A két rendezővel való hosszas együttműködése miatt sokan elsősorban operatőrként tekintenek rá, de fontos megjegyezni, hogy a fényképezésen kívül sokszor társíróként és producerként is segítette Szomjas és Jancsó munkáját. Terebélyes rendezői életművel is büszkélkedhet, első önálló munkája az 1975-ben készült Vörös rekviem, de a nevéhez fűződik a nyolcvanas évek végén készült Egy teljes nap, és a Kicsi, de nagyon erős. 75. születésnapja alkalmából három filmjéből választottunk egy-egy emlékezetes jelenetet: egyet saját rendezéséből, a másik kettőt pedig egy Szomjas- és egy Jancsó-filmből, amelyben természetesen Grunwalsky is részt vett.

 

Falfúró (Szomjas György, 1985)

Szomjas György a lassú haláltusáját vívó szocializmusban játszódó szatírája a jövőben rejlő lehetőségeket idejében felismerő maszekot teszi meg főhőséül, akinek a sivár, gondolat- és egyéniségpusztító lakótelepi mikrokozmosz teljes növény- és állatvilága próbál meg keresztbe tenni, nehogy sikerüljön neki az, amiről ő álmodni sem mer. A forgatókönyvet Szomjas Györggyel és Fekete Ibolyával együtt jegyző Grunwalsky kamerája már a nyitójelenetben rááll a dokumentarizmus és a harsány stilizáció Szomjas filmjeit jellemző kettősségére.

 

 

Egy teljes nap (Grunwalsky Ferenc, 1988)

Hatvanezres adósságát próbálja rendezni Józsi, az Egy teljes nap taxisofőre, de bárhogy és bárkinél próbálkozik, nem kap hozzá segítséget. Közben akarva-akaratlanul is az élettársán, Éván jár az esze, aki ugyan feladta érte korábbi, kétes életvitelét, de egész nap csak otthon ül és szépítkezik. Grunwalsky Ferenc íróként, rendezőként és operatőrként jegyzett filmjének főszerepében Nemcsák Károlyt láthatjuk, aki egy szilánkokkal teleszórt talajon próbál mezítláb, sérülés nélkül egyensúlyozni. 

 

 

Utolsó vacsora az Arabs szürkénél (Jancsó Miklós, 2000)

Somló Tamás, Kende János, Grunwalsky Ferenc - a három operatőr Jancsó Miklós pályafutásának három szakaszát testesíti meg. Grunwalsky a kilencvenes évek végén, Jancsó Kapa-Pepe filmjeinek megjelenésével egyidőben veszi át a stafétabotot Kende Jánostól. A sorozat harmadik felvonása az Utolsó vacsora az Arabs szürkénél, amely a fontos helyszíneket illetően a Hősök tere és a Globex székház metszéspontjának is tekinthető. Az operatőr Grunwalsky Ferenc, aki Jancsó Miklós és Hernádi Gyula mellett a forgatókönyv megírásában is részt vesz.