Minden közösségben van valaki, aki szereti eligazítani, szárnya alá venni az újonnan érkezőt, és egyúttal kipuhatolni, hogy mire számíthatnak tőle. A Valami madarak fő helyszínéül szolgáló idősek otthona sem kivétel. Miközben az ebédre várnak a megterített asztaloknál ülve, a Barbinek Péter által alakított férfi avatja be a helyi viszonyokba a frissen beköltözött Bélát (Szacsvay László)
Csillebérc egyik használaton kívüli épületében rendezték be az idősotthon étkezőjét, a stáb a terem egyik felében összpontosult, a másikban a statiszták és színészek ültek türelmesen a tányérjaik felett, várva, hogy elkezdődjön a következő felvétel. Barbinek és Szacsvay beszélgetése hamarosan az óriási alumínium edénnyel közeledő Zoéra (Kizlinger Lilla) terelődik, aki már csak az életkora miatt is kitűnik az idős lakók közül.
Szacsvay László, Kertész Zsanett és Barbinek Péter a forgatáson / Kattints ide a galéria megtekintéséhez!
A fiatal lány meri a gyanús kinézetű főzeléket a lakóknak, és közben róla pletykálnak Béla asztalánál. Azt találgatják, milyen okból kénytelen az otthonban dolgozni, még az is felmerül, hogy biztos megölt valakit.
„Dráma vessző vígjátéknak” nevezte a film műfaját Hevér Dániel rendező, majd rögtön meg is magyarázta a furcsa meghatározást: “A film egy komoly társadalmi problémát dolgoz fel, őszintén beszél az idősgondozásról és az időskor feldolgozásáról, emellett azonban egy barátság története is Béla és Zoé közt, és a kettejük kapcsolata rengeteg humort és szeretetet visz a filmbe.”
A idősek otthonában találkozik Béla, aki képtelen feldolgozni, hogy a fia berakta őt ide, és a vadóc Zoé, akit egy verekedés miatt ítéltek közmunkára. Bár majdnem hatvan év a korkülönbség, mégis szoros szövetség alakul ki köztük, ami a problémáik legyőzésében is segítheti őket.
„A film a magányról, a barátságról és arról szól, hogyan tudja Béla és Zoé átsegíteni egymást életük egy nehéz szakaszán” – árulta el a rendező. „Béla reménytelenül egyedül van az otthonban, Zoé sem találja a helyét az életében, de amikor együtt vannak, ki tudnak lépni a magányukból.”
Kizlinger Lilla / fotó: Pozsonyi Janka
A női főszereplőt alakító Kizlinger Lilla részletesebben is mesélt nekünk Zoéról: „17 éves gimnazista lány, aki az elképzelt jó kislány ellentéte. Tökéletes mintapéldája annak a jelenségnek, amikor egy elhanyagolt családi háttérben nő fel valaki, és ez negatívan hat ki a személyiségére. Zoénak csak az anyja van, ő sem foglalkozik vele igazán, ami eléggé megterheli őt. Elég fiús lány, aki nem igazán ad arra, hogyan néz ki, például S-es mérete helyett L-es ruhákat hord.”
Otthonos melankólia Csillebércen
„Praktikus és esztétikai okai is vannak” – indokolta Hevér, miért Csillebércen találták meg a film fő helyszínét. „A praktikus az, hogy itt egyszerűen könnyebb forgatni. Ez egy teljesen üres épület volt, amit Nyitrai Anna és Gelsi Zoli zsenialitásának hála idősek otthonának rendeztünk be. Továbbá a Covid idején nem akartuk az időseket kitenni a megbetegedés veszélyének azzal, hogy egy teljes stáb megjelenik egy igazi idősek otthonában.”
Esztétikailag azért örül a csillebérci épületnek, mert itt mindent a forgatás szempontjából előnyösen lehet berendezni, minden olyan díszletet ki lehetett alakítani, ami a forgatókönyvben szerepelt.
Hevér Dániel
A csillebérci épület évek óta használaton kívül van, az állaga romlik, az enyészet jelei kiütköznek rajta, de a rendezőt nem ez érdekelte: „Nem akartam többet állítani az idősek otthonáról, mint ami a valóság. Legalábbis ahol én jártam, azok olyan helyek voltak, ahol az ott dolgozók megpróbáltak minden tőlük telhetőt megtenni azért, hogy a bentlakók kényelmesen és jól érezzék magukat. Mindezek ellenére ezek a helyek nagyon melankólikusak, hiszen tudjuk, hogy az ott lakók már nem fognak tudni kimenni onnan. Ennek a kettősségnek a lehetőségét hordozta magában a csillbebérci helyszín.”
Hosszú menet volt a főszereplők megtalálása
Az idős főszereplőt keresve rengeteg színészt megnéztek, el is gondolkodtak jó néhány lehetőségen, de amikor Szacsvay László bejött a castingra, akkor Hevér azonnal tudta, megvan a Béla. Olyan színészt akartak, aki tud kifejezetten mogorva lenni, de közben végig megmarad szerethetőnek.
„Láttunk olyan színészeket, akiknél azt éreztük, hogy egy szerethető karakter, de egyáltalán nem hittük el a mogorvaságát. És volt olyan is, aki meggyőzően volt mogorva, viszont felmerült a kérdés, miért néznék őt két órán keresztül a vásznon. Szacsiban viszont mindkét tulajdonság megvan: annyira jól tudja csinálni azt, hogy csak ül, és már ezért imádjuk, és csak akarom nézni, hogy mi van vele. Közben a káromkodások is teljesen hitelesek tőle."
Szacsvay László
Hevér és írótársa, Kertész Zsanett hosszú utat jártak be, míg eljutottak Kizlinger Lilláig. Több mint negyven lányt láttak személyesen, és több száz videót és fotót néztek végig. A full amatőrtől az ismert nevekig lefedték a palettát.
„Fun fact, hogy amikor az Inkubátor pitchre készültünk, készítettünk egy mood videót, amiben bár nem ő játszotta, de Lilla narrálta Zoét” – emlékezett vissza a kezdetekre Kertész. „Érdekes, hogy végig ott volt az orrunk előtt a megoldás, de nekünk is kellett idő arra, hogy kitaláljuk vagy megfogalmazzuk, milyen embert szeretnénk pontosan Zoé szerepére. Egyébként nem csak a két főszereplővel jártunk be ekkora utat, Bartsch Kata és Szokol Jutka időt és energiát nem sajnálva segítettek nekünk abban is, hogy megtaláljuk a számtalan mellékszereplőnket.”
Hevér elmondta, hogy az amatőrök között találtak ugyan különleges személyiségeket, de egyikőjüket sem érezték tökéletesnek a szerepre. A képzett szinésznők pedig már a legtöbben jóval idősebbek voltak Zoé karakterénél. „Lilla egy nagyon jó színésznő, aki iszonyatosan természetesnek hat a vásznon. Nagyszerű nem törődöm tinédzserként, zseniálisan tudja hozni a laza flegmaságot. Szacsihoz hasonlóan egyszerűen csak jó nézni őt, mindkettőjüknek van egy nagyon erős kisugárzása.”
Nagy Marcell
Hevér egy konkrét példát is hozott: „Egy montázshoz forgattunk egy olyan képet, hogy Lilla ül a buszon, tehát ez maximum három másodperc lesz a filmben. Mentünk a busszal, és ahelyett, hogy öt perc alatt felvettük volna, fél órát utaztunk, mert annyira gyönyörű és különleges pillanat volt. Azt mondta Nagy Marcell, hogy ezért az egy képért megérte megcsinálni a filmet.”
Úgy állnak a filmhez, hogy nagyjából ugyanannyi játékidőt kap a két főszereplő. Olyan értelemben van egy kicsit inkább Béla a középpontban, hogy az ő életében nagyobb változás áll be, az ő küzdelme egy kicsit erőteljesebb, és Zoé az, aki próbál segíteni neki. Kiegyenlített viszonyt akarnak bemutatni, de persze a vágóasztalon még történhetnek hangsúlybeli eltolódások.
Kizlinger Lilla hamar megtalálta a közös hangot a nagyszámú idős színésszel, izgalmas élményként mesélt a közös munkáról: „Öt-hat idősebb színésszel voltunk az öltözőben, és arról beszélgettek, hogy mennyi minden csináltak anno az SZFE-n, az Ódry Színpadon, a Vas utcai koliban. Elképesztő volt hallani ezeket a sztorikat, hiszen ugyanabba voltak, mint mi most, minden ugyanaz volt, csak ugye 50 évvel ezelőtt. Szomorú, hogy mondjuk 10 év múlva már nem lesznek sztorik a fiataloktól az Ódryról vagy a pincéről, a vetitőröl meg főleg nem, hiszen azt átalakították, azt hiszem színház- vagy táncteremmé."
Erdélyi Mária
Bár valószínűtlen helyzetnek tűnik Zoé és Béla barátsága, Lilla elárulta, hogy neki is vannak idősebb barátai, ezért sem aggódott előzetesen a forgatás miatt. „19 voltam, már az SZFE-re jártam, és egy novellát szerettem volna megfilmesíteni. Emiatt találkoztam Csaplár Vilivel (író, a Psyché és Nárcisz, a Kutya éji dala forgatókönyvírója - a szerk.), és ennek kapcsán lettünk jóban. Először szakmailag, aztán össze is barátkoztunk, sokat sétálunk, a Svábhegyen kirándulunk, néha olyan vele lenni, mint egy élő irodalomóra."
A rendezőé az utolsó szó
„Rendező-színész” – így határozza meg magát Kizlinger Lilla, aki a Rengeteg – Mindenhol látlak című filmben nyújtott alakításáért Ezüst Medvét kapott a Berlinálén, és az ismeretlenségből előlépve hirtelen a magyar film egyik nagy ígérete lett. „Lehet, hogy többet forgattam már, mint színész, de azért a diplomám csak jó arra, hogy azt mondhassam, rendező vagyok. Szóval ha sorrendbe szeretném rakni, akkor az első a rendezés, a második a színészet, viszont a number one az, hogy saját magamat rendezzem a filmjeimben, bár ez lehet, hogy egy kicsit már nekem és másoknak is uncsi.”
Lilla szerint a rendezői identitásnak jellemzően része egyfajta „kontroll freakség”. A gyakorlatban ez úgy jelenik meg, hogy Hevér mond valamit a jelenetről, és Lillának rögtön forogni kezd az agya, hogyan kellene ezt felvenni: „Vagy mondom, vagy inkább bekussolok, mert nem akarok belezavarni.”
„Próbálok nagyon alázatos lenni” – mondta el a közös munkáról. „Általában az történik, hogy elmondom a meglátásom Daninak. Én így gondolom, de ha te máshogy, ez a te döntésed, megcsináljuk úgy, ahogy szeretnéd. Nem kezdek el hisztizni, hogy miért nem az van, amit én akartam, hiszen ez nem az én filmem, az utolsó szó Danié. Igazából egyszer hisztiztem, mert szerintem Zoéhoz egy másik póló illett volna, de ragaszkodott Dani ahhoz, ami szerintem nem volt jó, és hát nyilván végül az lett, de nem bánom.”
Eddigi tapasztalatai alapján a rendezők, akikkel színészként dolgozik, számolnak azzal, hogy ő nemcsak végiggondolja és végrehajtja az instrukciókat, hanem ötleteket is hoz, a rendezés kapcsán is kitalál dolgokat.
„Fiatalabbnak nézek ki, mint amennyi vagyok” – mutatott rá az egyik okra, miért játszik gimnazistát több film mellett a Valami madarakban is. Most 21 éves, és azt tippeli, még egy-két év, és kinő ebből a szerepből. „Hívhatnának majd azért néha nőies, felnőtt karakterre is, esküszöm, olyan is tudok lenni!” – tette hozzá.
Scarlett Johansson és Bill Murray a magyar egészségügyben
A rendezőnek, Kertész Zsanett forgatókönyvírónak és Nagy Marcell operatőrnek is ez az első nagyjátékfilmje. Hevér nagy próbatételként mesélt a forgatásról, úgy érezte, hogy bármennyit is készült előre, mindig voltak váratlan helyzetek, amiket meg kell oldani, viszont Nagy Marcell operatőr egy zseni szerinte, így sosem kerültek kilátástalan helyzetbe.
„Forgatás közben éreztünk rá arra, hogy elég sok olyan rövid jelenet van, amit nagyon jól egyben lehet tartani. Egy picit ez is a film jellemzőjévé vált. A vizuális világot úgy találtuk ki, hogy mindig a történetet támogassa, minden kameramozgás és minden világítás a történetet vigye tovább. Van egy olyan alapja egyébként, hogy amikor Bélával vagyunk, akkor általában lassú, kimért mozgások vannak, Zoénál pedig átváltunk kézikamerára. Ha találkoznak, akkor pedig a kettő keveredik.”
Az egyik nagydarab ápolóról a Száll a kakukk fészkére indiánja jutott az eszembe, de Hevér elmondta, hogy inkább az Elveszett jelentés volt fontos referencia számukra a szereplők magánya, és különleges találkozása miatt.
Juhász István
Ugyan az utóbbi években megszaporodtak az időskor kihívásairól szóló játékfilmek a világban, Anthony Hopkins például tavaly nyert Oscart a The Father demenciával küzdő főszereplőjének az eljátszásáért, de ezzel együtt is hiánypótló alkotásnak ígérkezik a Valami madarak. Egy olyan intézmény ajtaján tessékeli be a nézőt, amelyről szeretünk elfelejtkezni, és arra emlékeztet, hiába dugja el a társadalom az időseket, attól még ők is ugyanolyan fontosak, mint bárki más. Ráadásul az alkotói szándék szerint humoros és szívmelengető módon teszi majd láthatóvá a nyugdíjas korosztályt, amely széles közönség számára is vonzóvá teheti a filmet. Szóval van még egy jövő évi premier, amire érdemes várni.
A Valami madarak producere Dreissiger László, co-producerei Juhász Péter, Blik Dániel és Romwalter Judit, vágója Csabai Attila, zeneszerzője pedig Kozma Kata. Az Inkubátor Program támogatásával, a Filmfabriq és a 235 gyártásában, a Sparks koprodukciójában valósul meg. Előreláthatólag 2023-ban kerül mozikba a Mozinet forgalmazásában.
A fotókat Pozsonyi Janka készítette, a riporthoz kapcsolódó galériát ide kattintva érheted el.
