Másrészt: Glatz Ferenc A rendszerváltás dokumentumfilmjei fesztivál megnyitóján elmondta, hogy a tudományos életben sincs olyan, hogy egyedül csinál valaki valamit. Minden Nobel-díj közös munka eredménye. Akár úgy is, hogy különböző országok különböző egyetemein kutatók dolgoznak együtt. Ezt nem lehet céltámogatásokkal megfinanszírozni, miszerint a januárban kiírt pályázat után decemberre kész kell, hogy legyél a filmeddel. Az elmélyült munkához szellemi közösség szükséges. Ilyen volt például a Társulás Stúdió, ilyen lett volna elvileg a Fórum Film is.
Technikai-infrastrukturális oldalról pedig: az elromlott számítógépet meg kell javítani, a villanyt fel kell kapcsolni, le kell tudni ülni egy helyre, mert az utcán vagy a presszóban nem tudsz műhelymunkát végezni. Ugyanakkor ilyen dologi kiadásokra állami pénzt nem lehet adni.
Buglya: Sőt, az utóbbi időben megszüntették a rezsitételt. Mindent a filmre kell terhelni, ami megint csak azt jelenti, hogy kényszerű kiskapukat kell találni a számlázásnál. Előre kell kérni a közreműködők számláit.
filmhu: Az MMK-n és az ORTT-n kívül milyen más források jöhetnek szóba a dokumentumfilmeknél? Mi a helyzet például a televíziókkal?
Buglya: A dokumentumfilm megjelenési területe 99%-ban a televízió, ezért elengedhetetlen volna, hogy minden közszolgálati tévének legyen dokumentumfilmes műhelye. De nem a televízió osztályaként, mert abban a pillanatban műsorkényszerbe kerülne. Kapna valamilyen költségvetést, és ezért adott percnyi műsort kellene szolgáltatnia.
filmhu: Mint arról a filmhu is hírt adott, nemrégiben az MTV-vel elindultak bizonyos tárgyalások a dokumentumfilmek bemutatásával kapcsolatban.
Böjte: Tavaly nyár vége felé megkerestük a Magyar Televíziót és annak elnökét, Rudi Zoltánt. Ekkor volt szó arról, hogy új csatornák lesznek, és a mi műfajunknak nagy lehetősége volna itt. Beszéltünk a műhelyszerű működésről, valamint arról, hogy az 1-es csatornán fő műsoridőben, havonta egyszer erős promócióval vetítenénk dokumentumfilmeket. Ezentúl, a tervek szerint, naponta-kétnaponta többórás dokumentum-összeállítást adott volna az m2. Rudi Zoltán erre rábólintott.
Két hónap múlva, miután semmi sem mozdult meg ez ügyben, újra felkerestük. Akkor kiderült, hogy az m2-t megosztották egy délelőtti oktatórészre, és a délutáni-esti kulturális részre, melynek Baló György a felelőse. Hosszú évek óta Baló a dokumentumfilmekért felelős az MTV-nél, de semmit sem mozdít meg ennek érdekében, mert úgy gondolja, hogy a dokumentumműfaj az, amikor ő a stúdióban elbeszélget valakivel.
A tárgyalások folytatódtak, még karácsony előtt Rudi felkért ötünket, hogy legyünk a tanácsadói. Azóta senki nem hívott minket. Pedig a Duna Televízióval együttműködve meg lehetne erősíteni ezt a műfajt, és érdemes is, mert nagyon jó mozik is vannak közöttük – persze nem mind tökéletes - , és ha véletlenül valami bekerül a műsorba, nagy visszhangot tudna kiváltani.
Kisfaludy: A dokumentum és animációs filmek legnagyobb felfutása akkor volt, amikor a televízió egyrészt műhelyként, másrészt megrendelőként nagyon komoly összegeket áldozott ezekre a műfajokra.
Buglya: A Magyar népmesék sorozat például az MTV pénzéből készülhetett hosszú ideig.
Kisfaludy: Vagy a Gusztáv, a Mézga család is. Ugyanígy volt a dokumentumfilmmel is. Már 2001-ben, a filmtörvény minisztériumi tárgyalásakor szóba került a televíziók felelőssége.
Most a filmtörvény kapcsán jött vissza megint a közös együttműködés. Ebben egyébként Grunwalsky Ferencnek óriási érdemei vannak, hogy az ORTT-t és a Duna Televíziót meg tudta nyerni, hogy az MMK-val közösen hozzanak létre egy csaknem 1 milliárdos keretet, amelyből csak tévéfilmek készülnek. Szerintünk ugyanígy a dokumentumfilmre is félre kellene tenni minimum egy 50 milliós keretet, hogy ezt kiegészítve az ORTT és a tévék forrásaival, el tudjanak készülni művek.
Buglya: Nem tartom jó megoldásnak, hogy a televízió kapjon még egy keretet, mert azt le fogja nyelni. Inkább legyen koprodukciós partnere a kis műhelyeknek és az MMK-nak.
Böjte: Ez persze nem mond annak ellent, hogy a televíziónak legyen önálló műhelye is.
filmhu: Mennyibe kerül egy dokumentumfilm elkészítése?
Kisfaludy: 2-3 millióba, de 6 milliónál nagyobb költségvetésre nem nagyon akad példa.
Buglya: A források között meg kell említenünk, hogy a Magyar Történelmi Film Alapítvány elég jelentős támogatónk. Nagyon kis összegeket tud adni, és elsősorban történelmi vonatkozású filmeket segít. De ez – az MMK-támogatással együtt - nagyon is alkalmas lenne arra, hogy egy tévés koprodukcióba be tudjunk szállni.
filmhu: Mekkora az érdeklődés a dokumentumfilmek iránt a nézők körében? Van például stabil nézőtábor?
Kisfaludy: Először is fontos, hogy az utánunk jövő generációban felkeltsük az érdeklődést a dokumentumfilmek iránt. Sok példát lehet mondani. A MADE két évvel ezelőtt vállalta, hogy a Pázmányon egy szemesztert visz végig, melyen 60-80 hallgató vett részt. 10 rendező 20 filmjét vetítettük a moziban, utána ezekről vitáztunk, később a hallgatók ebből dolgozatot írtak.
Ugyanakkor Almási Tamásnak volt olyan filmje, amit egymillióan néztek meg a tévében - még mielőtt a kereskedelmi adók bejöttek volna. Nekem is volt egy munkám, amit ’98-ban 675 ezren láttak, a 2-es csatornán fél 9-től fél 10-ig ment.
Böjte: Gyarmathy Lívia filmjét, A mi gólyánk címűt egész Európa nézte – Európa-díjat is kapott.
Buglya: Nincs eléggé a köztudatban a dokumentumfilm, emiatt kevesebb figyelem fordítódik rá. Mi nem tudunk promócióra pénzt költeni, a televíziók pedig ezt nem teszik meg maguktól. De ha lemegy egy film jó időpontban, fantasztikus visszajelzések jönnek. Például az egyik üzenet így hangzott: „Isten áldja meg a kamerájukat!”
Zsigmond Dezső Jószág volt az aranya a népnek – rekviem a szatmári csordákért című filmje kapcsán levél- és telefonözön érkezett. Egy nap után valaki Ausztriából jelentkezett, hogy szeretne bizonyos összeget küldeni az egyik, filmben szereplő családnak. Nagy nézettsége van a Spektrumon vagy a National Geographic csatornán futó tematikus műsoroknak is. Ha ez a magyar televíziókban – akár sávrendszerben - így lenne, akkor odakapcsolhatnának a nézők.
Böjte: Több filmünk tananyag az egyetemeken és főiskolákon, például a szociológiai vagy politológiai tanszékeken. A szombathelyi főiskolán már vitát rendeztek egy olyan filmemről, ami még akkor nem is volt kész. Most a Fimszemlén mutatjuk be.
filmhu: A játékfilmeseknél a fiatal generáció erőteljes megjelenése az egyik legfontosabb érv arra, hogy miért kell több pénzzel támogatni a magyar filmet. A dokumentum műfajban megjelenik-e olyan fiatal korosztály, akik a saját problémáikról, saját közegeikben készítenek filmeket?
Buglya: A mai digitális technika szinte mindenkinek a kezébe kerülhet. Az amatőrfilmesektől a szociológusokig és az egyetemistákig nagyon sokan dolgoznak. Minden évben sok új névvel találkozunk például a Filmszemle nevezései között. Aki nem lesz - ilyen körülmények között is - megszállott, az el is tűnik hamarosan a mezőnyből. Nem olyan területről van szó ugyanis, ahol nagy sikereket lehet elérni. A dokumentumfilmesek megszállottan dolgoznak. Nálunk több film 5-6 évig forog, de nem ritka a 10 éves forgatás sem. Nem lehet lerohanni a terepre, 5 interjút csinálni és kész, hiszen így meg sem tudok ismerkedni az emberekkel. Hazudni fognak, a kamerának fognak viselkedni, és nem azt mondják, ami belülről jön, azt hiszik a tévének nyilatkoznak.
Kisfaludy: A fiatalok között Hegedűs Pétert említeném, aki a ciánszennyezésről készített filmet (ő egyébként ausztráliai lakos), aztán itt van Szekeres Csaba, Kocsis Tibor (az Új Eldorádó rendezője), és Szalay Péter – ők sem ma kezdték persze a szakmát, nem huszonévesek, inkább 30 év fölöttiek.
Buglya: Ez logikus is, hiszen egy bizonyos érettség, tapasztalat kell ehhez a munkához.
Kisfaludy: A szakmában egy idősebb korosztály, a 40 fölöttiek vannak többségben, de nem azért, mert nem tudnak mit csinálni magukkal, hanem mert kell egy bizonyos meggyőződés, társadalomszemlélet, tapasztalat és filmes rutin. Az egész emberi attitűd meghatározó. ami nem feltétlenül egy fiatalember sajátja.
filmhu: A Filmszemlén nagy figyelem terelődik majd a dokumentumfilmekre is. Várható ettől valami változás?
Buglya: A Filmszemle nagyon sokat számít. Abból a szempontból is, hogy ha a törvény szerinti támogatási formák életbe lépnek, a normatív támogatásnál számíthat az, hogy a filmem bejutott-e a Szemlére, és ott milyen sikert ért el. Másrészt, ha elég figyelem éri a Filmszemlét, akkor elérhető kifelé is változás, a közvélemény vagy a politika felé.
Kisfaludy: A kétnapos dokumentumfilmes blokk a MADE kezdeményezésére született, éppen a kudarcok, a baklövések és a hibás előzsűrizések elkerülése érdekében, és magának a műfajnak az elismertségéért. Tehát hogy ne a játékfilmek árnyékában legyen a dokumentumfilm, hanem önállóan, mert meg tud állni a maga lábán is. Először ötezer nézőnk volt, tavaly pedig hétezer, ami a teljes Szemle harmincegynéhány ezres látogatottságához képest sem jelentéktelen.
De ez igaz a televíziókra is: az értelmiség egy része a sok akciófilmtől, show-műsoroktól és kvízektől elfordul, elege van már belőle. Sokkal inkább érdekli őket a hétköznapi ember szerepe a társadalomban, a konfliktusai, mindennapjai.
A Duna Televíziót (amihez a Dunatáj egyébként csak nevében és szellemiségében kötődik), külön ki kell emelni, mert nehéz időszakokban is mindig támogatta a dokumentumfilmeket, és rendszeresen bemutatja azokat – méghozzá nagyon jó szerkesztéssel és ízléssel. Ugyanezt teszi a játékfilmek területén is. Ebből is látszik, hogy nem az az egyedüli probléma, hogy nincs pénz. A Magyar Televízióban 35 milliárd forint van évente, és még erre jön rá reklámbevétel. A Duna Televízió kevesebb mint 7 milliárdból gazdálkodik. És mégis talál lehetőséget arra, hogy dokumentumfilmeket mutasson be, fiatal tehetségeket indítson el, és szerkesztőségeket tartson fent erre a célra.
Buglya: A Duna Televízió kezdeti szemléletéhez következetesen ragaszkodott, és azt megtartotta a mai napig. Ezt a tévét filmesek csinálták, és az értékek bemutatását tűzték ki célul.
Böjte: A Filmszemle ismét bizonyítani fogja, hogy a dokumentumfilm él és élni akar.
