Buñuel a teknősök labirintusában
Luis Buñuel 1932-ban mutatta be harmadik rendezését, a Föld, kenyér nélkül című dokumentumfilmet. A Spanyolország egyik legelzártabb, egyben legelmaradottabb részén forgatott mű a kor etnográfiai filmjeinek extrém változata, a szürrealizmus atyja rengeteg művészi túlzással, sajátos stílusban mutatta be a saját országában is ismeretlen népcsoport mindennapi szenvedéseit. Frappáns ötlet az etnográfiai fikció készítését a valóságtól elrugaszkodott módon, áldokumentumfilmként feldolgozni, az animációs forma a szürreális stilizációra is bőven ad lehetőséget. Legalábbis erre lehetne számítani, de sajnos a Buñuel a teknősök labirintusában kevésbé bátran áll hozzá a feladathoz.
A szögletesre rajzolt botrányhős éppen a Salvador Dalíval való közösködés végét és az Aranykor párizsi kudarcát nyögi, aminek következtében sorra csapódnak be az orra előtt az ajtók a filmszakmában. Isteni csoda, hogy régi barátja, Ramón Acín megnyeri a lottót és felajánlja, hogy finanszírozza következő vállalkozását. Buñuel meg is teszi őt producerré, majd a kietlen Las Hurdes-be utaznak, hogy útifilmet készítsenek egy két fős stáb és egy újkocsi segítségével. Csakhogy a rendező már az elején eltér a forgatókönyvtől, a valóság felnagyított változatát akarja bemutatni. Végül az isten háta mögött kötnek ki egy mélyszegénység sújtotta hegyi faluban, melynek cseréptetős házai távolról teknős páncélra emlékeztetnek.
A film néhol kissé drámaian, néhol kifejezetten fárasztó humorral tálalja, hogyan nehezítik meg a forgatást a körülmények, leginkább a Buñuel mániákus különcsége és Acín racionalitása közötti ellentét. Egy-egy rövid pillanatra a rendező sötétebb énje is felbukkan, több szerencsétlen jószág, kecskék és egy szamár is áldozatul esnek művészi víziójának. Buñuelt közben rémálmoktól gyötrődik - kihagyott ziccer, hogy itt az alkotók képzelete megállt néhány Dalí-festménynél és az Andalúziai kutya szinte kötelező megidézésével. Salvador Simó filmje tisztességesen adja elő a történetet, érezni benne, hogy rajong a zseniális rendezőért, csak épp az egyediség, a Buñuelt annyira jellemző provokatív kísérletező hajlam hiányzik belőle.
A herceg utazása
Kicsit olyan ez a francia animációs film, mintha egy másik korból csöppent volna 2019-be. A gyerekfilmek kiveszőfélben lévő fajtájához tartozik, egy visszafogott stílusban előadott kaland, ami egy idegen világ csodáira és árnyoldalára csodálkozik rá, miközben mégis a sajátunkról mesél. Jean-François Laguionie és Xavier Picard alkotása az 1999-es, részben Kecskeméten rajzolt A majmok kastélya önállóan is élvezhető folytatása. Látványában is kellemesen régi vágású, a kézzel rajzolt hátterek előtt mozgó figurákról meg sem mondanánk, hogy számítógépes animációval készültek.
Laurent herceg, a majomkirály kalandvágyból átkel a befagyott tengeren. Az utazás majdnem az életébe kerül, de félholt herceget a messzi országban egy kitaszított tudós házaspár veszi gondjaiba. Egyedül nevelt fiuk, a különleges nyelvérzékkel megáldott Tom tud csak szót érteni a furcsa idegennel, pedig a professzor minden vágya, hogy a herceg segítségével bizonyítani tudja teóriáját, miszerint a saját országukon kívül is léteznek más majom-civilizációk. Botanikus felesége közben titokzatos kísérleteket folytat növényeken, amelyek miatt nagy lelkiismeretfurdalás kínozza.
Az elhagyatott múzeumban lábadozó herceg időközben összebarátkozik Tommal, és ketten kiszöknek a villanyfényben úszó, ismeretlen csodákkal teli városba. A herceg a kismajomhoz hasonló érdeklődéssel szemléli ezt a számára furcsa világot, kettőjük barátsága humort és emberséget csempész a történetbe. Erre szükség is van, mert a herceg kis barátja kalauzolásával megtapasztalja, hogy a civilizált világ távolról sem utópisztikus.
A film szelídsége ellenére sem babusgatja célközönségét, fokozatosan szembesít az egyre súlyosabb problémákkal. Az óramű pontossággal működő, indusztriális városban tilos a henyélés, a vezető tudományos elitet leszámítva mindenkinek kötelező dolgoznia a gyárakban, ahol kizárólag egyszer használatos eszközök készülnek. Lehetetlen nem a küszöbön álló klímakatasztrófára gondolni, amikor a herceg és Tom villamossal tesznek véletlen kirándulást a város külső, elhagyatott részére. A környező esőerdő erőszakkal tör magának újra utat, a megbolygatott természet próbálja visszafojtani a túlterjeszkedett várost.
A propagandának is fontos szerepe van, a karót nyelt lakosokon a hatalom szórakozásnak álcázott rémisztgetéssel uralkodik, a felnőttek egyetlen kikapcsolódásként a ,,félelem karneválján” ijedezhetnek. A városi majmok begyöpösödött világképét csak egy pillanatra tudja megingatni, amikor a rangjától megfosztott professzor bebizonyítja, hogy nincsenek egyedül a világban. De tűnjön a herceg bármennyire is hozzájuk hasonlónak, a vezetők szükségképpen alsóbbrendűnek tartják, gyűlöletet szítanak ellene. A főszereplők kénytelenek elmenekülni a városból és az esőerdőben menedéket keresni.
A túlpörgetett fogyasztói társadalom menthetetlennek tűnik, kontrollmechanizmusai pedig megdönthetetlennek - menekülési útvonalként egyedül az alternatív, természetközpontú életmód sejlik fel. A herceg utazása egy érdekes világot épít fel, pozitív üzenetet hordoz, de az alkotók túl sokat vállaltak vele. A vaskos társadalmi kérdésekre nem tudnak mindig kielégítő válasszal szolgálni (pedig ha valahol, ez egy mesében lehetséges) és még a fontos karakterek is következmény nélkül tűnnek el a történetből. A herceg és Tom mindenesetre sokat tanulnak az utazásból, amire korosztálytól függetlenül érdemes őket elkisérni.
A filmeket a 17. Anilogue Nemzetközi Animációs Fesztivál programjában láttuk. A fesztivál idei nyerteseiről itt lehet olvasni.
