Ez a színes, nemzetközi alkotócsapatot felvonultató film Michaël Dudok de Wit, holland-angol származású filmrendező alkotása, A vörös teknős, ami a Legjobb Animációs film kategóriájában száll versenybe idén az arany szoborért. A kultikus japán produkciós cég, a Ghibli Stúdió irányítása alatt készült film (melynek vezetője a legendás animációs mester, Hayao Miyazaki) bemutatója tavaly Cannes-ban volt, az Un Certain Regard szekcióban, ahol a zsűri különdíját is elnyerte.

Dudok de Wit varázslatos filmje egy lakatlan szigetre sodródott férfi küzdelmeit mutatja be, aki újra és újra megpróbálkozik a szabadulással, de egy titokzatos vörös teknős miatt folyton akadályokba ütközik. A magány elől a fantáziavilágba menekülő férfi története a túlélésről, az élet körforgásáról, bűntudatról és megbocsátásról szól. Mondanivalója és az álmokkal kevert képi világa miatt elsősorban felnőtteknek készült, amely 80 percen keresztül, egyetlen szó nélkül vezet végig egy ember lelki tusáján. Egy olyan, nemzetközileg elismert, Oscar-díjas filmrendező alkotása (Apa és lánya, Legjobb Animációs Rövidfilm díja, 2001), ami a legnagyobb japán animációs cég támogatását tudhatja magáénak, a munkálatok nagy része, és a kép színezése azonban a Kecskemétfilm stúdióban készült.

Forrás: Mozinet

Kecskemétfilm 1971 óta készít 2D-s animációs kis- és nagyjátékfilmeket, TV-filmeket és reklámokat is. 3D-s technikával 2008 óta dolgoznak, a 40 éves pályafutásuk alatt számos nemzetközi díjat és elismerést kiérdemeltek. Számos nemzetközi munkában segédkeztek az elmúlt években, az első fontosabb munkájuk Tomm Moore, ír származású filmrendező filmjében, a Kells titkában volt, amit 2008-ban Oscar-ra is jelöltek. Az ír rendező a Magyar népmesék-sorozatra figyelt fel, melynek képi világát a saját filmjében is el tudta képzelni, ezért vette fel velük a kapcsolatot. Ezt követte a 2010-es Chico&Rita Tono Errando rendezésében, majd a francia Prima Linea stúdió két filmjének, Az elveszett aranyvonat, és a Loulou és az elképesztő titkok című animációs filmek munkálataiban is részt vettek.

Michaël Dudok de Wit az Apa és lánya Oscar-díjával 2001-ben

Nem sokkal ezek után ajánlották Michaël Dudok de Wit figyelmébe a kecskeméti céget, miután kilenc éven át kereste a megfelelő szakembereket, az apró gesztusok, az árnyékolás, és sok más grafikai feladat elvégzésére. Az októberben tartott hazai bemutatón nyilatkozta a rendező, hogy a kecskeméti műhely tagjain érezni lehetett, hogy összeszokottan, szervezetten dolgoznak, és ez nagyon jó hatással van a munkájukra. Hétről hétre magas művészi színvonalon teljesítettek, “a magyar szakemberek minden elképzelésemet felülmúlták, akár holnap belekezdenék velük újra egy közös munkába” - mondta.


A januárban meghirdetett Oscar-jelölések után, Mikulás Ferencet, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezetőjét is megkérdezték a közös munkáról, aki szerint a lélektani ábrázoláshoz a kecskeméti stúdiónak különös érzéke van. Elmondása szerint a kecskemétiek erőssége a karakteranimációban rejlik, a valóságoshoz közelálló figurák és mozgásaik megjelenítésében is kiemelkedőek. Az élőszereplős filmekkel szemben az animációs műfaj lehetőséget ad a mikromozgásokkal és a kitartásokkal feszültséget keltő, és az egyfajta érzelmi állapotot is tükröző "idő tágítására".

Nagy Lajos rendező, és Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója / Forrás: MTI, Ujvári Sándor

Az élet örök körforgását, és az ember és a természet egymásra utaltságát bemutató A vörös teknős a metakommunikáció eszközeivel dolgozik. "A lélektani ábrázoláshoz és a különféle szituációk szöveg nélküli megjelenítéséhez a kecskemétieknek különös érzékük van" - mondta a bemutató után a stúdió vezetője. Nagy Lajos rendező a kecskeméti kivitelezés irányítójaként a munka felosztásának részleteibe is belement: a rajzfilmstúdió 40 munkatársa 2014 őszétől 2016 nyaráig, szakmailag négy különböző területen vett részt munkálatokban. A képi világban fontos szerepet játszó árnyékok animációját és az effektjelenetek egy részének megrajzolását vállalták, emellett az emberek karakteranimációjának véglegesítését is. A 80-ból 52 percet a kecskeméti műhelyben rajzoltak, és a teljes anyag színezése is itt zajlott.

Cseh János számítógépes munkatárs a film főszereplőjét mutatja / Forrás: MTI, Ujvári Sándor

Nagy Lajos szerint a rendkívül aprólékos, precíz munkát igénylő feladat nagy kihívást jelentett számukra, mert szöveg híján gesztusokkal, arcjátékokkal kellett mindent "elmondani", ami egyértelmű kifejezésmódot, ábrázolást igényel. A film erőssége "a természetességében, az egyszerű, emberi érzelmek közvetítésében rejlik. Ettől válik igazán szerethetővé".

A Legjobb Animációs Film kategóriájának idei jelöltjei:

A vörös teknős (r. Michaël Dudok de Wit) - Franciaország, Belgium, Japán

Kubó és a varázshurok (r. Travis Knight) - USA

Vaiana (r. Ron Clements) - USA

Életem Cukkiniként (r. Claude Barras) - Franciaország, Svájc

Zootropolis (r. Byron Howard, Rich Moore) - USA

Forrás: MTI