A film készítői nem a természeti képződmény után oknyomoznak, nem is „mentsük meg Egerszalókot” akciót terveztek, hanem saját impressziójukat fogalmazták meg egy dokumentumfilmben szokatlan formai bravúrral. A filmben a fürdő munkatársai mesélnek történeteket a helyről, az odalátogatókról, és arról, hogy ha elhagy valaki egy papucsot, akkor azt már meg nem találja, mert elviszi más.

Saját impressziójukat fogalmazták meg egy dokumentumfilmben szokatlan formai bravúrral

Bár 2003 és 2005 között készült a film, és annak minden képi anyaga, az egésznek a hangulata a ’70-es éveket idézi. Erre persze erősen rásegít az, hogy fekete-fehér Super8-ra forgattak.

„Szirtes János tanárunk az egyetemen szintén azt jegyezte meg, hogy túlságosan 70’es évekbeli a film hangulata, és ez félreviheti a nézőt. Azt tanácsolta, hogy színezzük be, de mi mégis a fekete-fehér mellett döntöttünk, mert úgy gondoltuk, vannak jelek, amik egyértelműen a mára utalnak a filmben” –mondta Csáki László, a film egyik rendezője a filmhunak.

A film a fürdőnek egy rövid történetével indít, amelyet szintén az egyik interjúalany mesél el, viszont a képet animációval oldották meg a készítők. „Ennek a résznek a filmbeli szerepe definiálja az animációs betétet, – fogalmazott Csáki – itt elmondjuk, hogy mi is ez a fürdő, és megmutatjuk egészben, ugyanis az élőszereplős képeken csak részleteiben látjuk”.  Amikor felvetettem, hogy az első néhány percben azt hittem, A busz című filmjük folytatását fogjuk látni, Csáki elmondta, hogy korábban volt egy olyan koncepció  is, miszerint megrajzolják a beszélők arcát, de végül elvetették, mert már az is túl tévés lett volna. Maradtak amellett, hogy egyáltalán nem mutatják meg az interjúalanyokat, külön kezelik a hangot és a képet. „Az volt a cél, hogy alapjában véve ne beszélő fejes, hanem képileg legyen nagyon erős a film. Eleve snittfilmnek indult az egész, egyfajta voyeur hozzáállással, hogy megfigyeljük a fürdő hangulatát, az ott fürdőzőket.”

Eleve snittfilmnek indult az egész, egyfajta voyeur hozzáállással, hogy megfigyeljük a fürdő hangulatát, az ott fürdőzőket

A fürdőt egyébként már le is bontották, a készítőket az ragadta meg benne, hogy találtak egy helyet, amely nem a gyógyfürdők klasszikus hangulatát idézi, hanem annál sokkal lazább. „Olyan film ez, -folytatta a rendező- ami nem egy folyamatot, hanem egy állapotot tükröz, rögzíteni akartuk ennek a fürdőnek az atmoszféráját”.

A dokumentumfilm műfajáról Csáki László elmondta, hogy neki azok tetszenek leginkább, amelyek képileg a fikció felé mozdulnak el. „Az oberhauseni dokumentumfilm-fesztiválon rengeteg lírai dokumentumfilmet láttunk, és mi is ebbe az irányba szerettünk volna elmenni.” Alapvetően a téma határozza meg a formát, tehát van aminek jól áll a tévés, beszélő fejes forma, de az ő filmjükhöz úgy véli, ez illett a legjobban. „Ez egy szubjektív dokumentumfilm, nem oknyomozunk, nem járjuk körbe az összes aspektust, csak azt mutatjuk meg, ami az egészből minket érdekel”. A készítők fontosnak tartják, hogy a dokumentumfilmekben sokkal nagyobb hangsúlyt fektessenek a filmes kifejezőeszközökre, mert ezáltal lesz a műfaj vizuálisan is élvezhető, nézhető.

„A dokumentumfilmeket az mentheti meg, ha van egyfajta képi igényességük, ha filmesen gondolkodnak” – fogalmazott Csáki.