53 filmet válogattak be a 25 éves Szarajevó Filmfesztivál versenyprogramjába, a négy kategóriából pedig háromban is találkozhatunk több magyar alkotással. A dokumentumfilmek versenyén világpremierre kerül sor, itt mutatkozik majd be előszőr Bársony Kata Csillagfény távolság című alkotása. Szintén ebben a kategóriában szerepel A létezés eufóriája, Szabó Réka 90 éves táncosnőről szóló filmje, amely az egy héttel korábban kezdődő locarnoi filmfesztiválon debütál, a magyar mozikba pedig szeptember végén jut el. 

A fesztivál rövidfilmes programja nemrég nyerte el az Oscar-jelölő státuszt, ami azt jelenti, hogy a győzteseinek reális esélyük van az Amerikai Filmakadémia díjának jelöltjei közé kerülni. Mindkét versenyben lévő magyar alkotás már ezidáig is rangos fesztiválszerepléseket tudhat magáénak. Tóth Luca animációs kisfilmje, a reménytelenül szerelmes kis lényről szóló Lidérc úr az idei Berlinale programjában mutatkozott be, a Friss Hús rövidfilmfesztiválon pedig a legjobb magyar animáció díjával jutalmazták. A rendezővel itt beszélgettünk az egyedi hangulatú alkotásról. 

Andrasev Nadja: Szimbiózis

Andrasev Nadja Szimbiózis című rövidfilmje a rangos annecy-i animációs filmfesztiválon volt előszőr látható, nem sokkal később pedig a féltékenységről és szexuális kapcsolatokról kendőzetlenűl mesélő kisfilm a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon három díjat is besöport.

 A diákfilmek kategóriájában Moldvai Katalin Ahogy eddig című munkája a cannes-i bemutatkozást követően érkezik a fesztiválra. Moldovai Katalin a kisfilmet a METU mozgóképművész mesterképzésén készítette. Főhősei egy anya és a lánya, akik egy reményt adó kegyes hazugság részesei lesznek. Ebben a szekcióban kapott helyet Gyulai Panni a MOME animációs mesterszakán készített diplomafilmje, a Broken things is, amelyben egy kislány elviselhetetlen családi körülményei elől egy különös álomvilágba menekül. 

A 25. Szarajevó Filmfesztivál 2019. augusztus 16-23. között zajlik. Mint korábban beszámoltunk róla, a fesztivál kisérőprogramjaként zajló pitch forumon Csáki László Kék pelikan című animációs filmterve is versenyzik.