A sorozat 95 napig forog, a tervek szerint 2023 őszén tűzi műsorra a közmédia - hangsúlyozta Helmeczy Dorottya producer, hozzátéve: a forgatások 11 helyszínen zajlanak, egyebek mellett a Kiscelli Múzeumban, a kőbányai pincerendszerben, egy modern ipari térben, ahol a sorozat nagy része játszódik. A fóti telepen a nagyszebeni jelenteket veszik fel, amikor a hajdúk megtámadják az erdélyi várost - mondta.

A produkcióban több mint 15 erdélyi színész, mintegy 1600 statiszta és kaszkadőr vesz részt. A sorozat Móricz regényén alapszik, de a történet nem pontosan a regény cselekményét követi nyomon. "Több olyan eseményt is megfilmesítünk, amely megtörtént és meghatározta a történelmet, de Móricz valamiért nem írta bele a regénybe" - hangsúlyozta.

A sorozat ruhában, beszédstílusban, díszletben, kellékekben nem számít korhűnek, mindenütt egy kicsit más korban mozgunk, modernek viszont nem leszünk, nem fog megjelenni például egy mai autó - tette hozzá Helmeczy Dorottya. Madarász Isti rendező elmondta, a történet nagyon meglepő, fordulatos és néha "gonosz" is.

Katona Péter Dániel a Tündérkert forgatásán / Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A hetvenkét szereplő kiválogatásakor a céljuk az volt, hogy ismert és kevésbé ismert színészek mellett erdélyiek is szerepeljenek a sorozatban. Báthory Gábor fejedelmet az alig húsz éves főiskolás színészhallgató, Katona Péter Dániel alakítja. Bethlen Gábor székely főkapitányt Bokor Barna testesíti meg. Hangsúlyozta: erős női karakterek kaptak helyet a történetben: Báthory feleségét, a fiatal fejedelemasszonyt Dobos Evelin, húgát, Annát Szőke Abigél, anyját, Erzsébetet Szamosi Zsófia alakítja. Károlyi Zsuzsannát Balsai Móni, Imreffynét Parti Nóra, Erdély legvágyottabb asszonyát, Török Katát Gáspár Kata játssza.

Erdélyben Marosvásárhelyen 60-70 embert hallgattak meg és közül választották ki a több mint 15, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyiről, Temesvárról, Csíkszeredából, Gyergyószentmiklósról érkező művészt A forgatókönyvet Tasnádi István, Bereményi Géza, és Horváth András Dezső írta - tette hozzá a rendező.

Kálomista Gábor, a filmet gyártó Megafilm vezetője arról beszélt, hogy nagy munka előzte meg a forgatókönyv elkészülését, ami négy év alatt született meg. Hozzátette: a Megafilm bátran nyúl történelmi témákhoz, céljuk az volt, hogy Móricz regényét fogyaszthatóvá tegyék a fiatalok számára is.

A Tündérkert sajtótájékoztatója / Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Káel Csaba, a Nemzeti Filmintézet vezetője azt mondta: a mai korban leginkább mozgóképekkel kommunikálnak a fiatalok, fontos, hogy múltunkat közelebb hozzuk a jövő generáció számára. Móricz triológiája 1921-től 1933-ig íródott, a Tündérkert története több párhuzamot mutat a 21. századdal.

Hozzátette: több olyan történelmi, irodalmi és sportoló hősünk van, akinek az életét és tevékenységét be kell mutatni a nézőknek. Magyarország a filmgyártás fontos bázisává vált, a magyar alkotók ugyanazokkal a stábokkal forgatnak együtt, mint a külföldi sztárok.

Forrás: MTI / Címlapkép: Madarász Isti rendező és Katona Péter Dániel a Tündérkert forgatásán / Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt