Tegnap itt járt Jíri Menzel, beszélgetett a fiatal rendezőkkel,ügyesen kikerülte a neki állított csapdákat, nevelt, de csak finom pókerarcú humorral, elmondta, miért nem rendez, és hogy miért tartja Woody Allent a mai Csehovnak. Aztán megnéztük együtt a főiskolai vizsgafilmjét.

A Bárka színház közönsége egy időnként füstkarikákat pöfékelő díszletkémény peremén üldögélve láthatta viszont a régen nélkülözött Jírit tegnap este, amikor a rendező két ifjú kollégájával, Pálfy Györggyel és Hajdu Szabolccsal csevegett a filmkészítésről, meg úgy általában mindenről, ami a háttérként kivetített árnyékgalambok előtt csak szóba kerülhetett.

Beszélt például:

A rendezésről: Jíri Menzel, a nagy öreg három kategóriába sorolja a filmrendezőket, és ez már csak azért is fontos, mert a filmek gyakran hasonlítanak a szerzőre. Vannak a prostituáltak, akik csak pénzt keresnének, az arrogánsak, akik lenézik a saját nézőiket, meg azok, akik a közönségnek csinálják a filmjeiket. És ennek az elkényeztetett, fáradtan Tv elé hanyatló közönségnek olyan filmeket kell készíteni, amik a 12 éves kamaszfiúk szintjén már élvezhetőek, de a gondolkodó 30 évesek számára is mondanak valamit. És ezen a ponton megcáfolandó Európa furcsa sznobizmusa is, miszerint ami a nézőnek tetszik, az szükségképpen nem jó. Pedig már Shakespeare és Chaplin is tudta, milyen elemekkel kell becsalogatni a nézőt, hogy aztán érdemben szólhassanak hozzá. De CSAK mondani valamit körítés nélkül, annak semmi értelme.

A humorról: A körítés lehet a humor is, ami azonban csak erőltetés nélkül tud megszületni, s csak az igazsággal együtt érvényes. Egy csipetnyi kellemes, hamisítatlan humor nem azonos a nevetségessel. A legtöbb komoly film tartalmaz némi pátoszt, de egy pillanat elég ahhoz, hogy az nevetségessé váljon.

A tiszteletről: Amikor örökérvényű alkotókat kell említeni, Menzel Dickens és Balzac műveit tán kicsit már unalmasnak, de még mindig tanulságosnak minősíti, Csehovot szentimentalizmus nélkül is emberközelben maradó művésznek tartja, akárcsak Woody Allent, a mai Csehovot. Fellini hatalmas lelkét az Országúton figuráin keresztül mutatja meg, akiket egyszerre szeretünk és sajnálunk, viszont akárcsak Dosztojevszkijről, Bergmannról is az jut eszébe, hogy még azért is szenved, mert megszületett.

A kritikusokról: Menzel sohasem veszi komolyan a kritikusok és filmtörténészek véleményét, mert a filmhez nincs használati utasítás. Mindig jön ugyan egy entellektüell, aki a saját vízióit magyarázza a látottakba, de egy film beszéljen magáért! Majd mindenki azt veszi ki belőle, amire szüksége van, anélkül, hogy bárki, akár maga a rendező, a szájába rágná. Michelangelo se magyarázta a Dávidot.

A tanulásról: A főiskola Menzel szerint a mesterek és tanítványok közti párbeszéd legfőbb terepe. A másodéves főiskolás korában vizsgafilmként elkészített lakótelepi „közelképbe” megint sok mindent bele lehetne gondolni, de Jíri még a tolmácsolást is megtiltja. Igaz, azt elárulja, hogy ő konkrétan nyúlketrecnek tartja a a kedélyes szobányi lakásokat. „Mikor forgattam, még nem tudtam, hogy ez ilyen hülyeség. Képzeljétek! Még díjat is kaptam érte.” – mondja. Azóta már kicsit közelebb áll hozzá a dokumentumfilm.Valakit munka közben filmre venni, mindig szép, az eseményfeldolgozó iskolai feladatok pedig megtanít képpel dolgozni.

A forgatókönyvről: René Clair szerint megírása után a film gyakorlatilag kész, már csak le kell forgatni, vagyis a forgatókönyvtől eltérni nem lehet. Menzel is csak apró változtatásokra hajlandó, átírni nem. Az adaptáció pedig olyan, mint fordítani egyik nyelvről a másikra, vagyis át kell venni a szerző gondolkodását arra a másfél órára, amennyit egy adaptációra szánni szabad. Legfeljebb a nívót kell kicsit leszállítani az olvasó szintjéről a néző szintjére. Lásd: a Hrabal feldolgozásokat.

A politikáról: „Hagyjuk a politikát!” Menzel nem politizál még akkor sem, ha erre legalább öt kérdésen keresztül próbálják rábírni, és nem készít eizinsteini propagandafilmeket sem. Ha valaki mégis ezt gondolja róla, hát a mester türelmesen elmagyarázza, hogy például az ötvenes években betiltott Pacsirták cérnaszálon sem kommunizmus-ellenes felszólalás, egyszerűen csak az emberek életét deformizáló rendszer abszurditását mutatja be. Persze itt is fontos, hogy csak arról beszélj, amiben hiszel!

A miértekről: Menzel azért nem ment Amerikába, mert érdekesebb volt otthon forgatni. „Nem voltak barátaim Amerikában. Biztos unatkoztam volna.” Ezen kívül a "nagykontinens" nem szereti a lusta embereket, és Jíri - Milos Formantól eltérően – lusta embernek tartja magát, aki csak akkor áll neki forgatni, ha valaki felkéri rá. A mesternek nincsenek megszállott filmes ambíciói. Ebben a szabad világban, ahol már mindenki önmagáért felel, egyszerűen lusta küzdeni. És hogy mi lett a közlésvággyal? „Régen rossz, ha azért forgatsz filmet, mert mondani akarsz valamit. A gondolatnak azzal a természetességgel kell kicsordulnia belőled, amivel levegőt veszel.”