Reggel nyolcra érkezünk meg a Szent György térre, egyik oldalon a Sándor-palota, a másikon a Budai vár, előttünk pedig a Sikló állomása és az ébredő Budapest egyik legszebb látképe. Ezt a panorámát hasznosítja az itt forgató stáb is. Körülöttünk, a Várban pedig épp a Horthy-korszak állapotait állítják vissza vasbetonból az előző kormányzat sokat vitatott tervei alapján, bár az építkezések nem fognak látszani a filmben, a kamera előtt is pont ez a korszak idéződik meg.
„Őfőméltósága Horthy Miklós kormányzó úr kiáltványa: Magyarok, történelmi felelősségem tudatában mindent meg kell tennem, hogy elkerüljük a további felesleges vérontást. Ezért közöltem a német birodalom képviselőjével, hogy fegyverszünetet kérünk ellenfeleinktől, és beszüntetjük ellenük a harcot” – jelentik be hangosbemondón a később sikertelennek bizonyuló kiugrási kísérletet. Eközben a film svájci diplomata főhőse egy ismerősével sétálgat, és tapasztalja a felbolydulást, amit a kiáltvány okoz körülöttük.
Fotó: Spotlight Media and Laokoon Filmgroup
A svájci-magyar koprodukcióban készülő, 1944-ben játszódó Üvegház Carl Lutz történetét meséli el, aki a Svájci Követség Idegenérdek-képviseletének Kivándorlási Osztályán keresztül egy mentőakció keretében több tízezer zsidó honfitársunkat menekítette ki az országból a II. világháború alatt, dacolva a nácikkal és a bürokráciával is.
Rajtunk kívül csak a Sándor-palota épp munkába érkező díszőrségének tagjai jöhetnek át a forgatáshoz lezárt részen, akik meglepve fotózzák a stábot. Miközben megy a felvétel, Stalter Judit producer fogad minket, akitől megtudjuk, hogy a film egyharmadát forgatják Magyarországon, kétharmadát Svájcban, és az utómunka is javarészt odakint fog folyni. Ugyanakkor a magyar stábból többen is végigkísérik az egész munkát, színészek, a jelmeztervező, a maszkmester és a vezető fodrász is ki fog utazni a produkcióval Svájcba. Alapvetően német nyelven készül a produkció, de mivel diplomáciai közegben játszódik, angol és magyar dialógusok is lesznek benne.
Az Üvegház egy korábbi svájci ko-produkciójuk svájci producerének ajánlása alapján találta meg filmgyártó cégüket, a Laokoont „Ez a film egy második világháborús zsidó történetet dolgoz fel, és ilyenkor a mi örök büszkeségünk, a Saul fia egy komoly referencia, amit mindenki ismer az európai filmesek közül, főleg akik hasonló témában gondolkodnak.”
Peter Luisi rendező (bal oldalon) és Rafael Kistler operatőr / Fotó: Spotlight Media and Laokoon Filmgroup
Budapesten számos külföldi bérmunka és koprodukció forog, az ember viszonylag gyakran beleütközhet egy-egy stábba, vagy legalábbis a közeli forgatási helyszínt jelző fehér furgonok sorába a belvárosban, viszont az ritkán fordul elő, hogy a magyar főváros önmagát „alakítja” ilyenkor. „Nagyon jó, hogy most egy olyan történetet tudunk megeleveníteni, ami a történelmünk és a kultúránk szerves része” – mondja el Stalter Judit, hozzátéve, hogy a Várból elénk táruló panoráma mellett a város számos más ikonikus látképét is megörökítik a filmben.
„Ez egy gyönyörű Budapest képeslap. Olyan helyszíneken tudunk forgatni, mint a Lánchíd, a Bazilika és a Nyugati pályaudvar. A város bizonyos részei érintetlenül maradtak meg, vagy lehet úgy készíteni a felvételeket, hogy teljesen hiteles korabeli helyszíneknek tűnjenek.” A magyar külsőkhöz tartozó belsőket azonban már a hazai szakasznál hosszabb svájci etapban fogják felvenni, hiszen „enterioroket berendezni ott is lehet.”
Bár a mai napon a stábtagok vannak túlnyomó többségben a színészekhez képest, de lesz olyan nap, amikor 140-150 statisztát fognak mozgatni. „A logisztikailag, dramaturgiailag komplexebb jelenetek itt készülnek Budapesten, a svájci etapban meg inkább lakás- és épületbelsők, ahol jóval kevesebb színész van jelen.” Stalter szerint most úgy dolgoznak, mint egy komoly reklámfilmben, napi két-három helyszínük van, innen is pár órán belül mennek tovább a rakpartra.
Fotó: Spotlight Media and Laokoon Filmgroup
Stalter Judit a film rendező-forgatókönyvíróját, Peter Luisit fantasztikus filmesként, „kicsit a svájci Herendi Gáborként” jellemzi. Sikeres közönségfilmeket, vígjátékokat készít, az előző filmjét például 450 ezren látták odahaza. Az Üvegház Luisi saját filmterve és egyben az első történelmi drámája, ami erős elmozdulást jelent eddigi munkáihoz képest: „Szerintem egy kicsit úgy van vele, mint sokan, akik közönségfilmes műfajban utaznak, de közben vágynak valami komolyabb, drámaibb hangulatú filmre is. Tapasztalatom szerint ez fordítva is igaz, sok olyan alkotó, aki csak a komoly, mély művészfilmeket készíti, igazából csodálatosan érezné magát, ha megcsinálhatna például egy Csupasz pisztolyt, ami semmivel sem egyszerűbb feladat, mint e komoly drámák létrehozása…sőt a minőségi vígjáték valójában szerintem a legnehezebb műfaj.”
Peter Luisit egy rövid átállás alatt tudjuk kérdezni arról, miért döntött úgy, elmeséli Lutz történetét. „Véletlenül bukkantam rá erre, és nagyon meglepett, hogy van egy híres svájci, akiről eddig nem is hallottam. Elkezdtem utánajárni, és minél többet kutattam, annál inkább rájöttem, hogy ez egy egészen elképesztő történet, amelyet én sem ismertem, és amelyről nagyon sokan mások sem tudnak, különösen Svájcban. Ezért tökéletes alapanyag egy filmhez: igaz történet, ráadásul sokkal jobb, mint amit forgatókönyvíróként valaha is ki tudnék találni. Rendkívül boldog vagyok, hogy most itt lehetünk, és leforgathatjuk ezt a csodálatos és fontos történetet.” Mint elmondja, a forgatókönyvhöz végzett kutatómunkával nem volt nehéz dolga, mert a publikummal ellentétben a történészek körében részletesen ismert és feldolgozott Lutz élete.
A főszerepet a német származású svájci Maximilian Simonischek alakítja. „Szerintem fontos, hogy ráirányítsuk a figyelmet erre az emberre, hiszen Svájcban nem igazán ismert a neve. Magyarországon talán valamivel többen ismerik, de ahhoz képest, hogy mit tett, és hogy 60 ezer ember életét mentette meg, mindenképpen megérdemli, hogy külön figyelmet szenteljünk neki” – mondja el, hozzátéve, hogy bár ő maga is svájci, szintén csak a film kapcsán hallott először Lutzról és hőstetteiről.
Maximilian Simonischek (bal oldalon) és Michael Neuenschwander / Fotó: Spotlight Media and Laokoon Filmgroup
Arról, hogyan közelíti meg a figurát, úgy nyilatkozik: „Nem nevezném őt tipikus hősnek. Inkább amolyan szürke kisegér volt, félénk ember, mondhatni igazi diplomata. Nem szeretném úgy ábrázolni, mint egy amerikai akciófilm hősét. Kockára tette az életét, és mi igyekszünk komolyan venni, mit jelentett ez: nemcsak a karrierjét, hanem az életét is kockáztatta a náci rezsimmel szemben. És ha ezt valóban komolyan vesszük, akkor azt is meg kell értenünk, milyen lehetett úgy élni, hogy az ember nem tudta, mi történik másnap, vajon még életben lesz-e még.” Hogyan találta meg szerinte Lutz mégis önmagában az erőt? „Köztudott róla, hogy metodista volt, vagyis nagyon erős vallásos meggyőződés jellemezte, nem fogyasztott alkoholt. És humanista is volt” – véli a színész.
Lutznak azonban – akárcsak a való életben – a filmben is lesz még egy fontos támasza: Gertrud Lutz-Fankhauser, akit Miriam Stein osztrák-svájci színésznő alakít. Gertrud férjével tartott a magyarországi kiküldetésre. Stalter Judit szerint: „Klisé, hogy minden erős férfi mögött áll egy erős nő, de ebben az esetben tényleg így is volt. Elképesztő történet, Gertrud végig ott volt vele az álmatlan éjszakákon, ő bujtotta fel, hogy nem lehet tétlenül nézni, ami történik ebben az országban, és hogy valamit ki kell találniuk. Aztán együtt tervezték meg a kimenekítési akciót.”
A producertől megtudjuk, hogy a filmben kiemelt szerepet játsszik két magyar színész is. Egyikük Tompa Ádám, a Földszint főszereplője, aki Krausz Miklóst, a Palesztina Hivatal titkárát alakítja. Lutz Krausz segítségével dolgozza ki a filmnek címet adó Vadász utcai követségi épületben a stratégiát, menlevelek kiállításával segítik a zsidók kimenekítését. Szőke Abigél pedig az egyik menekültet, Grausz Magda szerepében lesz látható, akit Lutzék a gyermekével együtt befogadnak az otthonukba – és ez egy szerelmi háromszöghöz vezet.
Fotó: Spotlight Media and Laokoon Filmgroup
Az Üvegház ugyanis nemcsak Lutz Budapesten töltött időszakát mutatja be, hanem azt is megvilágítja, mi történt vele otthon, a háború után. „Svájcban nem számított hősnek, sőt, mivel sok szempontból túllépte a diplomáciai határokat, még el is marasztalták. Meg kellett húznia magát, és ezért a svájci átlagember nem is tud róla. A hőstetteit Magyarországon hajtotta végre, nálunk egy picit talán jobban ismerik, van is róla elnevezett rakpartunk, de azért annyira itthon sem örvend közismertségnek, mint például Raoul Wallenberg, hiszen az ő emlékét sokkal jobban ápolták Svédországban is. Carl Lutz viszont egy elfelejtett hős, aki 60 ezer ember életét mentette meg, és most emléket állít neki ez a film” – foglalja össze Stalter Judit, hogy mire számíthatunk még a filmben.
A színészek korhű ruháikat Fatér Mária jelmeztervezőnek köszönhetik. „Carl Lutz szenvedélyes fotós volt, és sok fénykép készült róluk is, úgyhogy több ruhát ezek alapján készítettem el. Az összes többi ruha is mind korhű, régi újságok és magazinok alapján készítettük el, vagy béreljük őket. Persze lehet, hogy egy-két cipő nem pontosan stimmel, mert azokból nehezebb találni a 30-as, 40-es évekből származókat” – meséli. Beszerzéskor a vintage boltokkal nem mennek sokra, hiszen ott elhasznált darabokat lehet kapni, nekik viszont olyanokra van szükségük, amelyek újnak tűnnek. Arról, hogy mire kell még odafigyelniük, elárulja: „Itt vagyunk '44-ben, és persze nem mindenki a legújabb divat szerint öltözködött, úgyhogy kellenek régebbről is darabok, és a különböző társadalmi osztályokat is meg kell jeleníteni.”
Mivel a stáb hamarosan továbbáll a Várból, a forgatás idejére a halkabbra vett építkezések zaja pedig újra felerősödhet, így a mi látogatásunk is véget ér. Az Üvegház november 3-tól Svájcban forog tovább egészen december 20-ig, a tervek szerint pedig 2027 folyamán kerül a mozikba.
