Mi, magyarok pedig büszkén kihúzhatjuk magunkat, hogy ismét egy hazánkfia remekelt – jelen esetben gatyába rázta a nagy mocskos hollywoodi iparágat, annak jó néhány jeles képviselőjére könyvében egyébként csúnyán ráhúzva a közmondásos vizes lepedőt (kap néhány durva pofont többek között Sylvester Stallone, a hollywoodi sztárügynök Michael Ovitz, és William Goldman is). Joe Eszterhas maga a nagybetűs Forgatókönyvíró – annak ellenére, hogy az általa írt csúnya bukták száma utoléri, vagy akár le is körözi sikerei számát. Utóbbiak viszont akkorák voltak, hogy a világ hónapokig, évekig csak azokról beszélt. Ki merné tagadni, hogy a Flashdance, vagy az Elemi ösztön a maguk idejében világra szóló jelenségek voltak, és hatásuk a mai napig érződik?
Jennifer Beals ritmusos, izzadt vonaglása a musical műfaját reformálta meg, míg Michael Douglas és Sharon Stone fülledt üzekedésének az erotikus thriller zsánerének reneszánszát köszönhetjük. Nem beszélve az egész világot megrázó, fél másodpercig felvillanó képről, mely egyike a legtöbbet emlegetett filmes jeleneteknek, és amit sokáig minden feltüzelt tinédzser remegő kézzel merevített ki a videóján – amihez egyébként Eszterhasnak az ég egy világon semmi köze nem volt; az intim shot Paul Verhoeven holland rendezőgéniusz és látens perverz agyszüleményeként került a filmbe. Az instant kultuszstátuszt elérő és bruttó dollármilliárdokat kasszírozó Eszterhas-telitalálatok ellensúlyozására azonban ott vannak a szégyenteljes, patetikus véget ért, karriereket elvágó és súlyos pénzeket elégető Eszterhas-hasalások is, mint például a Sliver, a Jade, a Burn, Hollywood, Burn, vagy az összes közül a legnotóriusabb, minden idők egyik legrosszabb filmjeként számon tartott Showgirls. A borzas hajú, szakállas mágus húsbavágó nyíltsággal beszél mind a sikereiről, mind bukásairól megdöbbentően őszinte, egyúttal nyilvánvalóan manipulatív, vaskos – bő hétszáz oldalas – memoárjában.
Bár a bulvárstílus egy idő után kissé fárasztó – a szennyesteregetés nem egyszer sárdobálásba csap át: a múltbéli sérelmekért könyvünk hasábjain verbális revánsot venni, noha különösen kielégítő lehet, azért jobban belegondolva eléggé kicsinyes eszköz –, az tagadhatatlan, hogy a memoár remekül megírt, szórakoztató olvasmány. Az elbeszélés nem lineáris, az író szabadon ugrál időben és térben, ügyelve arra, hogy az egyes fejezetek végén elegendő hook és cliffhanger biztosítsa a hosszú éjszakába nyúló olvasást, és a maratoni WC-n üldögélést. Sőt, a történetben akad egy komoly twist, azaz meglepő fordulat is, amit nem szeretnék itt lelőni – bár egyes, a kötetet reklámozó weboldalakon már láttam konkrétan leírva –, és ami egészen új megvilágításba helyezi az addigi eseményeket. Eszterhas tehát profin, képzetten manipulál és használja a filmes és prózai írói eszközöket. Konkrétan definiált írói fogásokat és szakmai tanácsokat ugyanakkor senki ne várjon a mestertől, a Hollywood Animal ugyanis nem erről szól. Valójában kicsit csalódottan vettem tudomásul, hogy Eszterhas nagyvonalúan átugorja azokat a részleteket, melyekből megtudhatnánk a szakmai hátterét is annak, miként lett újság- és prózaíróból Amerika legkeresettebb forgatókönyvírója, illetőleg Hollywood száz legbefolyásosabb „játékosainak” egyike. Azt mindenesetre többször is hangsúlyozza, hogy soha senkinek nem engedte, hogy akár egyetlen szót is megváltoztassanak forgatókönyveiben. Némi öntudatot és tartást tehát meríthetnek belőle az aspiráns írók, más kérdés, hogy ezzel a fajta nagy arccal – és hatalommal – azóta sem rendelkezett senki a forgatókönyvírók közül.
A legérdekesebb momentuma Eszterhas karrierjének a tény, hogy annak ellenére és azzal együtt jutott a forgatókönyvíró szakma csúcsára, hogy első filmje – a Stallone főszereplésével készült, hazánkban videón forgalmazott Ö.K.Ö.L. (F.I.S.T.) – csúnyát bukott. A bukta ellenére egyre-másra kapta a megrendeléseket újabb és újabb szkriptekre, amik viszont kivétel nélkül leforgatatlanul maradtak a polcokon! A magyar származású író úgy vált Hollywood legforróbb forgatókönyvírójává, hogy majd egy évtizeden keresztül mindössze egy bukott filmet, és megannyi polcon porosodó forgatókönyvet tett le az asztalra. A nagy áttörést a Flashdance forgatókönyvének átírása hozta meg számára. Ezután Eszterhas újabb váratlan húzással spec forgatókönyveket kezdett írni, azaz egy híres és sikeres írótól merőben meglepő módon nem megrendelésre dolgozott, hanem saját ötleteit fejlesztette stúdióktól függetlenül, kérés és fizetség nélkül. Bár sokan figyelmeztették a kísérlet hiábavalóságára, az élet őt igazolta: szinte az összes spekulatív jelleggel írt szkriptjét azonnal el tudta adni, méghozzá addig soha nem látott, elképesztő árakon, dollármilliókért. Így vált a hazánkból kisgyerekként elmenekült szegénylegényből a világ legjobban fizetett forgatókönyvírója. Tanulságos, és valószínűleg sok további hazánkfia szívét reménnyel megtöltő sztori.
A történet izgalmát az sem csökkenti, hogy Eszterhas valójában sohasem heverte ki a Showgirls és a Burn, Hollywood, Burn látványos buktáit. Utóbbi az utolsó film, mely létrejöttének körülményeiről még ír visszaemlékezéseiben, ezt követően azonban csak a rákkal való heroikus küzdelmét taglalja. Az IMDB-n nincs is utalás rá, hogy 1997 után dolgozott volna filmforgatókönyvön, illetőleg sikerrel eladott volna újabb szkripteket. Egyelőre úgy tűnik, a filmforgatókönyvek királyának csillaga leáldozott, és ő maga sem több mára, mint egy általa a könyvben nem egyszer lesajnált „has-been”, azaz pályája zenitjén túl lévő profi. Ami persze egyáltalán nem gáz, ha valaki száz ember helyett alkotott és élt, ahogy Joe Eszterhas is tette. A könyv vélhetően hamarosan magyarul is elérhető lesz, addig is nagyobb könyvesboltokban enyhén borsos áron, 5-6 ezer forint körül megvásárolható az angol eredeti.
Szívesen elolvasnád olcsóbban? - Klikkelj ide: Bookline.hu
