A film két különböző szálból áll össze. Melyikkel kezdtél előbb foglalkozni, a sírokat tisztitó önkéntesekkel vagy a botlatóköveket lerakó művésszel?

A botlatókövekről már hallottam régebben, de akkor még nem fogalmazódott meg bennem, hogy foglalkoznom kellene velük. A film ötlete onnan ered, hogy hallottam egy interjút a Klub Rádióban Vera Braunnal. Ő egy németországban élő gyermekorvos, akinek a holokauszt során elvesztett rokonai Magyarországon vannak eltemetve, legalábbis van egy emlék sírhelyük a Kozma utcai temetőben. Amikor a nagynénjével kimentek a temetőbe, egyszerűen nem találták meg a sírkövet a rengeteg hasonló között, megkopottak évek során, annyira ellepte őket a moha és a növényzet, hogy nem lehetett kivenni rajtuk a neveket. Ekkor eldöntötték, hogy valamit lépni kell, hogy az áldozatok nevei újra láthatók legyenek. Vera otthon Berlinben megtalálta az evangélikus egyházat, akik az ASF (Aktion Sühnezeichen Friedensdienste) nevű önkéntes csapatukkal hasonló karitatív munkákat végeznek, és elvállalták, hogy a sírokat is megtisztítják. Az interjú után úgy éreztem, hogy ez a téma és a botlatókövek annyira összefüggnek, hogy muszáj lesz a kettőről egy filmet csinálnom, így állt bennem össze a két elem, ami a Köveket alkotja.

Fotó: Cirko Film

A sírkövek megtisztítása és a botlatókövek elhelyezése hasonló célt szolgál, általuk a holokauszt áldozati visszakapják a nevüket. Téged miért foglalkoztatott a téma?

Szomorú apropója a dolognak, hogy apámat másfél éves koromban elvitték munkaszolgálatra, nem hallottunk róla többet, és nem is tudtam róla semmit azon túl, hogy anyám kapott egy értesítést, miszerint valahol Oroszországban megölték. Valamiért gyerekkoromban és később is kerültük ezt a témát, anyám sosem mesélt róla, én meg nem kérdeztem. A Kövek forgatása közben döbbentem rá, hogy nem vagyok egyedül ezzel, nagyon sokan vannak olyanok, akiknek a holokausztban haltak meg a hozzátartozóik, de sosem beszéltek erről a családban. Ez valahogy egy olyan trauma, amit az ember mélyen eltemet magában. Belőlem most egyszer csak kitört ez, eljött a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy végre beszélni kell róla. Mivel filmes vagyok, természetes, hogy ezt filmmel próbáltam megtenni.

Hogyan vetted fel a kapcsolatot a botlatóköveket megalkotó német művésszel, Gunter Demnigel?

A film készítésében is óriási segítséget nyújtott Braun Vera, ő hozott össze Gunter alapítványával, rajtuk keresztül ismerkedtem meg vele. Mindenben készségesen rendelkezésre állt, és hozzájárult, hogy felvegyem munka közben.

Fotó: Cirko Film

Mennyit forgattatok vele?

Körülbelül két hetet. Pontosan megvolt az időpont, hogy mikor jön Magyarországra. Nyáron forgattuk a sírok rendbetételét, Gunter pedig ősszel érkezett. Több városba is elmentük vele, Pápára, Hatvanba, Székesfehérvárra és Budapestre. Számomra az volt a döbbenetes, hogy minden botlatókő lerakásnál milyen sokan jelentek meg, eljöttek a rokonok, sőt olyanok is, akiknek csak hallomásból volt információjuk, hogy lesz ez az esemény, és mindenki döbbenettel, áhítattal vett részt rajta. A legtöbb hozzátartozó szintén olyan volt, mintha csak most tört volna fel először belőlük a gyász és a fájdalom. Mások számára ez már egy rég eltemetett, múltbéli dolog volt, szinte szenvtelenül sorolta az átélt rémségeket. Kívülálló hallgatóként, mint amilyenek mi voltunk, mindenesetre hihetetlen érzelmi kavalkád játszódott le.

A filmben látható kőletételeknél a hozzátartozók mindig személyesen az elveszett rokonhoz beszéltek. Ez része volt Gunter koncepciójának?

Ez így működik, ezek a kövek szimbolizálják az áldozatokat. Tényleg fantasztikus volt, hogy amikor a köveket lerakták, akkor a rokonok szinte megszemélyesítették bennük az elvesztett személyt, legyen az a nagymamájuk, lányuk, testvérük vagy a férjük, hozzájuk beszéltek. Gunter egész élete erről szól, fúrógéppel precízen megcsinálja a vájatokat, majd cementtel belehelyezi a köveket az áldozatok neveivel, haláluk körülményével. Olyan, mintha sírba helyezné a köveket, de valójában élővé teszi őket.

Hogyan segíti az alapítvány Gunter munkáját?

Nem úgy kell érteni, hogy együtt utaznának vele a kis piros furgonjában, csak a felesége jön vele ilyenkor. A hozzátartozók, akik szeretnének botlatókövet lerakatni és rendelkeznek megfelelő tanúsítványokkal, az alapítványt kereshetik meg. Non-profit szervezet, de adományokból működik. A stáb egyeztet a helyi önkormányzatokkal, biztosítja, hogy meglegyen a helyfoglalás, aggregátor a szerszámoknak és ilyesmi. Gunter már 72.000 boltatókövet rakot le 28 országban. Berlinben egy barátjával tervezték meg és kezdték el csinálni a köveket, a társa most is egy gazsában készíti őket, Gunter pedig mindig a megfelelő időpontban, a megfelelő helyre leszállítja és elhelyezi őket.

Fotó: Cirko Film

A sírokat tisztító ASF csapatában csak külföldi önkéntesek voltak. Magyarországról lehetett jelentkezni?

Nagyon szerettem volna, ha akad magyar önkéntes is. A jelentkezés mindenki előtt nyitott volt, az ASF és a magyar partnere, a MAZSIKE (Magyar Zsidó Kulturális Egyesület) nálunk is meghirdette a lehetőséget, ami lényegében egy tábor volt. Furcsa módon itthonról senki sem jelentkezett, pedig több héten át hirdették. Így lett ez a nemzetközi csapat a filmben, amiben volt német spanyol, belga, amerikai és sok más résztvevő, csak magyar nem.

És az meglepett, hogy életkorban ilyen különböző jelentkezők akadnak, akik önkéntesen elvállalják, hogy Magyarországon sírokat tisztítanak egy izraelita temetőben?

Nagyon vegyes társaság volt életkorban is, bár többségük egyetemista korú fiatal, volt két 70 év körüli férfi is. Számukra teljesen természetes volt, hogy ebben a munkában részt vettek, nem csak itt csináltak már hasonlót, hanem a világ más országaiban is. Egy new yorki hölgy kivételével nem voltak zsidó származásúak, nem így kötődtek ehhez a munkához, van egy belső affinitásuk, jó értelemben vett kényszer bennük, hogy így is segítsenek a világnak. És ezt ők nem hatalmas pátosszal, hanem teljes természetességgel csinálták, ugyanúgy élték a fiatalos hülyeségeket, beszélgettek, olykor csajoztak, pasiztak és a többi. Szerintem ezért volt velük jó forgatni.

Több temetőben is dolgoztak?

A legtöbb ilyen sír Kozma utcai temetőben van, szinte végeláthatatlan sorokban, de az ország több pontján is van rengeteg, így mentek máshova is. Valószínű, hogy fognak még jönni, most ugyan a COVID megnehezítette a dolgot, mert valóban nagyon sok sír vár még arra, hogy megtisztítsák.

Fotó: Cirko Film

A filmben végigjárjátok velük a budapesti holokauszt emlékhelyeket is. Számodra adott ez új meglátást, akár édesapád sorsa felől?

Végülis igen. Nyilván tudtam ezekről a helyekről, de eddig valamiért kerültem ezeket a helyeket, a zsinagógát leszámítva, ahol már forgattam filmet. A páva utcai zsinagóga bejárata előtt van egy nagy tér hatalmas oszlopokkal, ott egy óriási fekete márvány falon felsorolják azoknak a nevét, akik a holokausztban, munkaszolgálatban haltak meg. Újdonság volt számomra, hogy apám neve is fel van tüntetve köztük. Jó érzés, hogy megemlékeznek róla.

Honnan lett meg a költségvetés a filmhez?

Nem voltak pályázatok kiírva, amikor készültem rá, de filmezésnél szeretek is minél önállóbb lenni, egy pályázatnál viszont iszonyú sok megkötés van. Persze általában nincs más út, állami pénzek vannak, vagy ha nincs, akkor nem tudsz filmet csinálni. Úgy érzetem, érdemes megpróbálni szponzorokat keresni, és ez sikerült is. A Szerencsejáték Zrt. nem nagyon szokott ilyesmit szponzorálni, de itt úgy érezhették, hogy érdemes beszállni. Mellettük az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) tomogatta a filmet, így egy ministábbal el tudtuk készíteni.

Kikből állt a ministáb?

Hárman voltunk. Vera Braun, aki megszervezte az egészet, végig ott volt a forgatáson, ha kellett, németről is fordított. Az operatőrrel, Kocsis Gergellyel véletlenül kerültem össze. Az előző két filmemet a fiam fényképezte, de most egyéb munkák miatt nem ért rá, a forgatási időpontok viszont nagyon kötöttek voltak, így nem tudtam megvárni. Nagy szerencsémre egy ismerősöm korábban ajánlotta Gergőt, aki egy nagyon tehetséges fiatalember. Ez volt az első nagyobb munkája, nagy kihívás is volt számára, de fantasztikusan teljesített, mindent meg tudott csinálni, amit kértem tőle. Együtt vágtuk is végül a filmet, ezt már a COVID alatt, otthonról, képernyőmegosztással. Ekkor már fiam, Máté is bekapcsolódott, a feliratokat és a fényelését csinálta meg.

Fotó: Cirko Film

Milyen reakciókat kaptál eddig a filmre?

Akik látták, azokra döbbenetes hatással volt. Nagy öröm, hogy mozikban is megy, illetve a tévé is bemutatta a holokauszt emléknapon. Korábban egy amerikai forgalmazó is érdeklődött iránta, szép dolgokat írtak róla, de miután kitört a járvány, megszakadt a dolog. Bízok benne, hogy most talán újra feléled.

Min dolgozol most?

Úgy érzem, végig kell járnom az utat, amin a Kövek elindított. A következő dokumentumfilmemet a cigány holokausztról készítem. Egy régebbi balett előadás alapján készül, amit újra megcsinálunk egy roma balettáncossal. Ő a központi figura, akinek közben az otthoni életét is követjük a családjával a Pilisben. Ezt is ministábbal csináljuk, most keresem hozzá a szponzorokat, ősszel szeretném leforgatni.

Címlapkép: Dobray György a Farsang című film forgatásán (2018) / Fotó: Magyar Média Mecenatúra