Az Éghajlatvédelem Világnapján, 2009. október 24-én 120 országban, mintegy 1500 éghajlatvédelmi akció keretében több millió ember mutatja majd meg, hogy hajlandó tenni az éghajlatváltozás visszafordítása érdekében. A világ legnagyobb mozgalmát a 350.org elnevezésű civil kezdeményezés hívta életre, amelynek célja, hogy a politikai döntéshozók elé tárják a globális rendezvény 1500 regisztrált helyszínén készült dokumentációkat. 2009. kulcsfontosságú év a klímavédelem szempontjából, ugyanis idén decemberben írják alá az ENSZ tagállamok képviselői a nemzetközi klímaegyezményt Koppenhágában, amely a Kiotói Protokollt váltja fel. Ez a dokumentum fogja meghatározni, hogy a tagállamokat kötelezik-e a széndioxid kibocsájtás csökkentésére, vagy pedig folytatódik a környezetpusztítás, az éghajlatváltozás minden negatív hatásával együtt.

Sellő-flashmob a klímamenekültekért
Fotó: Kalló Péter

A klímaváltozás elleni tiltakozás szimpatizánsainak nem kell sem a Sydney Operához, sem a Taj Mahalhoz, sem pedig a Mount Everesthez elzarándokolni, hiszen Budapest is beszállt a világméretű mozgalomba. A civil kezdeményezés szervezői, a Messzelátó Egyesület tagjai a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. jóvoltából október 24-én a Széchenyi Fürdőbe várják mindazokat, akik a kellemest a hasznossal összekötve szeretnének fürdőzni, bulizni és egyúttal tiltakozni a környezetszennyezés ellen. A Klímafürdő házigazdája Novák Péter, sztárvendége Csányi Sándor. A patinás helyszínen Herendi Gábor, a Valami Amerika rendezője forgat majd klíma-akciófilmet 350 labda és a jelenlévők részvételével, ezt követően pedig a Nemjuci, a Romanek Airlines zenekar és Dj Tom Noize gondoskodik a levezetésről, miközben bárki megválthatja helyszínen kibocsájtott széndioxid mennyiségét. A szervezők elmondása szerint a buapesti esemény jó eséllyel egyike lehet a tíz legnagyobb szabású akciónak, amelyeket világszerte az Éghajlatvédelem Világnapján megrendeznek. A Klímafürdő részvételi díja elővételben 1500 Ft, a helyszínen 2000 Ft. Sellőknek és jegesmedvéknek kedvezmények.

A maldív-szigeteki lakosok már alakzatba rendeződtek 

Ha további információra vágysz, látogass el a rendezvény honlapjára!
Ha pedig nem hiszel a globális felmelegedésben, akkor nézd meg ezt a videót!