Bujtor István számos jelentős színházi és filmszerep mellett úgy is ismert, mint a magyar Bud Spencer, vagyis jórészt a Balaton partján nyomozó Ötvös Csöpi megteremtője. Bud Spencer pofonjait és Rejtő Jenő különc, abszurd figuráit a színész-rendező-fogatókönyvíró Bujtor első alkalommal 1980-ban A Pogány Madonnában hozta össze, amit még három, a Balaton-parthoz kapcsolódó bűntény felderítése követett (Csak semmi pánik - 1982, Az elvarázsolt dollár – 1985 és a Hamis a baba – 1991).

A filmek hasonló sémát követnek, az éppen lefokozás vagy felfüggesztés alatt álló Ötvös kemény, gyakran a szabályokat is átlépő nyomozása végül mindig meghozza a sikert, miközben Kardos doktor „bénázva” végigasszisztálja az eseményeket. A háttérben kirajzolódik a ’80-as évek békebeli hangulatú balatoni világa, beépítetlen partokkal, NSZK és NDK turistákkal, és a "kiszolgálásukra" szakosodott 30 szavas német szókincset használó helyi erőkkel.

A DVD-n most megjelent Hamis a babában Csöpi kábítószercsempészeket üldöz Európán keresztül, de a Balaton természetesen ebből a moziból sem maradhat ki. A korong a filmen kívül még egy másfélórás extra anyagot is tartalmaz.

 

Ötvös Csöpi és Kardos doktor első közös esete
A pogány Madonna
A nemrégen kapható Hamis a baba nem azt jelenti, hogy a teljes Ötvös Csöpi-sorozatot hamarosan begyűjthetik a nosztalgiázó rajongó. „Bujtor István úr megtisztelt bennünket a bizalmával és rendelkezésünkre bocsátotta a DVD-kiadás jogait” - olvasható a lemezt forgalmazó Dotkom Média sajtónyilatkozatában. Azonban több másik Bujtor-film jogát nem az „ötletgazda” birtokolja, amint azt a cég munkatársa elmondta. A jogok viszonylag egyszerű megszerzésén kívül az is a 1991-es Ötvös Csöpi-nyomozás kiadása mellett szólt, hogy a filmet annakidején, december 27. és 31. között 97 ezren látták, ami rekordnak számított.

A cég sajtónyilatkozata szerint év végén tervezik kiadni a ’96-os A három testőr Afrikában-t, amely 1997-ban megkapta a hazai moziüzemeltetők díját mint a legnagyobb közönséget vonzó film.