Valójában sohasem volt érvényes. Elég a Bibliába bele-beleolvasni, vagy a görög mitológia sztorijaival szembesülni, s nyomban világossá lesz: elődeink igencsak tisztában voltak Gaia földanya hatalmával, erőinek fenyegető mivoltával, tombolásaival. Noha a világ egyoldalú szemlélése katasztrofizmusnak tűnt, figyelmen kívül hagyva a béke nyájas dimenzióit (apollói kontra dionüszoszi, édeni kontra vízözönbeli), mégis belénk ivódott, hogy nem árt általában gyanakodnunk. S ez így is van. A megjelenítő művészetek műtárgyai, szoros kapcsolatban a természettel, nem kínálják könnyelműen a harmóniát.

Hollywood aztán minderre bőven rájátszott. Katasztrófa földön-égen, víz, föld, tűz, jég, viharzó levegő, tárgyak, járművek, veszendő emberek akkora mennyiségben (s egyre őrjöngőbb minőségben) váltak mozieffektekké, hogy az egyiptomi hétcsapás immár kismiska a borzadályra szakosodott filmképekhez képest. Mostanában – immár a természet „rendezésében” - ugyanez ismétlődik meg a tévé képernyőkön egyenes adásban.

New Orleans bűzlő, dögvészes romjait végleg le akarnák dózerolni?
Képernyőnkön virtuális keveredik a valóságossal. Szimulált modellképek váltakoznak az élet kreálta dokumentumokkal. Valahogy nincs időnk megemészteni mindazt, ami parallel történik vagy sejtésként föl/le tünedezik. A felhőkarcolók megléte évtizedek óta filmtéma. Lerombolásuk kitartó eszméjéről, mint terrorista életcélról az FBI-nál több ügynök gondolkodott makacsul, de természetesen soha meg nem hallgatva. Tokióban és Londonban a metró tűnt ilyen védtelen célpontnak. A tektonikai törésvonalak cunamikat, tornádókat, vulkánkitörést, földrengést, sárlavinát tételeznek, az óceáni meteorológiai forrpontok hurrikánt, tomboló szélviharokat. Operatőrök kedvenc témáit. Évtizedekkel ezelőtt Fidel Castro jenki mesterkedésnek tulajdonította Kuba hurrikán általi letarolását, vajon ma miként kommentálja, hogy New Orleans bűzlő, dögvészes romjait (értékük minimum több száz milliárd dollár) végleg le akarnák dózerolni? Eltüntetve mintegy a zűrös város, a Bush-féle gyatra kormányzás emléknyomait is? S ezer milliárdokért új megyék felépítésén dolgoznak máris.

Némi téboly lakozik abban, hogy katasztrófa áldozatainak többsége természeti csapások nélkül is eleve kárvallott: öregek, szegény afroamerikaiak. Magyar (mini) változatban, s román-magyar változatban is nyomasztó, hogy az árvizek, belvizek - a földrajzi fekvésnél fogva - jobban sújtják a szegényeket. Mintha rá akarnának cáfolni Jób könyvére. Hogy majd a vész múltával, amikor a filmesek rászabadulnak a terepre, dokumentálják: valaha a kiválasztottak voltak tragikus hősök, ma a balsors a szegényeket sújtja. Nincs igazság. Nincs méltányosság. Nincs rend. Sem a politikusok, sem a médiaguruk nem méltóak arra, hogy a világi értékeket képviseljék.