2009 a filmforgalmazás problémáitól volt hangos: a Mediawave-en rendezett szakmai kerekasztal témái közt merült fel a függetlenfilmes piac radikális átrendeződése (azaz régi forgalmazók kivonulása, forgalmazási üzletág eladási szándéka) kapcsán, hogy nem működik az eddigi stuktúrában a forgalmazás.

A MMKA Rátkai Klubjában, majd az Urániában rendezett beszélgetések, viták egyik premisszája volt, hogy az illegális fájlletöltés alapjaiban változtatja meg a független filmek forgalmazási esélyeit, mert ezen filmek közönsége jellegzetesen az aktív internethasználók köréből kerül ki, amely nem vár hónapokat az itthoni premierre, és nem bánja, ha rosszabb képminőségben nézheti meg kívánságának tárgyát. (A változó szokásokra válaszképp Bognár Péter állt elő koncepcióval.)

Ezért lehet is érdekes és tanulságos egy most elkészült tanulmány, amely a magyarországi illegális letöltési szokásokról számol be. A MOKK (BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék - Média Oktatási és Kutató Központ) berkeiben készült tanulmány kivonata letölthető, illetve ezen a linken a bővebb kutatási anyag is elérhető.

A tanulmány két 2008-as hónap letöltéseit figyelte három nagy forgalmú hazai torrent-oldalon, és meglepő, minden bizonnyal sokakat vitára ingerlő eredményekre jutott. A kínálat kapcsán kiderült, hogy a vizsgált időszak alatt a feketepiacon megjelenő filmek 4%-a, 152 cím szerepelt az adott időszakban a mozik műsorán, az összes film háromnegyede vagy 2000 előtti, vagy moziban nem bemutatott film volt. A keresletet részben a film marketingje irányítja, vagyis a blockbusterek és nagy hollywoodi, erős promócióval támogatott filmek iránt szignifikánsan nagyobb volt az egy filmre jutó érdeklődés.

Nem minden előfeltevést igazolnak a kutatások

Számszakilag az az evidenciaként kezelt igazság sem nyert bizonyítást, hogy a letöltés elszipkázza a nézőket: minden tizedik mozijegyet vásárló nézőre jut egy letöltő, az összes letöltő harmada csak régi, moziban már nem játszott filmeket tölt le. A nagy átlagot műfajilag lehet súlyozni: az erőszakfilmek (akció, thriller, krimi) esetében az átlagosnál kisebb mozis érdeklődés mellett az átlagosnál nagyobb letöltési mennyiségeket mértek a kutatók, ami összefügg a filmletöltés fogyasztói logikájának az eddigiektől eltérő jellegével: a tévézés-hagyományos moziforgalmazás kínálati alapú logikáját felváltja a keresleti, és az a viselkedés, amit a szerzők exploratív nomadizmusként neveznek el. Ez azt jelenti, hogy a letöltés könnyebbségéből adódóan szívesen töltenek le a kliensek kísérleti jelleggel filmeket, amit maximum letörölnek, ha nem tetszik.

A tanulmány nyilván számos kérdést vet fel (pl. két hónap adatai mennyire reprezentatívak, a forgalmazás többi szegmense (DVD-, tévé-) miként módosul a letöltés hatására), és nyilván sokak vitatkoznának a tanulmány kivonatának utolsó mondatával is: "Ebben a tekintetben az online feketepiac (Magyarországon legalábbis) egyértelműen hiánypótló szerepet tölt be."