2002. április 1-én az Uránia Nemzeti Filmszínház megnyitóját nem várt esemény zavarta meg. A Madzag Filmegylet aktivistái a hazai filmpénzek elosztási rendszerét bíráló röplapokkal terítették be a Bánk bán operafilm díszbemutatójára egybesereglett, állami vezetőkkel tarkított díszes publikumot. A nem kis feltűnést keltő akció végrehajtói nem voltak mások, mint az utóbbi idők legígéretesebb elsőfilmes alkotói. A legutóbbi napok híre, hogy a Nyilvánosság Klub a Madzag Filmegyletet akciójuk elismeréseképpen Civil Kurázsi díjjal jutalmazta.

Három Madzagossal, a Moszkva teret jegyző Török Ferenccel, a Macerás ügyeket készítő Hajdu Szabolccsal, és a legutóbbi filmszemle megleptésfilmjét, a Hukkle-t forgató Pálfi Györggyel ültünk le beszélgetni a Madzag Filmegylet létrejöttéről, céljairól, az Uránia-sztoriról és általában a magyar film jelenlegi állapotáról.


- A Madzag Filmegyletre az Uránia megnyitóján rendezett röplapos akció irányította rá a figyelmet. De mielőtt ide eljutnánk, nézzük először a Madzag Filmegylet genezisét, hol, mikor, kikből és milyen céllal jött létre ez a csoport?

Pálfi György: A történet alapvetően 1995-ben a nyolcfős Simó Sándor osztály indulásával kezdődött. Az öt év elteltével együtt maradt az osztály, eljártunk egymáshoz bulizni, tartottuk a kapcsolatot. Sajnálatos módon Simó Sándor tavaly szeptemberben meghalt, az ő hiánya azután még erősebben tapasztott egymáshoz minket, és tulajdonképpen ekkor tudatosult bennünk az az öt év is, amit együtt lehúztunk. Tavaly decemberben döntött úgy az osztály, hogy az összetartozást szervezetileg is megerősítjük, ekkor döntöttünk a Madzag Filmegylet létrehozásáról.

Török Ferenc: A Madzag név is onnan származik, hogy Simó Sándor minden óráját úgy fejezte be, hogy „itt van a madzag vége”. Mi pedig arra gondoltunk, hogy a madzagnak ne legyen vége, így lettünk mi a Madzag.

Mivel egy egyesület alapításához tíz ember kell, ezért meghívtunk két szintén az évfolyamban végzett vágót is, akikkel sokat dolgoztunk együtt. Az alapvető célunk az volt, hogy létrehozzunk egy olyan szakmai fórumot, ahol, ötlettel, tanáccsal, konkrét tevékenységekkel intenzíven tudjuk segíteni egymást. Olyan közösséget, ahol megvitathatjuk az ötleteinket, tesztelhetjük a többieken az elképzeléseinket, ahol jó hangulatban folyhat a filmes fejlesztő munka. Ahhoz nincs elég kapacitásunk, hogy egy gyártóstúdiót hozzunk létre, inkább egyfajta bizalmi tőkére alapozott szakmai műhelyként működik a Madzag.

Emellett igyekszünk a külföldi fesztiválokon és ahol csak megfordulunk egymás érdekében egyfajta kölcsönös lobbi-tevékenységet kifejteni, hírt viszünk egymás filmjeiről, filmterveiről, közös csomagot készítettünk a Madzagos filmekből stb.

- Mondjuk el, hogy kik is a tagjai a Madzag Filmegyletnek.

P. Gy. Erdélyi Dani, Fischer Gábor, Groó Diana, Fazekas Csaba, Hajdu Szabolcs, Miklauzic Bence, Török Feri, Pálfi Gyuri, és a két vágó: Barsi Béla és Lemhényi Réka.

- Mivel indult a Madzag tevékenysége?

T. F. A megalakulás után közvetlenül már a Filmszemlén igyekeztünk felhívni magunkra a figyelmet, hogy itt vagyunk, ezek vagyunk, szórólapokat készítettünk, szerkesztettünk egy weboldalt stb. Tulajdonképpen az Uránia-beli akcióval, illetve annak következményeinek hatására gyorsultak fel az események, és lett számunkra is nyilvánvaló, hogy ez a csoport megmarad és működni fog.

- Hogyan merült fel a röplapozás ötlete?

P. Gy. Az egyik szokásos havi összejövetel alkalmával merült fel az ötlet egy héttel az Uránia megnyitója előtt. Ekkorra derült ki ugyanis, hogy az MMK állami támogatás nélkül nem tudja ellátni alapvető funkcióját. Hiába van sok jó terv az asztalon, nincs odaítélhető pénz. A mi csoportunkból is három ember billeg az első film küszöbén: Fischer Gábor, Groó Diana és Fazekas Csaba. Mi itt abból a szempontból szerencsésebb helyzetben vagyunk, hogy már le tudtuk forgatni az első filmünket.

T. F. Az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a jelenlegi kificamodott helyzetre, a feje tetejére állított, törvénytelen osztogatáson alapuló rendszerre. Ez a szituáció természetesen a mindenkori hatalom által folytonosan elszabotált filmtörvény hiánya miatt jöhetett létre. A filmtörvény ugyanis végre egyértelművé és átláthatóvá tenné a helyzetet, ez azonban, úgy tűnik, nem áll a hatalom érdekében.

- Maga az akció meglehetősen új és radikális volt az itthon megszokott újságnyilatkozatok, nyílt levelek stb. után.

P. Gy. Ez volt a célunk, hogy nagyot szóljon. Azt akartuk, hogy figyeljenek fel rá az emberek, lássák, hogy itt valami történt, hogy beszéljenek róla. Adta magát a helyzet: itt a 760 millióból készített Bánk bán bemutatója, nemsokára jön a kétmilliárdos Hídember, miközben vergődik a teljes szakma. Tudtuk, hogy igazunk van, ez volt a leglalkalmasabb pillanat, hogy felhívjuk a jelenlegi állapotokra a figyelmet.

- Mennyire ment simán maga a röplapszórás? Volt-e valami konfliktus?

P. Gy. Nagyon vigyáztunk arra, hogy olyan akciót szervezzünk, ami senkinek nem árt, viszont figyelemfelkeltő.

T. F. Hosszan átbeszéltük a szöveget, többször átírtuk. Az volt a cél, hogy egy tárgyilagos, tényszerű szöveg legyen, semmi mocskolódás vagy hasonló, csak objektív tények és számok szerepeljenek rajta. Azon szorongtunk persze legjobban, hogy hogyan fogunk bejutni az Urániába, mivel nem volt egyetlen darab meghívónk sem. Féltünk, hogy ott állunk majd kint a kapuban kétezer darab szórólappal. Végül nagy nehezen sikerült beszereznünk egy meghívót, amivel ötünknek sikerült bejutnia. Azután szépen felálltunk a megbeszélt helyekre, és a megfelelő pillanatban Hajdu Szabi megadta a jelet a „szórásra”.

Hajdu Szabolcs: Igen kicsit olyan volt, mint egy filmjelenet. Megbeszéltük, hogy azt a pillanatot várjuk meg, amikor Orbán Viktor fellép a színpadra, hogy átvágja a nemzeti színű filmszalagot. Valahogy kicibáltam a zsebemből a stócot, és elkezdtem szórni, amire aztán a többiek is beszálltak, nem volt utolsó látvány, ahogy a teremben és a nagy kivetítőn egyszerre lehetett látni, ahogy szépen hullnak lefelé a cédulák és beterítik a nézőteret. Aztán amikor láttuk, hogy az emberek felszedik a papírokat és elkezdik olvasni, szépen elindultunk kifelé.

- Milyen volt az eset utóélete, és milyen volt a reakció a filmes szakma részéről?

T. F. Mivel jól mutatott, látványként is szép, ráadásul meglepő és váratlan esemény volt, a tévé és a sajtó felkapta az ügyet.

H. Sz. Másnap a Filmszövetség és a Magyar Rendezők Céhe csatlakozott és szolidaritásukat fejezték ki az akcióval kapcsolatban. Emellett nagyon sokan kerestek meg és gratuláltak nekünk. Legfrissebb eseményként éppen tegnap vehettük át a Nyilvánosság Klub által kiosztott Civil Kurázsi díjat.

- Nyilván felmértétek, hogy ezzel az akcióval vesztenivalótok is van.

H. Sz. Amikor ezt megterveztük, egy vesztes pozícióból indultunk, hiszen mindenki számára ismert a jelenlegi hatalom szerepe az elosztási rendszerben. Kaptunk is azután olyan híreket, hogy ne nagyon számítsunk a jövőben állami támogatásra.

T. F. Tulajdonképpen nem volt mit vesztenünk, lévén egyáltalán nem kaptunk pénzt filmkészítésre az elmúlt években. Gondoltuk, legfeljebb ezután sem kapunk. Mert azt egyikünk sem hajlandó vállalni, hogy államtitkároknál előszobázzon annak érdekében, hogy pályázaton kívüli pénzhez jusson.

H. Sz. A rizikó ott mutatkozik meg, hogy a forgalmazás előtt álló filmek esetében, mint Pálfi Gyuri, Erdélyi Dani, Miklauzic Bence filmje, a hatalom még „odahathat” esetleg a forgalmazásra, kópiaszámra stb. De mindezzel együtt is úgy gondoltuk, hogy nem hagyhatjuk annyiban, ezt most meg kell csinálni.

T. F. Azt láttuk, hogy a filmes szakma legitim és mértékadó képviselői hiába próbálnak meg mindent a létező összes fórumon, hogy előbbre vigyék a filmtörvény és az egész szakma égetően fontos kérdéseinek ügyét, minden erőfeszítésük hiábavaló, tulajdonképpen egyszerűen lepattintják, semmibe veszik őket.

- Véleményetek szerint miért ilyen fontos a jelenlegi hatalom számára a filmgyártás feletti kontroll megtartásának ügye?

T. F. Úgy gondolom, a jelenlegi hatalom eljutott odáig, hogy számára az ideológia egyfajta termék, amelyet úgy kell eladni, mint egy mosóport. Ehhez kell a média, illetve a filmgyártás. Ez adja a csomagolást. A közvetlenül a minisztérium által megrendelt filmek megfelelően időzíthetőek a kampányidőszakra, amivel reményeik szerint plussz választókat lehet megnyerni, ráadásul, mivel a film drága műfaj, ez lehetőséget ad különféle gazdasági trükkökre stb.

P. Gy. Ezek a filmek tulajdonképpen egy pontosan kiszámított politikai reklám-kampány részei, csak meg kell nézni például, hogy a Széchenyi terv felfuttatását hogyan koronázza meg a Hídember kampányfinisben való bemutatása.

Mi azt szeretnénk, ha a politika kivonulna a filmművészetből, ha nem kívánna közvetlenül beavatkozni a filmszakma életébe. Erre lenne biztosíték a filmtörvény által biztosított automatizmusok megléte, egy olyan rendszer, amiben nem az egyszemélyi, hatalmi döntések válnak meghatározóvá. A megoldást nyilvánvalóan egy demokratikus alapon szerveződő szakmai kuratóriumi rendszer jelentené, amely egyébként, bár szegényházi körülmények között, de eddig is helytállt. A forrásokat pedig a filmtörvénybe épített szabályozóknak kellene biztosítania.

T. F. Igen, sajnos jelenleg filmközpont nélküli filmközpont működik. Úgy tűnik, ’90 óta egyetlen kultúrpolitikusi garnitúrának sem állt érdekében a helyzet rendezése, talán mert számukra kényelmes, hogy így pórázon tarthatják a szakmát.

- Mindhárman sikeres, nagy feltűnést keltő indulást mondhattok a magatokénak. Hogy látjátok a jövőt, milyen eséllyel tudtok egy második film forgatásába kezdeni?

H. Sz. Én eddig mindig azt gondoltam, hogy rajtam múlik, hogy tudok-e forgatni. Most azonban azt érzem, hogy ez egyáltalán nem így van. Mindent megtettem a második filmemért, megírtam, javítottam, csiszoltam számos forgatókönyvet, tárgyaltam, harcoltam a producerekkel, illetékesekkel, mindenkivel. Hiába, pénz hiányában képtelen vagyok továbblépni.

P. Gy. Egy tény: bárki kerül hatalomra, a filmszakmának ahhoz, hogy a következő filmszemlére képes legyen filmeket kiállítani, szüksége van egy minimum 600 milliós gyorssegélyre. Következő célunknak azt tűztük ki a Madzagban, hogy ennek kiharcolása érdekében mi is minden követ megmozgatunk. Ennek hiányában ugyanis leállhat a teljes magyar filmkészítés.

- De vajon van-e hatásos eszköz arra, hogy ezt ki lehessen kényszeríteni a soron következő hatalomtól?

P. Gy. Nincs. Maximum az Urániához hasonló akciókat szervezhetünk.

H. Sz. De persze ez sem folytatható akármeddig, mert egy idő után kifullad a dolog.

T. F. Fontos elmondani, hogy itt a filmesek nem csupán saját megélhetésük miatt rinyálnak. Én azt látom, hogy a magyar film feljövőben van, és az igényes filmes önreprezentáció nagyon fontos egy nemzet számára. Elindult felfelé a hazai filmek nézőszáma, igény lett itthon a magyar filmre, a Valami Amerika 300.000 nézőnél tart. Egy rakás fesztiváldíjat nyertek magyar filmek külföldön az utóbbi időben. Mindezt fel kellene ismerniük az illetékeseknek odafent is, mert most van lehetőség a kiugrásra.

- Végül, hogy álltok most személy szerint filmtervekkel, munkával?

T. F. Én is, mint a többiek, adtam be anyagot az NKA forgatókönyv-pályázatra, vannak kész forgatókönyveim, várjuk az MMK döntést is. Minden pályázatra rámegyünk, mert ez az egyetlen reményünk. Talán nyáron sikerül egy kisfilmet csinálnom, de még ez sem biztos. Remélhetőleg sikerül nyélbe ütni a Jancsóval, Szabival közösen forgatandó autóbuszos szkeccsfilmet. Nagyjából ennyi.

P. Gy. Én most mutatkoztam be, filmem kint van külföldön, várjuk az ottani eredményt, ez esetleg visszahathat a hazai lehetőségekre is. Én is adtam be az NKA-hoz forgatókönyvtervet, ami egy kifejezetten olcsó filmterv, így talán hamarabb el tudom kezdeni vele a munkát. Van egy nagyobb filmtervem is egy stúdiónál, jelenleg az is pályázati szakaszban van. Emellett nyáron vagy ősszel esetleg én is tudok egy rövidfilmet készíteni. Ja, és a Hukkle bemutatója ősszel lesz a magyar mozikban.

H. Sz. Én is hasonlóképpen állok, mint a többiek, én is beadtam a forgatókönyvemet a pályázatra, a Macerás ügyek óta már öt forgatókönyvet írtam, a mostanival együtt hatot. Amint a Feri is mondta, remény van a buszos szkeccsfilmre, és esetleg becsúszhat még pluszban egy rövidfilm. Reméljük, mindannyian forgathatunk előbb-utóbb, rajtunk biztosan nem múlik!