Láttak kétségbeesett és reménykedő szülőket. És mindenekelőtt láthattak megszámlálhatatlanul sok gyereket, kevésbé és súlyosan sérülteket, beszéd- és mozgáskorlátozottakat, a társadalom legkiszolgáltatottabbjainak generációit.
 
Ha valaki belép a Mexikói út 60. alatt található öreg iskolába, akkor mégsem valami kórházszerű intézmény és nem szomorú kis betegek fogadják. Itt nincsenek szánni való, folytonos sajnálattal, megkülönböztetett bánásmóddal kezelt különleges esetek. Ez egy valódi iskola, boldog gyerekekkel, akik a lehető legtermészetesebb módon élik az életüket. Együtt vannak, egymás között, társaik és a maguk helyzetét ismerve s elfogadva. Itt minden róluk szól, értük történik, immár száz éve. A film bemutatja a diákok és a tanárok rendhagyó életét, mindennapos kűzdelmét. Személyes, őszinte, megrázó vallomások tanúi lehetünk.

A centenáriumát ünneplő intézmény a kötelező tananyagon, a tudáson, az életre való gyakorlati felkészítésen túl valódi gyerekkort biztosít a számukra - s mindez együtt erős muníció a jövőre, a minél teljesebb emberi életre.

Soha nem lehet elegendő az, amit egy társadalom  a fogyatékos gyerekek segítéséért, jelenükért, jövőjükért, a társadalomba való integréciójuk megkönnyítéséért tesz.
Erre figyelmeztet a két részes film.