A gazdasági nehézségek ellenére sem marad el a 19. Mediawave - kezdte a sajtótájékoztatót Durst György, az Alapítvány elnöke. És nemhogy nem marad el, színesebb a program, mint valaha! 1334-film nevezett a fesztiválra, a versenyprogramban ebből 67-kapott helyet, köztük animációk, kísérleti-és kisjátékfilmek, dokumentumfimek és idén először nagyjátékfilmek a versenyprogramban, amely újításnak nem titkolt célja, hogy nagyobb nemzetközi visszhangra tehessen szert a Mediawave. Ezek közt szerepel Cannes-i nagydíjas film (Moszkva, Belgium), skandináv tragikomédia (A pingpong királya) és azerbajdzsáni abszurd vígjáték (Abszurdisztán).

A versenyfilmeken kívül lesznek a fesztivál idei témájához, a szexuális forradalomhoz kapcsolódó erotikus filmek, bemutatkozik a kortárs román film, megemlékeznek majd a Balázs Béla Stúdióról, az 50. évforduló kapcsán, de globális felmelegedés témakörben is nézhetünk rövidfilmeket a fesztivál ideje alatt. A Moveasten megismert Zsebmozi is Győrbe utazik, így a fesztiválhelyszínek mellett Győr főterén is mozizhat a koncerteken megfáradt közönség.

Idén először nagyjátékfilmek a versenyprogramban
Jelenet az Abszurdisztánból

Közel hetven koncertre látogathat majd el a fesztivál közönsége. Ezúttal sem a main-stream vonulatból válogattak a szervezők, a fő műfajok az ethno és a jazz, dél-amerikától kínáig, a fesztiváligazgaó, Hartyándi Jenő szavaival élve mindenféle "fehér-folt zenék". Kubából érkezik a világhírű Omar Sosa és latin jazz triója, Chicagóból az altszaxofonos Lee Konitz, aki 60-évvel ezelőtt Miles Davis zenekarát erősítette, Marokkóból pedig Abdeljalil Kodssi és gnawa törzsi zenészek érkeznek "transzállapotot előidéző zenéjükkel".

A nemzetközi zenei workshopok mellett a fesztivál évek óta törekszik arra, hogy hazai zenekarokat 'boronáljon' össze külföldi formációkkal, a tapasztalatcsere jegyében: ennek eredménye a francia Pulcinella és a magyar Dzsindzsa együttes fúziója, vagy az amerikai szaxofonos-költő Lewis Jordan és a Grencsó Kollektíva közös produkciója.

Számos izgalmas animáció a programban
Jelenet a Zokniról és szerelemről című szlovák animációból

A Mediawave-en az is jócskán talál magának programot, aki nem szórakozni akar. Filmszakmai konferencia A magyar film jövőképéről, Pitching party - avagy javaslatok az MMKA elosztási rendszerének megújítására és kerekasztal beszélgetés a dokumentumfilm vizualitásáról. A Magyarországi Éghajlatvédő Szövetség alakuló közgyűlésének is a fesztivál ad otthont, és az igazi ínyencek nem hagyják ki a Győri csata 200. évfordulójára rendezett konferenciát sem. Nem sorolom tovább, minden információ megtalálható a fesztivál honlapján!