A történet középpontjában egy sorozatgyilkos áll, aki éjszakánként prostituáltakat öl az iráni Meshedben. A tettes először otthonába csalogatja, majd saját fejkendőjükkel megfojtja a nőket, mielőtt a környező földeken megszabadul holttestüktől. Módszere miatt a helyi sajtó egy pókhoz hasonlítja az elkövetőt.
Mivel Meshed ad otthont Ali Reza imám síita vallási vezető sírhelyének, a város fontos zarándokhely, és az ország egyik spirituális központjának számít. A jelentős részben Saría törvényekre épülő iráni igazságügyi rendszer számára mindez bonyolult helyzetet teremt, hiszen az erős helyi bázissal rendelkező fundamentalisták szerint a nők paráznasága komolyabb bűn, mint megölésük, az autoriter állam viszont nyilván nem adhat szabad kezet egy önkéntes igazságosztónak.
Rahimi, a gyilkosságok híre hallatán a városba érkező oknyomozó újságírónő mégis azt tapasztalja, hogy a rendőrség gyakorlatilag semmilyen erőfeszítést nem tesz „a pók” elfogására. Az ügyért felelős rendőrtisztet látványosan csak a PR érdekli, az áldozatokat nem veszi emberszámba, Rahimit pedig agresszívan tárgyiasítja, sőt zaklatja.
A tradícionálisan vallásos, radikálisan patriarchális társadalom így paradox módon egyszerre tabusítja a női szexualitást és gátlástalanul szexualizálja a nőt, aki ez esetben a tettes felkutatásában érdekelt egyetlen kompetens személy. Ezt látva Rahimi, mintegy ellensúlyozva az önbíráskodó gyilkos működését, függetleníti magát annak felkutatására nem képes vagy nem hajlandó hivatalos szervektől, és saját szakállára kezd nyomozni, vállalva ennek hozadékos veszélyeit.
A film cselekménye legelején felfedi a gyilkos kilétét és hosszú időt tölt karakterének építésével. Ennek következtében Saeed korántsem arctalan, démoni alak, hanem gyarló, emberi gonosz, leginkább egy kortünet megtestesülése.
Szent pók
Az 1980-tól ‘90ig zajló, kegyetlenségéről híres iraki-iráni háborúban több száz napot töltött egyhuzamban a fronton, ahonnan súlyosan traumatizálva tért haza. Időnként hirtelen dührohamok vesznek erőt rajta, máskor hallucinációk gyötrik. Civilben építőmunkásként helyezkedik el, családot alapít, de nem elégedett saját státuszával. Egy másik veteránnal folytatott beszélgetéséből kiderül, hogy úgy érzi, mártírhalált érdemelt volna az élettől.
A prostituáltak megölésével Saeed saját bevallása szerint Allah munkáját végzi, hiszen megtisztítja Meshed utcáit a bűnös söpredéktől. Ezt mondja a telefonba a férfi újságírónak, akinek elárulja a holttestek pontos helyét, és később ezt közvetíti a tágabb értelemben vett közvélemény felé is. Ugyanakkor a gyilkolás körülményeiből fokozatosan kiderül, hogy több motiválja, mint pusztán fanatikus meggyőződés. Inkább úgy tűnik, hogy vallásának szigorú előírásai és saját elfojtott szexualitása közti ellentétből fakadó indulata készteti gyilkolásra.
Mehdi Bajestani egészen kiváló Saeed szerepében; egyrészt megjelenése kellőképp rémisztő, másrészt érzékeletesen mutatja be a gyilkos belsejében feszülő borzasztó feszültségeket. A Rahimit játszó Zar Amir Ebrahimi pedig megkapta a legjobb női főszereplőnek járó díjat idén Cannes-ban.
Szent pók
Hogy egy izgalmas thrilleren túl (mert annak se rossz, ha nem is kiemelkedő) valójában mi akar lenni a Szent pók, az a film utolsó harmadában válik nyilvánvalóvá. Egy meghökkentő fordulat következtében kiderül, hogy Saeed komoly társadalmi támogatottságot élvez, tetteit tömegek tartják morálisan helyesnek. Ahogy felesége fogalmaz: mégis mit csinálhatott volna Saeed, mikor magassarkúban flangáló, rágógumiző hajadon nőket látott a szent város utcáin? Hogy ne ölte volna meg őket?! De a gyilkos fia is büszkén számol be róla, hogy sok ismerőse azt kérte tőle, a nép nevében folytassa apja munkáját.
Abbasi abszolút nem riad vissza az iszlám és a női szexualitás mélyen problematikus viszonyának bemutatásától. Saját állítása szerint a forgatókönyv írása közben jött rá, hogy nem is annyira egy frusztrált vallási fanatikus magánakcióját, mint az iráni társadalom ebben lecsapódó, intézményesült nőgyületetét akarta filmre vinni. Nem véletlenül térnek vissza a filmben újra és újra nyomasztó képek fizikailag is a nők fölé tornyosuló, általában beárnyékolt arcú férfitestekről. Ugyanez a szereposztás különösen morbid módon, gyerekek által eljátszva a film zárójelenetében is visszaköszön.
Szent pók
Szintén Abbasi törekvésének ismeretében válik érthetővé, hogy miért építette be a valós történetbe a mindenhol üvegfalakba ütköző riporternő fiktív alakját. Ezt a változtatást egyébként az iráni kulturális minisztérium elítélő közleménye „sértő és politikailag motivált lépés”-nek nevezte, a készítésben résztvevő állampolgárainak büntetést ígért, magát a filmet pedig Salman Rushdie Sátáni versek című regényéhez hasonlította.
Ahogy ismert, e blaszfémnak titulált könyv megjelenését követően az iráni ajatollah (bár sosem olvasta) fatvát hirdetett Rushdie ellen, iszlamista szervezetek pedig 3 millió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére. Az írónak ennek ellenére sikerült több mint 30 évet épségben átvészelnie, mielőtt idén nyáron egy síita merénylő megkéselte egy irodalmi rendezvény színpadán. A két mű párhuzamba állítása ennek tükrében fenyegetéssel ér fel.
Bizonyos szempontból a film megjelenését nem is lehetett volna jobban időzíteni, mert a kötelező hidzsábviselés és az erkölcsrendészet által elkövetett gyilkosságok miatt kirobbant tüntetéssorozat részben az itt alaposan körüljárt problémák manifesztációja. A jelen pillanatban is zajló tömeges megmozdulások egyértelműen jelzik, hogy Irán jelentős része igényli a reformokat, a Szent pók pedig esztétikai kvalitásai mellett azért is fontos film, mert kiderül belőle, miért van ezekre feltétlenül szükség.
A Szent pók október 13. óta látható a mozikban.
