokkjában Lóránt Demeter két rövidjátékfilmje szerepelt. Elsőként a Piknik című horror, melyben egy baráti társaság erdei kirándulásra indul, ám a kezdeti vidámság rémdrámaként folytatódik: szereplőink a „helyi rém”, a baltás gyilkos áldozatai lesznek. Ezzel az alapsztorival azt hiszem már sokszor találkozhattunk, a Piknik egyes részei ennek ellenére hatásosak voltak: gyors vágások, számítógépes animációk, pörgős zenék – szinte már videóklipnek is beillettek volna. Azonban amikor ezek elmaradtak, csak rosszul megírt, életszerűtlenül előadott, hiteltelen játékot, rosszul vágott nehézkes dialógusokat kaptunk. A következő filmnél, A játéknál ugyanúgy megmaradtak a számítógépes effektekkel tűzdelt, zenére vágott klipszerű részek, s bár a párbeszédek már jobban sikerültek, a minőségbeli különbségek miatti kontraszt továbbra is érződött.

A programfüzetben másnapra kiírt Tehén klip címet olvasva számíthattunk volna ilyen stílusra, de a várttal ellentétben itt csak mindenféle koncepciótól mentes összevisszaságot láthattunk, és nyomon követhettük a handycam-en beállítható összes funkció – képek elnyújtva hosszában és széltében, színesben, fekete-fehéren, negatívon… - kipróbálását. Ezt Montanári Gilberto következő filmjében (Based On Bass Night) is megismételte, de itt sem tudta vele változatosabbá tenni az egy bulin ugyanabból a kameraállásból rögzített képsorokat, amiket kemény húsz percen át szemlélhettünk. (A kint hagyott időkijelző tovább erősítette a „home video” érzést, bár felmerült bennem, hogy mindez talán szándékos: vicces, hogy már negyed órája ugyanazt a képet látjuk és az időt még mérik is hozzá – de ekkor hirtelen a kijelző öt órát visszaugrott, majd pár perc múlva egy felet előre… S a vége felirat után szereplő „Szakértő: AZ NEM VOLT” sem tudta felmenteni a fesztivál egyik legunalmasabb filmjét.)

Kicsit hasonló hangulatú, mindenesetre mozgalmasabb volt a dokumentumfilm kategória díjazottja, Szokol Szilárd: A nagy nap, avagy mi a véleményed című riportfilmje, alcíme szerint: Lakodalom – másképp. A tízperces film bevezető képei az esküvőn, a továbbiak pedig az azt követő házibulin készültek, ahol az ifjú férj - kamerával a kezében - a „Hogy tetszett az esküvő?” és a „Hogy érzed magad a bulin?” kérdésekkel bombázta a násznépet.
A Makói Videó és Művészeti Műhely filmjei közül ötletes volt Puszta Zoltán Dzsordzsi című egypercese, és érdekesek (a kategória díjazottjánál is érdekesebbek) voltak a riport- és dokumentumfilmek is: a Másik világ (Balázs István), ami egy tízéves falusi kisfiúról, és a Műhelytitkok (Kovács Máté) című, mely pedig kovácsmesterekről szólt. A zsűri a pár perces etűdök kategóriájában a makói Vígh Róbert és Turi Tímea Szárnyaink című filmjét ítélte a legjobbnak.

Külön blokkban szerepelt az ELTE-ről érkezett tizenhat film, melyek közül a zsűri a következőket emelte ki: Szomszédok (Gerő Marcell), French (Szigeti Ferenc), Kacor király (Alföldi Norbert), BéKáVéból lett királyfi (Szalkai Réka), AGG – 032 (Nagy Viktor). Megemlíteném még ebből a csoportból a Zorka (Kukora Katalin) című etűdöt, mely mindössze jól megírt és előadott párbeszéd volt néhány közbevágott jelenettel, ötletességének köszönhetően azonban egy egész kis történetet tudott filmen elmesélni három és fél perc alatt.
Baki Orsolya 3×3 című rövidfilm-triójának utolsó darabja volt a leghatásosabb, mely azért tűnt ki a többi közül, mert a képmező három részre osztásának eljárását alkalmazta, s érdekes látványt nyújtott azzal, hogy a különböző nagyságú mezőkben ugyanannak a képsornak három különböző aspektusát láthattuk.

Animációs filmek kategóriájában A három nyulak című kézzel rajzolt 16 mm-es animáció kapott díjat. Kispál Éva és Lévai Dóra emlékezetes rajzai, egyéni hangú mesefeldolgozása maradandó élmény volt.

A szegedi Zsengellér Marci Untitled című, görkorisokról szóló dokumentumszerű filmje tele volt jó felvételekkel, csak kicsit sok volt belőlük - nem tudták fenntartani a figyelmet a film 25 percén keresztül.

A mezőny legkiemelkedőbb alkotásai a Celluloid Műhely filmjei voltak; közülük is elsősorban az Ott vagy még? (Orosz Dénes), A sarok (Lóth Balázs) és az Árnyék(Gonda Rudolf). Ötletes témák, jól megválasztott zenék, hiteles alakítások, nagyszerű képek jellemezték őket. Az Árnyékban visszatért a főszereplő narrációjával kísért „gondolataim a világról” téma, melyet előzőleg A játékban is láthattunk, de itt már nemcsak a film keretéül szolgált, hanem annak szervezőjeként működött. Jól megvágott remek felvételeket láthattunk, iróniával és humorral fűszerezve, főként mikor az alkotók kihasználták azt a filmnyelvi sajátosságot, mely segítségével a narrációban elhangzottak ellentmondásba tudtak kerülni az egyidejűleg látott jelenetekkel. A sarok Mr. Bean-es hangulatával és jól megválasztott zenéivel hatott, az Ott vagy még? pedig élt azzal a vágás adta lehetőséggel, hogy különböző szálon futtatott eseményeket hozzon össze látszólag – a telefonvonal két végén társalgókról elhihettük volna, hogy egymással beszélnek, de a film célja ennek pont ellenkezője, az egésznek az idézőjelbe helyezése volt.

A Filmfesztivál programját erősítették a Mediawave-ről válogatott filmek, az első nap estéjén rendezett „koncertes, Dj-s és breakbemutatós” buli, valamint a záróprogramként bemutatott rövid színdarab.

A levetített filmek kapcsán: sokféle témával és műfajjal találkozhattunk: voltak kísérleti film jellegűek (Antóni Péter: Táncfilm; Baki Orsolya: 3×3; Corrider Ágnes: A megtisztulás utáni vágy fokai stb.), dokumentum- és riportfilmek, egypercesek, adaptációk (Bernáth Dénes: Szende; Várady Zsuzsa ill. Nagy Júlia: Hogy elérjek a napsütötte sávig stb.), fikciós rövidfilmek (Csabai Ferenc: Villonnak nincs lovas szobra; Vígh Róbert – Tóth Zoltán: Az ördög és a fiú stb.), animációk… Tehetség, technikai háttér megléte vagy meg nem léte alapján nagy különbségek jellemezték a fesztivál filmjeit, néha úgy érződött, a mennyiség a minőség rovására megy, az a célkitűzés azonban, hogy mindenféle műfaji és egyéb megkötés nélkül teremtődjön bemutatkozási lehetőség a filmkészítők számára, megvalósult. Reméljük, a jövőben a szervezők azt is elérik, hogy fesztiváljukkal rendszeresen jelentkezhessenek, hogy országosan is ismertté és elismertté váljanak, s hogy Budapest mellett Szegeden is legyen egy, talán az Utolsó Csepp és az OFF fesztiválok nevével fémjelzett vonulatba illeszkedő nívós rendezvény.