Matthias Glasner első egészestés filmje, a Fandango - Belépés csak klubtagoknak! féktelen hajsza egy félig valós, korunkbeli német klub- és divatuniverzumon át: Shirley Maus, a kisnövésű, de nagy önbizalmú manökenjelölt csetléseit és botlásait követhetjük egészen a film végéig, majd utolérve láthatjuk, amint önbizalma egészen a nullpont alá zuhan, lemond a divatszakmában tervezett karrierről, de igaz emberi érzésekre talál Sunny Sunshine (Moritz Bleibtrau), a fiatal és naiv DJ oldalán. A film tartalma nagyjából ennyi, a szokásos high tech party-hangulattal, és a kissé darabosan hangzó német gangsta-lazaságokkal megtoldva. A Fandango természetesen nem ezek miatt szerepelt a Filmhéten, sokkal inkább a képi megformálás teszi érdekessé, amire mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy unalmas. Az új távol-keleti filmekkel rokon gyors vágások és a tökéletes fényképezés lenyűgöző képi világot teremt, ami a történet ellenére is fogva tartja a nézőt egészen a film végéig - és egy kicsit utána is - bár kevesebb benne a líraiság, mint például Wong Kar-wai filmjeiben.
A Vérveszteség, a keményen realista Pusher nyomán elhíresült dán rendező Nicolas Winding Refn második filmje szűkszavú alkotás. Négy barátról szól, akiket az köt össze, hogy szombat délután együtt néznek horrorfilmeket. Ketten közülük a helyi videótékában dolgoznak, ketten pedig sógorok. Nem beszélnek egymással, ha arra kerül a sor, inkább csak vakkantásnyi mondatokkal kommunikálnak. Leo, a legfilozofikusabb közülük, bekattan, megcsömörlik a semmittevéstől, és miután felesége teherbe esik, maradék életkedvét is elveszti. Ingerültségét a feleségén vezeti le, az asszony elvetél, mire a sógor, a vérbosszú híve AIDS-es injekcióval oltja be Leót. Leo még kétszer elsüti frissen vásárolt pisztolyát, végül barátaik mindkettőjüket eltemetik. A dán rendező a szereplőket Trainspottingosan felvonultató kezdéstől eltekintve kimért lassúsággal vezet végig a történeten, nem nélkülözve egyfajta patetikus hangnemet, ami egy idő után - a párbeszédeket a minimálisnál jóval kevesebbre redukáló szerzői szándék jegyében - meglehetősen modorossá válik: nehezen érthető, miért viselkednek, miért szenvednek a szereplők úgy, ahogyan a filmen látható, és hogy miért érdekes mindez. Végül is a filmben megjelenő túlzott brutalitás és melankólia oda vezet, hogy a végső kettős gyilkosságot bemutató jelenetet már nem lehet komolyan venni.
Egy másik film is pisztolylövéssel ér véget. A címadó Venus Beauté kis párizsi szépségszalon, ahova Tonie Marshall kameráján át bekukkantva három nő sorsát követhetik végig a nézők. A középpontban Angele (Nathalie Baye remek alakítása)) érzelmi válsága áll. Nem hisz már a szerelemben, kétségbeesésében bárkivel hajlandó megismerkedni, aki egy asztalnál eszik vele, csak akkor elutasító, ha a tagbaszakadt Antoine vall neki örök szerelmet, aki pedig napokat képes a bolt előtt várni rá. A film során Angele hosszasan hezitál, mit tegyen, de végül rájön, ha okos lett volna, már a film elején észrevette volna az utca túloldalán várakozó férfit. A moziban ülőnek eképpen elég ideje marad körülnézni a szépségszalonban, miként Antoine barátnőjének is a bosszúra, pisztolyt vásárol amit a film végén el is süt, de szerencsére csak egy karácsonyi égőt talál el a kozmetikai szalon ablakában. A Vénusz Szépség egyszerű, szórakoztató film, tele jól eltalált jelenetekkel a mindennapi életből, apróságokkal.
Vízcseppek a forró kövön címmel készített filmet Francois Ozon R.W. Fassbinder azonos című drámájából. A történet középpontjában Leopold, a középkorú, kereskedelmi ügyletekkel foglalkozó férfi és Franz, a tizenkilenc éves fiú szerelmi kapcsolatának az alakulása áll, a hetvenes évek Németországában. A rendező egy kórboncnok precizitásával darabolta fel apró képek sorára az eredeti melodramatikus művet és megtartotta a dráma négy felvonásos beosztását is. A Vízcseppek egyetlen színtéren jeleníti meg a kapcsolatban felülkerekedő Leopold és a neki behódoló Franz, majd a két, később érkező nő, Anna és Vera kapcsolatát, a színészek szuggesztív játéka segítségével sikeresen idézve meg a Fassbinder-filmek hangulatát.
Marco Tullio Giordana Száz lépés című filmje életrajzi ihletésű, megtörtént eseményeket feldolgozó alkotás Peppino Impastado-ról, aki a hatvanas évek végén szembefordult a szicíliai falu, Cinisi kábítószercsempész alvilágával, szembeszegülve behódoló apjával is, de miután túl sokáig szónokolt fennhangon a helyi kalózrádióban, többek közt a maffiáról, és ezek után elindult a helyi választásokon, a helyi maffiafőnök, Tano Badalamenti megölette. A film Peppino életét dolgozza fel, az életrajzi filmek szokásos megoldásaival, kezdve a sort a meghatározó gyerekkori élményeket felvázoló jelenetekkel. A történet meglehetősen lassan formálódik, a rendező hosszadalmasan időz egyszerű, maguktól értetődő szcénáknál, ritkán tudja a filmet lendületbe hozni, a befejező jelenet érzelmes, családi filmfelvételeket utánzó képei és halottas menete a romantikus aláfestő zenével pedig erőteljesen hajlanak a giccs irányába. Tano Badalamenti tárgyalása a gyilkosság ügyében jelenleg is tart. A film a Velencei Filmfesztivál legjobb forgatókönyvnek járó díját nyerte.
A Gyerekek, Moldoványi Ferenc alkotása dokumentumfilm a koszovói háború talán már el is feledett áldozatairól. Albán és szerb gyerekek mondják el, mi történt velük a háború során. Rengeteg könny folyik a kamera láttán, - talán több is, mint amennyit végig lehet nézni egyszerre - a gyerekek legtöbb esetben szüleik haláláról, brutálisan szétvert gyerekkorukról vallanak. Mindez fekete-fehérben, Szemző Tibor árnyaltan érzelmes zenéjével. A rendező egy albán ifjúsági rádióadást is filmre vett, amely arra szolgál, hogy a környék fiataljai a telefonon keresztül elmondják, hogyan élték túl a háborút, barátkoznak-e szerbekkel, beszélnek-e szerbül, s ha igen, hajlandóak-e még valaha is szerbül beszélni a történtek után... A film érzékenyen mutatja be a szerb és albán fiatalokban felhalmozódott gyűlöletet, függőben hagyva a kérdést, vajon mi lesz, ha felnőnek? Sok jóra nem számíthatunk, mindkét oldalon gőzerővel nevelik őket a bosszúra és a gyűlöletre.
Az Európa Filmhétről olvashatsz még fieszta rovatunk archívumában is!
