Ezen a héten sem lesz érzelmekből hiány. Kedden vetíti az HBO Kathryn Bigelow legújabb, a Zero Dark Thirty – A Bin Láden hajsza című filmjét. A 2001 szerptemberében, Amerikát érő terrortámadást az al-Kaida hajtotta végre, melynek feje Oszama bin Láden volt. A terrorszervezet vezetője utána hajtóvadászat indult, mely tízévi üldözés után hozott csak sikert a CIA-nek és Amerikának.


Bár magyar filmből kicsi a választék a következő hét napban, az éjszakai órákban akad azért egy-két hazai mű.  Szerda éjjel Gauder Áron Nyócker 8D című filmjét vetítik  a Film Mánián, aki a 2004-es alkotást kihagyta, most akár 3D-ben nézheti meg az animációs film újravágott verzióját, a budapesti VIII. kerület cigány, nem cigány, arab, kínai, és még számos kisközösségének a történetét. Van itt időutazás, olajfakasztás, meggazdagodás, nők, prostitúció, fuxok, miegymás. A film vízválasztó lehet, erős vulgaritása, szlengje, illetve a rasszizmus kérdését feszegetve nem biztos, hogy mindenki szívébe beássa magát, de magyar is, animáció is, világsiker is, mindig érdemes újranézni.



Könnyebb a helyzete annak, aki inkább a könnyed, romantikus filmekre vágyik, és biztos, hogy ezen a héten sem marad program nélkül. Az 1998-as Keresd a nőt című filmben a még zsenge, bájos Cameron Diaz zavarja össze a Ben Stiller alakította Ted érzéseit. A férfi évek múltán jön rá, hogy az iskolai évek óta nem szeretett nőt úgy, mint Maryt. Magándetektív segítségét kéri a nő megtalálásában, de arra senki sem számít, hogy ő is beleszeret Marybe. Sok a férfi, kevés az esély, vajon kié lesz végül az álomnő? Csütörtök délután, az HBO-n kiderül!


Ha még több romkomra vágyna valaki, semmiképp se hagyja ki a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt című filmet szombat este, a TV2-n. Kate Hudson és Matthew McConaughey (aki ekkor még nem is sejtette, hogy egyszer kinövi magát a jó pasis szerepekből, és Oscar-díjat fog kapni) jól mutatnak együtt a vásznon, elhisszük az évődésüket, az egymáshoz való vonzalmukat. Andie egy sikeres női magazin újságírója, új cikkéhez kell felszednie egy férfit, akit 10 nap után dobnia kell. Véletlenül pont Benjaminnal találkozik, akinek egy fogadás céljából magába kell bolondítania egy lányt. Ki az erősebb, melyik nem fog győzni? Két óra önfeledt vidámság, humor, érzelmek kavalkádja várja a nézőket.


A régi magyar filmek szerelmeseinek egy 1941-es darabot, Podmaniczky Félix Leányvásár című filmjét ajánljuk a figyelmébe vasárnap, az m3-on. Az erdélyi Palánkon leányvásárra készülnek, ami a Kanadából hazaérkező Lukréciát igencsak érdekli. Hadai Péter jogi képviselő is ellátogat a vásárra, aki Lukrécia apján akarja behajtani annak tartozását. A két fiatal házasságot köt, de Pestre felérvén jönnek csak rá, hogy ez bizony nem móka, az egybekelés nem játék volt, és nagyon is érvényes. Végezetül egy háromrészes magyar történelmi filmre, Koltay Gábor Julianus barátjára hívjuk fel a figyelmet, melyet szerdától péntekig tűz műsorára az m3. A film az 1200-as évekbe kalauzolja vissza a nézőt, Györk életébe, aki különös vonzalmat érez a legendák iránt. Bár apja megtiltja neki, a fiú ellátogat egy sámánhoz, végül kolostorba vonul, hogy tanulhasson. Folyamatosan érdeklődik, tanul az őshazáról, Magna Hungaricáról. Györköt végül pappá szentelik és megkapja a Julianus nevet.

Lévai Balázs zenei dokumentumfilmje, az Engedem, hadd menjen vasárnap este látható az M2 / Petőfi TV-n. A filmben három történet fonódik össze: Kiss Tibi rehab utáni élete, Csík János balesetet követő karrierje és az Erdőszombattelki Zenekar útja. És, hogy mi az, ami ezt a hármat összefogja? Hát persze, hogy a címbe rejtett dal, a Most múlik pontosan. A Quimby egyik legismertebb számának feldolgozása hozta meg a Csík zenekar számára az igazi áttörést és ismertséget.

Fazekas Mihály népszerű meséjét még 1949-ben megelevenítették a vásznon, a tragikus sorsú Soós Imre főszereplésével. Pünkösd hétfőn, a Duna televízión láthatja a közönség az első magyar színes filmet. Az alkotásban bizonyos ideológiai üzeneteket lehet találni, például  minden fiúgyereket Mátyásnak neveznek el vagy az urak-szegények konfliktusa nagyon kiélezett. Aki vidám percekre és önfeledt szórakozásra vágyik, ne hagyja ki a Lúdas Matyit!


 
Május 18. hétfő

Míg hangod nem ébreszt (r.: Michael Petroni, 2002), Cinemax, 20:00, ism.: május 19. kedd, Cinemax 2, 20:00
Átszállás (r.: Ronan Burke, Rob Burke, 2014), Cinemax 2, 20:00
Hosszú út lefelé (r.: Pascal Chaumeil, 2014), HBO Comedy, 20:55
Gladiátor (r.: Ridley Scott, 2000), Universal Channel, 21:20
Miss Potter, (r.: Chris Noonan, 2006), Film Café, 22:00
Dom Hemingway (r.: Richard Shepard, 2013), HBO Comedy, 22:30
Három nővér (r.: Ascher Tamás, 1985), m3, 23:15

Május 19. kedd

Zero Dark Thirty – A Bin Láden hajsza (r.: Kathryn Bigelow, 2012), HBO 2, 1:50, ism.: HBO 2, 22:00
Vissza a jövőbe 3. (r.: Robert Zemeckis, 1990) VIASAT3, 21:00
Good Will Hunting (r.: Gus Van Sant, 1997), Film Café, 22:55
Memento (r.: Christopher Nolan, 2000), Duna Tv, 23:05

Május 20. szerda

Nyócker 8D (r.: Gauder Áron, 2012), Film Mánia, 0:50
A tűzben edzett férfi (r.: Tony Scott, 2004), film+, 21:00
Vidocq (r.: Pitof, 2001), film+ 2, 22:45, ism.: május 22. péntek, film+2, 2:30
Machete (r.: Robert Rodriguez, Ethan Maniquis, 2010), Film Mánia, 22:55
Egy makulátlan elme örök ragyogása (r.: Michel Gondry, 2004), Film Café, 23:05
Julianus barát 1. rész (r.: Koltay Gábor, 1991), m3, 23:15

május 21. csütörtök

Keresd a nőt! (r.: Peter Farrelly, Bobby Farrelly, 1998), HBO, 15:45
X-men 2. (r.: Bryan Singer, 2003), film+, 20:45
Gyilkos donor (r.: Barbet Schroeder, 1998), film+2, 21:00
Válótársak (r.: Peter Howitt, 2004), Film Café, 21:00
Julianus barát 2. rész (r.: Koltay Gábor, 1991), m3, 23:15

május 22. péntek

Ideglelés – The Blair Witch Project (r.: Daniel Myrick, Eduardo Sánchez, 1999), Filmbox, 0:35
A nagy Gatsby (r.: Baz Luhrmann, 2013), HBO, 18:40
Az utolsó skót király (r.: Kevin Macdonald, 2006), HBO, 21:00
Köszönjük, hogy rágyújtott! (r.: Jason Reitman, 2005), Film Mánia, 21:00
Julianus barát 3. rész (r.: Koltay Gábor, 1991), m3, 23:15

május 23. szombat

A hullám (r.: Dennis Gansel, 2008), Filmbox, 1:40
Cinéma verité (r.: Shari Springer Berman, Robert Pulcini, 2011), Cinemax 2, 8:50
Szerelem, örökség, portugál (r.: Ruben Alves, 2013), Cinemax, 18:25
Alkonyat – Hajnalhasadás 1. rész (r.: Bill Condon, 2011), RTL Klub, 19:10
A félszemű Jack (r.: Marlon Brando, 1961), m3, 19:45
Férfivadászat (r.: Edouard Molinaro, 1964), Cinemax 2, 20:00
Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt (r.: Donald Petrie, 2003), TV2, 21:30
A zöldfülű (r.: Clint Eastwood, 1990), RTL Klub, 23:10

május 24. vasárnap

Valami Amerika (r.: Herendi Gábor, 2001), Film Café, 2:40
Kés a vízben (r.: Roman Polanski, 1962), Cinemax 2, 9:45
Az osztálytalálkozó (r.: Anna Odell, 2013), Cinemax, 20:00
X-Men: Az eljövendő múlt napjai (r.: Bryan Singer, 2014), HBO, 20:00
Leányvásár (r.: Podmaniczky Félix, 1941), m3, 20:30
Kecskebűvölők (r.: Grant Heslov, 2009), Film Mánia, 21:00

Engedem, hadd menjen (r.: Lévai Balázs, 2015), m2 / Petőfi TV, 21:00
Én, Pán Péter (r.: Marc Forster, 2004), Universal Channel, 23:00
Solaris (r.: Steven Soderbergh, 2002), Film Café, 23:50

május 25. hétfő

A nagy szökés (r.: John Sturges, 1963), film+, 10:15
Banks úr megmentése (r.: John Lee Hancock, 2014), HBO, 12:20
Rocksuli (r.: Richard Linklater, 2003), Paramount Channel, 17:45
Philomena – Határtalan szeretet (r.: Stephen Frears, 2013), HBO, 18:45
Lúdas Matyi (r.: Ranódy László, Nádasdy Kálmán, 1949), Duna Tv, 20:40
Egy nap (r.: Lone Scherfig, 2011), TV2, 22:15