Dekadens újgazdagok, nagymenő svindlerek és túszmentő amerikaiak követelik ezen a héten a tévés figyelmünket. Lesz még újhullámos bejelentkező, szerelmes TSZ-elnök, és nem marad el az obligát Hitchock-adag sem. A heti tévékínálatból szemezgettünk.
Blue Valentine - trailer
A csütörtök Gazdag Gyuláé, akinek Bástyasétány '74 című alkotása hosszú éveken át dobozban várta, hogy végre bemutathassák. „(...) 1974-ben a híres hazai operettblődli, a Bástyasétány megfilmesítését már sokkal gyanakvóbb figyelemmel kísérték. Gazdag filmjében a buta történetet két operettszerző írja és irányítja, Rezső úr és Dezső úr (Iglódi István és Ewald Schorm). A fordulatokba minduntalan bele kell avatkozniuk, mert figuráik nem engedelmeskednek, sőt önálló egyéniségekké akarnak válni, fittyet hányva a felsőbb operett-parancsokra. Akiket a librettisták összeboronálnak, azok mással állnak össze, a boldog jövő csak úgy kell nekik, ha nem hatalmi szóra és nem felülről érkezik. A végén az eltévedt operettfigurák kusza zűrzavara már zendüléssel fenyeget, ekkor Honthy Hanna érkezik, és mint az Operett Istennője, megnyugtató dallal láncolja őket a nyugalom és butaság birodalmába” – írta Bikácsy Gergely annak idején a filmről.
Nézz bele a Bástyasétányba!
A péntek a klasszikusoké, míg azonban az m1 Charlotte Brontë világát idézi meg (Jane Eyre, minisorozat), addig a Viasat3-on minden idők legparább űrszörnye (Alien) riogat. A szombat ezúttal az Oscar jegyében telik: az HBO-n Ben Affleck ment ki egy csapat amerikai diplomatát a forrongó Iránból (Az Argo-akció), a Dunán meg eközben – George Roy Hill 1973-as filmjében – Paul Newman és Robert Redford készül a nagy balhéra. A hét a Coen-testvérekkel és a félszemű Jeff Bridgesszel búcsúzik, Leonardo DiCaprio pedig Jay Gatsbyként bűvöli az amerikai álomban hívő örök hedonistákat. Vasárnap nincs Hitchock nélkül, a mester ezúttal egy hidegháborús kémsztorival jelentkezik be (Szakadt függöny), a főszerepben Paul Newmannel és Julie Andrews-zal.
Szeptember 1., hétfő
Antoine és Colette (Francois Truffaut, 1962), Cinemax, 9:15
Ártatlan gyilkosok (Várkonyi Zoltán, 1973), Duna World, 20:00
A bohóc felesége (Nemere László, 1975), Duna World, 21:30
Szeptember 2., kedd
Féltékenység (Mike Nichols, 1986), Cinemax, 11:05
Szeptember 3., szerda
Blue Valentine (Derek Cianfrance, 2010), m2, 21:40
Ahogy az Isten elrendeli... - Olga filmje (Mohi Sándor, 2000), Duna Televízió, 23:55
Szeptember 4., csütörtök
Bástyasétány '74 (Gazdag Gyula, 1974), Duna Televízió, 21:35
Szeptember 5., péntek
Jane Eyre (Susanna White, 2006), m1, 20:20
A nyolcadik utas: a Halál (Ridley Scott, 1979), Viasat3, 21:15
Szeptember 6., szombat
Török kezdőknek (Bora Dagtekin, 2012), HBO, 9:55
Az Argo-akció (Ben Affleck, 2012), HBO, 11:45
A nagy balhé (George Roy Hill, 1973), Duna Televízió, 21:15
Szeptember 7., vasárnap
Zápor (Kovács András, 1960), Duna Televízió, 12:35
A nagy Gatsby (Baz Luhrmann, 2012), HBO, 20:00
Szakadt függöny (Alfred Hitchcock, 1966), Duna Televízió, 21:35
A félszemű (Ethan Coen, Joel Coen, 2010), TV2, 23:50
Még több magazin
magazin
Két testhorror is bekerült a cannes-i versenyprogramba: a műfaj atyja, David Cronenberg utolsónak mondott filmjében Diane Krugert rothasztja, egy…
továbbmagazin
A Szegény párák 2023 őszén indult, egészen az Oscar-gáláig kitartó diadalmenete után Jorgosz Lanthimosz valószínűleg bármit leforgathatott volna.…
továbbFriss
Nagyvásznon élheted át Park Chan-wook határmenti tragédiáját
Kurta Nikével érkezik új magyar horrorfilm a mozikba
Ők nyerték a 34. Mediawave Fényírók Fesztiválját
Budapesten és Los Angeles-ben is díjazták Oláh Kata filmjét
Meghalt Jan A.P. Kaczmarek Oscar-díjas filmzeneszerző
A Dögkeselyűt láttam már vagy százszor, itt forgott lent a körúton
Május 14. és 25. között rendezik a filmvilág egyik legrangosabb seregszemléjét, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált. Francis Ford Coppola, Andrea Arnold, David Cronenberg, Jorgosz Lanthimosz, Paolo Sorrentino és Paul Schrader is versenyben van. A Filmhu ismét a helyszínről jelentkezik a legfrissebb beszámolókkal és kritikákkal.
Emma Stone még a saját ujját is levágja egy szerep kedvéért
Összeállt az idei cannes-i filmfesztivál zsűrije
Cannes próbára teszi az igazságérzetünket
a teljes dossziéRendezőnők a magyar filmtörténetben
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.
Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő
Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők
Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben
a teljes dossziéAz élet olyan, mint egy tyúklétra: rövid és szaros.
Liva / Mifune utolsó dala