Kapcsolódó anyagok

Filmhu: 40 év a filmezésben nagy idő. Mennyit változott a munkája példának okáért az 1979-es Tess óta a 2008-as Egyedül nem megy című Claude Berri-vígjátékig?

Pierre Grünberg: A legnagyobb változás, hogy megöregedtem. (nevet) Bár a szakma is változott kicsit, leginkább az emberek változtak: másképp viselkednek, persze nem csak a filmes berkekben. Nem mondom, hogy most jobb, vagy rosszabb, nem sírom vissza a múltat. Akkor lennék a legboldogabb, ha a mostani tapasztalatommal lehetnék fiatalabb. Ez persze nem lehetséges.

Filmhu: És maga a munka, a feltételek változtak?

P. G.: A feltételek is leginkább arról szólnak, kivel dolgozom együtt. Ha most kezdenék Roman Polanskival forgatni, minőségben ugyanazt az eredményt tennénk le az asztalra. Mindig tudta mit akar, és megvan hozzá a tehetsége is. Másfelől 30 évvel ezelőtt ugyanúgy készültek pocsék munkák is. Ma a technika fejlődése a legmeghatározóbb különbség, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. Az új technológia megkönnyíti a munkát, de épp emiatt gyakran a minőség rovására megy. Konkrétabbra fordítva: azelőtt súlyos, nehezen mozgatható kamerákkal dolgoztunk, és kétszer is meggondoltuk, merre és hogyan álljanak. Ma, a könnyű gépekkel hajlamosak vagyunk kapkodni – olcsóbb a filmezés, sokkal több felesleges felvételt készítünk.
A lenyűgöző technika tehát nagy segítség az alkotónak, így újabb módjait találhatja meg az önkifejezésnek, de nem szabad hagyni, hogy ez a segítség lustává tegyen minket, és fércművek elkészülését szolgálja. Ha mostanában régi francia filmet látok a tévében – még csak nem is művészfilmet, hanem a nagyközönségnek szánt, populáris darabot -, megdöbbent, mennyivel színvonalasabbak voltak a mai közönségfilmeknél. Meglátszik rajtuk, hogy sokkal több energiát öltek az elkészítésükbe.

Az Egyedül nem megy könnyen lett népszerű és sikeres

Filmhu: Amikor fut a stáblista, mindig töröm a fejem, mit takar pontosan a producerek különböző titulusa, mi a különbség például az executive és az associate producer között?

P. G.: Associate, azaz társ-producernek azt nevezik, aki maga invesztál a filmbe, és ő hozza a témát is. Jómagam rendezőasszisztensként kezdtem a pályát, de vagy harminc éve executive producerként dolgozom. Ez azt jelenti, hogy nincsen beleszólásom a film témájába, de nem is én kutatom fel rá a pénzt. Csak elköltöm. (nevet) Én felelek a film költségvetéséért. Amikor a producer eldöntötte, hogy elkészíti a filmet, összehoz a rendezővel, átadja a forgatókönyvet, és én már csak a film elkészülte után jelentkezem nála újra a végeredménnyel.

Filmhu: Milyen források állnak Franciaországban a producerek rendelkezésére?
 
P. G.: Franciaországban ma a televíziós csatornák jelentik az elsődleges pénzforrást. A filmkészítésbe nagy pénzeket invesztáló csatornáknak köszönhetően most sokkal több filmet készíthetünk, ami nagyon pozitív, de felemás hatást okoz.  A tévék ugyanis biztosra akarnak menni, témák alapján válogatnak, és ragaszkodnak a bevált sztárokhoz.
Ha nagy sztárokat sikerül megnyerni egy jövőbeli közönségfilmhez, akkor a legnézettebb csatornák fognak érdeklődni utána, mint a TF1 (a legnépszerűbb francia magáncsatorna – a szerk.). Ha kicsit művészibb a film, a France2, és France3 (állami közszolgálati adók – a szerk.) lesznek illetékesek, ha még „súlyosabb” műről van szó, arra az ARTE (francia-német kétnyelvű kulturális csatorna – a szerk.) haraphat rá. Minél művészibb a film, annál kevesebb pénz van benne.
A másik forrás, mely sok film számára elérhető, a filmkészítésre igényelhető állami kölcsön (l’avance sur recette), amely felett kirendelt bizottságok döntenek a szinopszis tüzetes áttanulmányozása alapján. Ezek nem óriási összegek, de azért számítanak, megelőlegezik a támogatást a várt bevétel ellenében. A producereknek kötelező a közszolgálati támogatásból készült alkotások nyereségét a következő filmjükre fordítani, és még véletlenül sem egy tengerparti nyaralásra a kedvesükkel.
A francia filmgyártás Európa legnagyobbja, vagy 150 film készül évente, összesen 200 a koprodukciós alkotásokkal együtt. Átlagban 8-14 millió euró egy átlagos film költségvetése, de vannak közöttük 2-3 millió eurós alkotások is, ez Franciaországban nagyon alacsony költségvetésnek számít. Külön finanszírozási kategóriát jelentenek a koprodukciók, és persze vannak filmek, melyek még egy ásványvízre valót is nehezen keresnek össze. Így működik a filmipar.

A Szkafander helyszínválasztása Grünsteinnek köszönhető

Filmhu:Produceri szempontból nagy különbség volt az amerikai koprodukcióban készült Szkafander és pillangó (2007) költségvetését egyengetni a teljesen francia Egyedül nem megy (2008) forgatásához képest?

P. G.: Az Egyedül nem megy és a Szkafander... közepes nagyságú költségvetésből készültek. Az Egyedül nem megy című filmet nagyon könnyű volt legyártani. A film egy világszerte népszerű könyvet adaptál, melyet eddig 14 nyelvre fordítottak le – ez sokat segített. Audrey Tautou az Amélie csodálatos élete, és A Da Vinci-kód óta sztárnak számít. Az író-rendező Claude Berri is igen ismert, szeretik a filmjeit, ez is sokat számított, a televíziók rögtön érdeklődtek. Be is jött minden, a filmet a TF1 vette meg, és nagy siker lett: 2,3 millió jegy kelt el rá Franciaországban.
A Szkafandert a Pathé produkciós cég forgalmazza, mely pozíciójánál fogva azonnal elnyeri a tévék támogatását. Kis költségvetésű film volt, és a világ minden táján megvették. De sokkal kevesebben kíváncsiak rá, egy szűk réteget szolgál ki. Julian Schnabel festőként híres, nem rendezőként. New Yorkban ismert, de ez nem jelenti, hogy Hollywoodban is. Ma az Egyedül nem megy több pénzt hoz a konyhára, mint a Szkafander.

Filmhu: Egy tiszteletreméltó, nagy múltú producer, mint Ön, beleszól a filmkészítés kreatív részébe is? Bele akar szólni egyáltalán?

P. G.: Szoros együttműködésben dolgozom a rendezővel, és szeretek véleményt nyilvánítani. Természetesen a végső döntés a rendezőé, akinek általában kész elképzelése van a megvalósításról (a színészek kiválasztásában, a technikai kivitelezésben, helyszíneket illetőleg), mégis van, hogy hallgatnak rám. Példának okáért, Julian Schnabel a kórházszobát egy párizsi stúdióban akarta berendezni, és én tanácsoltam neki, hogy az igazi Berque-i kórházban forgassunk. Állítottam, hogy egyedülálló hangulata lenne a felvételeknek, a minket körülvevő kórházi személyzet és a betegek miatt. Rögtön megértette, és rá is bólintott az ötletre. Így működik együtt rendező és producer: időnként elfogadják a javaslatait.