A PAX televízió rejtvénye kettős: nem mindenütt lehet fogni a műsorát, s ha lehet is, abban enyhén szólva ocsú keveredik a tiszta búzával. Időnként elképesztő, amerikai modorú prédikátorok hintik az igét, egyházi ihletésű pop-rock zenekarok nyomatják prozódiailag is tűrhetetlen zenéjüket. Sorozatban adagolják hazai Hyde Park-i népszónokainkat: Müller Pétert, Popper Pétert, Ungvári Rudolfot, kisegyházi és világi erkölcsprédikátorokat, de helyet kap időnként Ranschburg Jenő is, meg sokan mások: életükkel példaértékű öreg papok, civilek, és így tovább...Talán jobb is, hogy ennyire szegényes a költségvetésük, egyik nagy egyháznak sem fűződik érdeke "lenyúlni" a tévét, nézhetjük néha ingerülten, de mindenképp antiklerikális felhangok nélkül.

Van hova nyúlni
Most, mit tesz Isten? - kifogtam véletlenül, majd gyors ismétlésben egy néprajzi filmecskét, amelyet istenháta mögötti, erdélyi falvakban forgattak, a mi Berecz Andrásunk, népi mesemondónk, énekesünk "gyűjtött benne" eredeti paraszt-hazugokkal. Faluszerte ismert, kedvelt öregecskék tódították jobbnál jobb fals sztorijaikat. Az ember azt hinné, hogy néprajz ügyben a nagymenők, a tudósok, az elkötelezett tudósok már minden tiszta forrást kimerítettek. A népi hagyatékot féltők már minden lehető anyagot archiváltak. Rendeztek. Rendszereztek. Elemeztek. Már a szakmai és nem szakmai polémiákat is letudták. Legalább harminc éve, hogy Voigt Vilmos néprajz professzor módszeresen szilánkokra zúzta a Csoóri Sándor-féle népi szürrealizmus úgymond költői építményeit, maga a tudomány tisztázta és korszerűsítette módszereit, motívumaihoz való egzakt viszonyulását, az ún. magaskultúra befolyását, a rítusok, a szokásrendek, a fétisek pontos hierarchiáját, a biblikus tradícióktól a köznapi káromlások rendjéig, stb. Ez nyugalommal tölthetné el a népi élet iránti nosztalgikus mai narodnyikokat, nem lesznek hűbb magyarok attól, ha skanzen - gettókban látnák szívesen rokonainkat. 

Egyébként hazugság ügyben már régóta rendelkezésünkre áll maga Münchhausen báró, a kópéregény irodalom, visszamenőleg Apuleiusig, Ovidiusig, a görög mitológia megannyi tódításra szakosodott archetípusáig. Mondhatni, van hova nyúlnunk.

Ezek a szőrmók pofájú kedves székely "közlők" cseppet sem lógnak ki a nagy művelődéstörténeti sorból. Mégis, mindegyik a maga módján eredeti személyiség. A rakoncátlan szegény fegyvertelenül, futva fog nyulat, egyetlen rántással fosztja meg bundájától: visszafelé! faroktól orrhegyig! Ennek ez a módja! Ez a csudás konyhaművészet és szűcsködés "mottója". A nagyerejű hősféle nemhogy menekült volna a medve elől, hanem bevárta!, majd a baromállat hátára kapaszkodva, csipkedéssel nógatva vitette magát haza, hogy azután békében váljanak el egymástól. Újabb fuvarok reményében! És így tovább. Hazugnak lenni a falusi közegben, amely bátorít is, cukkol is, időnként hitetlenkedik, sőt, tagad! - nem könnyű, pengeélen táncoló mesterség. Van benne némi brechties elem is, melodráma, szenvedély, rejtett kajánság. S az a műfaji jóérzés, hogy a közösség szurkol a leleményes hazugoknak. Mert őhelyettük is merészeli a valóság korlátait áthágni.