Edinburgh-beszámoló

A skót főváros, Edinburgh a város szívében egy dombon emelkedő kastéllyal és a hozzá vezető ’Royal Mile’-al nem véletlenül része a világ kultúrörökségének. A hagyományairól, patinás kőépületeirõl és pezsgõ kulturális életéről híres város minden év augusztusában igazi hangyabollyá változik, ahol csak úgy hemzsegnek a turisták és a fesztiválok résztvevői. Nem véletlen a többes szám, a városban ugyanis egyszerre több fesztivál várja az idelátogatókat, mint például az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál, Könyv Fesztivál, Jazz és Blues Fesztivál, a világ legnagyobb és legszínesebb alternatív szinházi fesztiválja a Fringe vagy az idén 60. évfordulóját ünneplő Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztivál. Az Edinburgh-i filmfesztivál nem csak a világ egyik legrégebbi, megszakítás nélkül, évente jelentkező filmes szemléje, de egyben a brit filmek legjelentősebb bemutató fóruma is, ahol az adott év hazai filmtermése a rangos Michael Powell-díjért száll versenybe.

A fesztivál továbbra sem tartozik a világ nagy versenyfesztiváljai közé, így a program összeállításában nem a premierek, illetve a versenyszekció követelményei játsszák a fõszerepet, hanem sokkal inkább a változatosság és a merészség. Különösen igaz ez az elmúlt öt évre, amely során az idén leköszönõ művészeti igazgató, Shane Danielsen felelt a program összeállításáért.
Danielsenrõl köztudott, hogy összeállításaival szereti provokálni, megbotránkoztatni, elgondolkodtatni az idelátogató közönséget. Edinburgh nem annyira a nagy nevek és a nagy befutók fesztiválja volt a mûvészeti vezetése alatt, hanem sokkal inkább a felfedezéseké, ahol mindig várt egy-két igazi gyöngyszem a közönségre, és ahol mindig felbukkantak a legprovokatívabb és leginkább vitaindító alkotások, amelyeket sok más fesztivál nem mer, vagy nem akar bemutatni.

Változatosság és merészség - színes program Claudia Llosa: Madeinusa

Bár mindig szerepel a fesztivál programjaiban jónéhány neves rendezõ filmje is, az idén valahogy feltûnõen kevés igazán ismert rendezõ filmje szerepel a programban. A sztárok és a sztárrendezõk ezúttal inkább személyesen teszik tiszteletüket, hogy közülük többen is, mint például Sigourney Weaver, Charlize Theron, John Hurt, Brian De Palma, Steven Soderbergh, Kevin Smiths, Arthur Penn, Sir Sean Connery (aki maga is edinburgh-i születésû és a fesztivál fõ patrónusa) és a neves producer Iain Smith, a fesztivál népszerû Reel Life Interview sorozatának keretében, a nagyközönség elõtt valljanak életükrõl és munkásságukról.

Az interjú-sorozat elsõ vendége Sigourney Weaver volt, akinek kedves természetessége, szembetûnõ félénksége, intelligenciája és a munkája iránt érzett alázata teljesen magával ragadta a közönséget. Meglepõ volt hallani, hogy ez a kemény arcvonású és atlétikus termetû színésznõ, aki négyszer öltötte magára a rettenthetetlen Ripley szerepét és olyan rendezõkkel dolgozott együtt, mint Woody Allen, Roman Polanski, Brian De Palma, Ang Lee, Peter Weir, Ridley Scott vagy James Cameron, milyen belsõ bizonytalansággal lát neki a szerepeire való felkészülésnek. „Azt hiszem a mai napig meglévõ félszegségem részben a magasságomból adódik, részben abból a sok kezdeti kudarcból, amely igazán göröngyössé tette pályám indulását. Talán ennek köszönhetõ az, hogy a mai napig az az elsõ gondolatom minden felkínált szereppel kapcsolatban, vajon meg tudom-e csinálni, vajon tényleg olyan jó színész vagyok, hogy hiteles alakítást tudok nyújtani a szerepben.”

Teltház előtt Kevin Smiths: Clerks II

Természetesen az, hogy a nagy rendezõk filmjei elmaradnak korántsem jelenti azt, hogy a fesztivál nem kínál különösebbnél különösebb alkotásokat a világ minden tájáról, legyen szó dél-koreai szörnyfilmnek álcázott feketekomédiáról, mint So Kang-ho The Host címû filmje, belga burleszkrõl, mint a Dominique Abel, Fiona Gordon és Bruno Romy rendezte Iceberg, rendkívül komplex és bonyolult kérdéseket boncolgató ausztrál drámáról, mint  a Jindabyne Ray Lawrence rendezésében. Természetesen nem hiányozhat a kínálatból a mágikus realizmus, amely leginkább a spanyol és perui koprodukcióban készült Madeinusában érhetõ tetten, amelyet Claudia Llosa rendezett, a sok humorral tálalt zenés dokumentumfilm, mint az Air Quitar Nation-t, amelyet Alexandra Lipsitz jegyez, vagy az idei program legvéresebbnek ígért filmje a H6: Diary of an Assassin sem, amelyet Martin Garrido Baron rendezett. A legjobban várt filmek közül egyértelmûen Kevin Smiths Clerks II-je viszi a pálmát, amire a jegyek egy pillanat alatt elkeltek és a mai sajtóvetítésen is majdnem teltház volt. Pedig a Clerks (Shop Stop) nem igényelt volna folytatást és õszintén szólva elég kívánnivalót hagy maga után az új epizód, az azonban tagadhatatlan, hogy legyen bár trágár és sokszor erõltetett, de garantáltan mindenkit hangos nevetésre fakaszt.