Bár a Veszélyes lehet a fagyi az első nagyjátékfilmje, Szilágyi Fanni kiváló rövidfilmjeivel már jellegzetes alkotói világot teremtett. Annak ellenére, hogy általában novellákat adaptált, a rendező munkáit visszatérő tematikai motívumkészlet, azonos nézőpont és egyedi hangvétel, stílus jellemzi. Bemutatkozó filmje nemcsak összefogja az eddigi irányokat, de ezúttal alaposabban bonthatja ki az őt foglalkoztató kérdéseket.
A filmjei középpontjában álló dilemmák rendre kapcsolati dimenziókat kapnak, legyen szó felnőtté válásáról (A kamaszkor vége) vagy gyerekvállalásról (A csatárnő bal lába életveszélyes, Minden vonal). A testvérpárok szintén visszatérő szereplői, akár a nővére figyelmére vágyó kisfiú (Orsi és Tenshinhan), akár iker kamaszlányok (A kamaszkor vége) tűnnek fel, talán nem teljesen függetlenül attól, hogy a kamera mögött is gyakran dolgozik együtt operatőr testvérével, Szilágyi Gáborral. Bár Szilágyi Fanni soha nem fogalmaz nagyon direkt módon, a fentiekkel szerves összefüggésben a káros nemi sztereotípiák és a patriarchális viszonyok problematikája is rendre előkerül (Fehér farkas, A csatárnő bal lába életveszélyes).
Szabó Máté és Stork Natasa
A megjelenő szituációkat a rendező aprólékos közegábrázolással mélyíti. Az összetéveszthetetlenül kelet-európai helyszíneket finom iróniával ábrázolja, legyen az szűkös panel, lepukkant lakótelepi focipálya, metróaluljáró vagy elhagyott román benzinkút. Az abszurd humor folyamatosan ott lappang a háttérben, a keserédes realizmust a bizarr részletekben megcsillanó szépség folyamatosan oldja. A csoda szintén állandó dramaturgiai elem, a szereplők fantáziái konkrétan életre kelnek, vagy szubjektíven átélt természetfeletti események képében alakítják az eseményeket. Mindezek eredője pedig egy finom, álomszerű lebegés, ami erősen átitatja a rövidfilmjeit.
Az eddigi életmű hevenyészett áttekintése már csak azért is fontos, mert a Veszélyes lehet a fagyi a fentebb érintett alkotóelemekből épül fel. A sztoriról dióhéjban annyit, hogy egy ikerpár néhány napját követjük, először az egyik, majd a másik nő szubjektív szemszögéből. Adél és Éva csak külsőre hasonlítanak, egyébként szinte mindenben különböznek. Egészen más körülmények között élnek, mást gondolnak a világról és más problémák foglalkoztatják őket. Ami mégis közös bennük, hogy miközben irigykedve figyelik a másikat, szörnyen érzik magukat a saját bőrükben. Egy karizmatikus férfi pedig mindkettőjük életét alaposan felkavarja.
A Veszélyes lehet a fagyi tehát mindent dupla fénytörésben mutat. A többszörös nézőpont ütköztetésének komoly hagyományai vannak az egyetemes film történetében, ez az elbeszélői fogás A vihar kapujábantól a Ponyvaregényig hatalmas karriert futott be. Ezekben a filmekben a különféle szereplők mindig máshogy látják ugyanazt, tehát a teljes kép fokozatosan rajzolódik ki előttünk. Ennek egy másik verziója a többek között Krzysztof Kieslowski Véletlen című filmjéből ismerős megoldás, ahol ugyanazt a szereplőt, ugyanabból a kezdőpontból elrugaszkodva figyeljük újra és újra, de egy apró esemény megváltoztatásával mindig máshová fut ki a történet.
Lányi Zsófia forgatókönyve az ikerpár segítségével innovatívan ötvözi a két írói módszert, hiszen Adél és Éva története egyszerre variációja és kiegészítése ugyanannak az eseménysornak. Adél és Éva élete gyökeresen más, ezért nem ugyanazok történnek velük, mivel azonban ikrek, az életük szorosan összefonódik. Több fontos epizódra ugyan nincs rálátása a másiknak, de a cselekmény néhány napjában többször találkoznak és épp ezek lesznek a meghatározó kulcspillanatok. Mindez a gyakorlatban egy rendkívül izgalmas filmes tükörjátékot jelent, az igazán nagy bravúr mégis az, hogy az elbeszélői szempontból hálás iker-kettős nem puszta írói fogás. A főszereplők erős testvéri köteléke a Veszélyes lehet a fagyi központi jelentőségű allegóriája is egyben.
Patkós Márton és Stork Natasa
Ha híres filmes ikrekre gondolunk, a többségnek először bizonyára az Olsen-testvérek, Schwarzenegger és De Vito furcsa párosa, esetleg Leila és Luke juthat az eszébe. Bár a vásznon időről-időre felbukkannak egypetéjű, általában azonos színész által játszott testvérek, a köztük lévő rendkívül komplex viszonyt tematizáló filmekből rendkívül kevés van. Az ukrán Antonio Lukics például épp mostanában készített egyet (Luxembourg, Luxembourg), ám ha Adél és Éva közelebbi rokonait keressük, inkább olyan alkotók vonatkozó műveire érdemes gondolnunk, mint a már említett Kieslowski, Enyedi Ildikó, vagy Spike Jonze és Charlie Kaufman. Míg a Veronika kettős élete és Az én XX. századom esetében a főszereplők két teljesen eltérő női sorsot jelenítenek meg, addig az Adaptáció írópárja inkább ugyanannak az alkotói alteregónak egyfajta jin és jang felosztása.
A Veszélyes lehet a fagyi esetében néhány aprócska jelenettel, illetve jelzéssel Szilágyi Fanni finoman utal rá, hogy Adél és Éva szoros kötődése miatt mintha egyetlen ember két eltérő oldalát látnánk. A rendezőt mégis alapvetően az eltérő személyiségekből fakadó különbségek érdeklik, illetve az ezeken átívelő hasonlóságok. A két nő nagyon más jellem, így felnőtt korukra kontrasztosan elágazó utakat járnak be, most mégis egyformán példaértékű helyzetekben ragadtak. Míg egyikük anyagilag sikertelen, ám szereti a munkáját és barátai is vannak, a másik fényűző luxusban él, szinte teljes magányban. Miközben mindketten kórosan bizonytalanok önmagukkal kapcsolatban és szorongva keresnek valamiféle számukra is megfoghatatlan kiutat, a másik életét sokkal jobbnak gondolják a valóságosnál és emiatt haragszanak egymásra.
Az alkotók erőteljesen ragadják meg a két nő szubjektív világát, az érintkezési pontokat pedig hangsúlyosan jelzik. A radiológusként dolgozó Adél a lepukkant magyar egészségügyben harcol a kialvatlansággal, olcsó kajákat eszik és a szűkös albérletéből éjjelente egy virtuális játékba menekül. Éva egy hatalmas budai villában él, éttermekbe jár és menő autóval közlekedik, de ő is menekül, a különös álmaiba. A film mindkét közeget érzékletesen adja vissza, de folyamatosan párhuzamokat húz a testvérek között. Erre egy jellemző példa az ablakon kibámulás kölcsönös pillanata. Míg Adél komor rendelőjéből kaleidoszkópszerű a külvilág, Éva a százmilliós panorámát mintha egy üvegkalitkából nézné. A meleg fényekből és komorabb tónusokból kevert vizuális világ végig összeköti a két szereplőt, a film operatőre – ahogy azt már említettem – a rendező testvére, Szilágyi Gábor volt.
A két főszereplő nézőpontjának egymásra csúsztatása és folyamatos ütköztetése több szinten is termékeny. A történet újramesélése egyrészt jótékony drámai feszültséget generál, hiszen a nézőnek nemcsak ki kell egészítenie vagy felülírnia az addigiakat, de törvényszerűen vadászni kezdi a különbségeket és hasonlóságokat. Erre az oda-vissza ható befogadói játékra a dramaturgia több ponton ráerősít, amivel nemcsak a karakterek árnyalódnak, de mi is jobban bevonódunk a világukba.
A Veszélyes lehet a fagyi mindezzel arra a manapság különösen akut problémára is rávilágít, mennyire félrevisznek a másikról elhamarkodottan és felületesen alkotott ítéleteink. A kifelé sugárzott kép, bármennyire is kontrollált, törvényszerűen torz és hamis, hiszen csak a töredéke lehet a valóságnak. Hiába tűnhet úgy elsőre, hogy a két testvér közül Adél van hátrányosabb helyzetben, valójában Évának van nagyobb szüksége segítségre. Bár a zsíros hajú és slamposan öltözködő doktornő szerint mindenki az anyagi jólétben és képeslap családban élő testvérét favorizálja, Éva súlyosabb kisebbségi komplexussal küszködik. A Veszélyes lehet a fagyi azt mutatja meg, milyen ösztönösen vetítjük rá a másikra a saját vágyainkat. Adél és Éva felnagyítja a másikban azokat a tulajdonságokat, amiket hiányol önmagában, miközben nem ismeri fel a saját erősségeit. A film ezek által azt is érzékletesen példázza, milyen elengedhetetlenül fontos az empátia. A feloldást ugyanis az jelenti, ha a két testvér újra közel engedi magához a másikat.
Mindebben nyilván nem nehéz felfedezni némi kritikus kommentárt, hisz ennyire még talán soha nem merültünk bele a saját buborékjainkba, mint manapság. Adél és Éva sötéten látja az énképét, mert a másik egy erősen idealizált képéhez méri önmagát, aminek persze semmi köze a realitáshoz. A film nem beszéli túl, de egy-két ponton azért megvillantja a közösségi média üres látszatvilágát, ami Éva kifelé harmonikus, ám valójában rémisztően toxikus házasságára rímel a leginkább. A vállalkozó férj az odafigyelés és megértés helyett a pénz halmozását tekinti a kapcsolat zálogának, amitől Éva extrán szenved, mert papíron tökéletes az életük.
Az ösztönösen keresett kiút ráadásul ugyanazon férfi képében bukkan fel a két nő életében. A karizmatikus darukezelő (Patkós Márton) nyilván Adélt hívja randizni a házas és kisgyerekes Éva helyett, ami tovább mélyíti a kettejük között megnyílt szakadékot. Ákos nemcsak az abuzív férj ellentéte, de pontosan azt a fajta kitüntetett figyelmet ígéri, ami kimondatlanul bár, de mindkét nő életéből fájóan hiányzik. Adél közben Norvégiába készül kiköltözni, Éva így nem is feltétlenül a férfit irigyli tőle, hanem azt a fajta ösztönös szabadságot, amiről ő úgy érzi, számára rég elveszett. Nem véletlen, hogy Éva hallgat mongol harci dalokat és végül ő merít erőt a másik bátorságából. Abból a pozitív erőből, amit persze az önmarcangoló Adél sokáig fel sem ismer önmagában.
Leírva persze kissé bonyolultan hangozhat mindez, a Veszélyes lehet a fagyi legfontosabb bravúrja ezért mindenképpen az, hogy a komplex rétegeket rejtő tükörjátékot nagyon könnyed természetességgel bontja ki. Mindez pedig elsősorban Stork Natasa alakításán áll vagy bukik, ő azonban egészen parádésan oldja meg a komoly kihívásokat jelentő színészi feladatot. Nem is kettő, hanem rögtön négy karaktert kell ugyanis életre keltenie, hisz nemcsak az ikreket, de a testvérek szubjektív, a másik által érzékelt verzióját is meg kell jelenítenie úgy, hogy gyakran egy jeleneten belül kell váltania köztük.
Az eltérő smink és haj nem sokat érne, ha a színésznő nem lényegülne át a teljesen, valóban önálló figurákat teremtve. Stork Natasa már a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre doktornőjeként is az egész testével játszott, akár a járásával is megformálva a figurát. Itt is minden mozdulat átgondolt, hisz a legapróbb gesztusok és arcrándulások is az eltérő személyiségeket tükrözik. Adél sokszor darabos és tétova, míg Éva néha egyenesen egy sebzett madárra emlékeztet. A színésznő láthatóan nagy műgonddal kidolgozott alakítását nyugodtan oda lehet tenni Nic Cage vagy Tom Hardy ikerpárjai mellé.
Bár a Veszélyes lehet a fagyi komoly kérdéseket és komplex problémákat dob fel, ahogyan a cím is utal rá, a humor folyamatosan ott bujkál a jelenetekben. Az abszurd életképek és jól irányzott váratlan beszólások mellett a mellékszereplők is emlékezetesek, különösen Adél kórházi kollégái hitelesek. A bevezetőben említett kisfilmekhez hasonlóan végül a fantasztikum is beszűrődik a filmbe, és ha nem is olyan töményen mint eddig, de most is jelen van.
A Veszélyes lehet a fagyi tehát szervesen építi tovább Szilágyi Fanni különleges alkotói világát és egy rendkívül szerethető, kimondottan ígéretes nagyfilmes bemutatkozás. A több oldalról is izgalmas tükörjáték nemcsak képes megsejtetni valamit az ikrek közötti szoros kapcsolat misztériumából, de az erőteljes érzelmi sodródás szavakkal nehezen megfogható élményét is intenzíven közvetíti, és ebbe a hol drámai, hol humoros álomszerűségbe jó egy kicsit belesüppedni.
Az első, közönségtalálkozóval egybekötött premier előtti vetítést október 27-én tartják itthon a filmből, a mozik műsorára november 17-én kerül fel. Stork Natasa a New York-i Filmhéten elnyerte a legjobb színésznő díját.
