Egyébként hazugság ügyben már régóta rendelkezésünkre áll maga Münchhausen báró, a kópéregény irodalom, visszamenőleg Apuleiusig, Ovidiusig, a görög mitológia megannyi tódításra szakosodott archetípusáig. Mondhatni, van hova nyúlnunk.

Ezek a szőrmók pofájú kedves székely "közlők" cseppet sem lógnak ki a nagy művelődéstörténeti sorból. Mégis, mindegyik a maga módján eredeti személyiség. A rakoncátlan szegény fegyvertelenül, futva fog nyulat, egyetlen rántással fosztja meg bundájától: visszafelé! faroktól orrhegyig! Ennek ez a módja! Ez a csudás konyhaművészet és szűcsködés "mottója". A nagyerejű hősféle nemhogy menekült volna a medve elől, hanem bevárta!, majd a baromállat hátára kapaszkodva, csipkedéssel nógatva vitette magát haza, hogy azután békében váljanak el egymástól. Újabb fuvarok reményében! És így tovább. Hazugnak lenni a falusi közegben, amely bátorít is, cukkol is, időnként hitetlenkedik, sőt, tagad! - nem könnyű, pengeélen táncoló mesterség. Van benne némi brechties elem is, melodráma, szenvedély, rejtett kajánság. S az a műfaji jóérzés, hogy a közösség szurkol a leleményes hazugoknak. Mert őhelyettük is merészeli a valóság korlátait áthágni.