Viola, a negyvenes éveiben járó, hervadó szépség egyedül neveli kamaszkorú lányát. Napközben az egyik zsúfolt fővárosi aluljáró nyilvános illemhelyén dolgozik. WC-t takarít, toilet papírokat osztogat és a tarifát szedi be. Egy két négyzetméteres, szűk odú a birodalma, asztalán a kínai piacon vásárolt, automatikusan nyíló cserepes virággal, a falon pedig a metró rezgéseitől minduntalan felszakadó tapétával. Szabad perceiben érzelmes zenét hallgat recsegő rádióján, faliszekrénye százféle légfrissítővel tele, amelyekkel gyakran befújja a helységet és önmagát is. A WC-k és a fertőtlenítők émelyítő illata ugyanis beszívódik hajába, bőrébe, esténként órákig sikálja és áztatja magát kádjában.
|
| Az otthon gúzsba kötő biztonsága |
Hazatérve Angéla, a tizenhét éves lánya minden ablakot sarkig tár, undorodik anyja szagától és mindattól, amit képvisel, az ismétlődő robottól, a boldogtalanság kalitkájába bezárt élet lehetőségétől. Egy ruhaipari szakközépiskola tanulója, tehetséges tervező, aki sikeresen szerepel egy nemzetközi divatcég pályázatán. Ki akar törni a reménytelenségből, a szűkre szabott iskolai keretekből, elhagyni szégyenlett anyját, az otthon gúzsba kötő biztonságát. A két nő alig beszélget egymással, esténként a Polip című maffia sorozatot nézik, falaikon a jóképű főszereplő fényképe lóg. Olaszországba vágyódnak, ahol vakítóan süt a nap, ellenállhatatlan mosolyú férfiak várnak a magányos nőkre, világhíres cégek pedig a fiatal ruhatervezőkre.
Kocsis Ágnes egy következetesen végiggondolt, stílusos filmet készített, amivel a Filmszemle átlaga fölé emelkedett. Kocsis a magyar Kaurismaki, nyakon öntve egy vödör Joszelianival. A két nő ambivalens kapcsolatát, az odú lét nyomasztó hétköznapiságát és az elvágyódás reménytelen kísérleteit a finn rendező stílusára jellemzően mutatja be, különösen annak utolsó művére, A múltnélküli emberre gondolva. A negyedszázaddal ezelőtti divat itt is visszaköszön a díszletekben, hősnőink mintha megrekedtek volna valahol a nyolcvanas években. Mindez kiegészülve a késő őszi fénytelen nappalok és hideg éjszakák képeivel mindent kilátástalanná tesznek.
Megállt az idő, főszereplőink világa ugyancsak besötétült. A magánynak és a boldogságkeresésnek ez a Kaurismakira jellemző ábrázolása már a nyitó jelenetben felismerhető, amikor Viola a „Megtalált Szívek” klubjának táncóráján partnert keres a jelentéktelen külsejű, ügyetlenül rámenős férfiak között. Angéla kitörési kísérletében, itáliai utazásának kudarcában viszont Joszeliani opusza, a Hétfő reggel mérvadó, ahol egy svájci munkás elhagyja családját, munkáját, hogy egy nagy utazás után, melynek során egészen Velencéig eljut, visszatérjen a családi fészekbe, visszabújjon kitaposott, érintetlen papucsába.
|
| Mintha megrekedtek volna valahol a nyolcvanas években |
A Friss levegő nem hibátlan darab. A téma és a felsorolt Mesterek példája is szikárabb, szárazabb hangvételt követelne, a film néha enged az érzelmességnek és a kelleténél hosszabban elidőz egy-egy jelenetben. Negyedórával rövidebb verzió sokkal nagyobbat ütött volna. Kissé egysíkúak a férfi portrék is, impotensek, mint a táncparkett tehetetlen Casanovái vagy Angéla tutyi-mutyi barátja. Arctalanságukkal az erőszak tör be a nők világába, sematikussá formálva alakjukat. Végül meg kell említeni, hogy az operatőri munka, a rendezéstől eltérően nem emelkedett az átlagos fölé.
A vörös hajú nők öltözködéséből tudhatjuk, hogy a piros és a zöld a színskálán komplementáris színek. Viola végig a piros különböző árnyalataiban fürdik. Haja, ruhája, a művirág és a munkahelyi tapétájának színei a narancssárgától a bíbor árnyalatig pompáznak. Angéla viszont zöld ruhákat tervez és hord, a remény bélyegét viseli magán. Kettejük sorsa kiegészíti egymást, a végén egy halvány fénysugárt engedve nekünk is.
