A június 21-én a budapesti Gerbeaud Házban megrendezett egész napos konferencia a szervezők szándéka szerint a kelet-nyugati eszmecsere fórumává szeretne válni, mivel – ahogy arról a filmhu már korábban beszámolt – a rendezvény elsődleges célja, hogy hozzájáruljon a kelet- és nyugat-európai televíziós piacok közötti kommunikációhoz. A kelet-európai televíziózás rendkívüli mértékben fejlődik – az utóbbi évtizedben fejlődése robbanásszerű volt, ahogy arra Schiffer János főpolgármester-helyettes is kitért nyitóbeszédében –, ugyanakkor ez a gyors tempó rengeteg veszélyt tartogat. Az összeurópai televíziós konferencia ezek elkerülésében is segíteni kívánt – olyan témákat felvetve, mint a sikeres programalkotás, a reklám szerepe a médiában, televízió és demokrácia összefüggései, melyeket kerekasztal-beszélgetések során három tematikai panelben bocsátottak vitára.
Rugalmas formátumok
Az első panel A programalkotás mint a siker alapja címmel olyan hozzászólókat vonultatott fel, akik programalkotóként, programigazgatóként szólhatnak bele a televíziók műsorstruktúrájába (Bányai Gábor, a főként a TV2-nek műsorokat gyártó Interaktív kreatív producere, Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója, Jens Richter, egy német televízió, a SevenOne ügyvezető igazgatója és Ryszard Sibilski, az Endemol műsorgyártó cég lengyelországi részlegének vezetője). A vitavezető Simon András, a Magyar Televízió műsorokért felelős egykori alelnöke, a Tények és a Jó estét, Magyarország! korábbi műsorvezetője volt.
 |
| Félreértésekhez vezethet, ha a műsoralkotók nem veszik figyelembe a helyi piacok sajátosságait |
Bányai szerint nincs egységes európai tévénéző, nem lehet automatikusan átültetni a különböző tévéműsorokat – ahogy például a görög eredetű magyar orgánum szó lefordítva a beszélt angol nyelvben férfi nemi szervet jelent (organ), ugyanilyen félreértésekhez vezethet, ha a műsoralkotók nem veszik figyelembe a helyi piacok sajátosságait. Bányai Gábor példaként a Legyen Ön is milliomos! és az Áll az alku című programokat hozta, melyek eredetileg külföldi licencműsorok, ún. formátumok (formatok), de véleménye szerint amennyire követik a máshol bevált receptet, annyira el is térnek tőle, és senki más nem vezeti úgy az adott műsort, mint Vágó István vagy Gundel Takács Gábor. Ezt támasztotta alá a német Jens Richter is, aki szerint a fikciós az egyetlen olyan műsortípus, amit változtatás nélkül lehet átvenni.
A Clever című tudományos program például Dániában egy nem túl izgalmas, kicsit száraz műsor, melyben különböző kísérleteket mutatnak be. Mindez Olaszországban szombat esti több órás show-ként működött táncoló lányokkal és magas nézettséggel. Ryszard Sibilski a lengyel Endemoltól elismerte, hogy korábban létezett olyan törekvés, amely egységesíteni szerette volna a különböző közönségeket, mivel a nemzetközi műsorgyártó cégeknek egyszerűbb ugyanazokat a jól bevált műsorokat átadni egyik országból a másikba, de a programok sikere érdekében ez az ötletet elvetették, a formátumok sokkal rugalmasabbá, megváltoztathatókká váltak. Kolosi Péter ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak az egyes műsorok sikere a fontos, hanem a nézők csatornahűsége is, ha az illető hazamegy a munkából és bekapcsolja a tévét, nem mindegy, melyik adóra kapcsol először – mivel annak a csatornának lesz a legnagyobb esélye arra, hogy a nap végéig megtartsa a nézőt.
Szegmentáció és fragmentáció
A nézettség mint a televíziók árfolyama: reklámipar és televízió kölcsönhatása című blokkban az alapvető kérdésfelvetés szerint a nézettség mérése hamarosan el fog tűnni a porondról, és a reklámpiac szereplői az eddigiek (az üzenetet minél nagyobb tömeghez egyszerre eljuttatni) helyett másra koncentrálnak majd (például az ún. product placementre, azaz a konkrét termékelhelyezésre, az egyes műsorok szponzorációjára). Ezt az álláspontot elsősorban Macher Szabolcs, az OMD Hungary médiaügynökség ügyvezető igazgatója képviselte, aki szerint a média szegmentációja és fragmentációja miatt a nézettség mérése mintegy 20 év múlva akár teljesen megszűnhet. Pavel Stanchev, a bolgár NOVA TV vezérigazgatója ezzel szemben azon a véleményen volt, hogy Európában is az amerikai minta érvényesül majd. Az Egyesült Államokban a szétaprózódás ugyanis már rég lezajlott, és körülbelül 500 tévécsatorna sugároz egyszerre, de a reklámipar – annak is elsősorban két legfontosabb szereplője, a Coca Cola és a Procter and Gamble – továbbra is a négy legnagyobb, legerősebb és legnézettebb tévéadótól vásárol reklámidőt. Lázár Katalin, a Duna Televízió alelnöke is inkább efelé hajlott, viszont felvetette, hogy a nézettséget nem kellene akkora szentségnek tekinteni, ahogy az például a mai magyar médiában is megfigyelhető. Az alelnök szerint köztudott, hogy az emberek 90 százaléka megtagadja a mérésben való részvételt, így csupán a felkértek 10 százaléka az, aki hajlandó részt venni az ún. ratingben. Ez pedig olyan hihetetlen torzulásokhoz vezethet, melyek következtében egyszerűen lehetetlen megmondani, mennyiben tükrözi a mérés a valóságot, és mennyiben tér el tőle.
Lázár ugyanakkor elismerte, hogy valamilyen fajta mérésre szükség van (hiszen nem érdemes olyan műsorokat készíteni, amiket senki sem néz), de a mennyiségi mutatók helyett inkább a programok minőségét kellene vizsgálni. Sajnos a kevésbé összeszedett Frei Tamás moderálta második beszélgetés színvonalában nem érte el az elsőt: nem alakult ki valódi párbeszéd résztvevői közt, akik gyakran elbeszéltek egymás mellett.
Vad és erős
Mivel a médiában nagyon sok mindent a társadalmi és politikai környezet határoz meg, az előző témákon kívül a média és a politika kapcsolata is döntő fontosságú a televíziózásban. A konferencia harmadik tematikai panele ennek megfelelően Televízió, média és demokrácia viszonyát járta körül. A demokrácia nem létezhet a negyedik hatalmi ág, azaz a szabad média nélkül, emiatt igen fontos a párbeszéd a hatalmon lévők és a hatalmon nem lévők között. Mindig nagy a kísértés, hogy a médiumokat bizonyos politikai érdekek mentén irányítsák – ezt a felszólalók (többek közt Reinhard Klimmt, a European Television Dialogue elnöke, a Saar-vidék korábbi tartományi elnöke és szövetségi minisztere és Cselényi László, a Duna Televízió elnöke) szerint Közép-Kelet-Európában, különösen pedig Magyarországon nem szükséges magyarázni, viszont minderre aktuális példa is akad Európában: Berlusconi túl nagy hatalma az olasz tévék fölött nemrég konkrét választási eredményben csapódott le.
Habár a második kerekasztal-beszélgetés előtt hangzott el, Cselényi Lászlónak az európai televízió új vízióiról szóló, kiáltványnak is beillő beszéde tematikailag inkább a harmadik panelbe passzolt. A digitális jövő örömei és veszélyei, avagy a néző nézi a készüléket, vagy a készülék a nézőt? címmel tartott bevezetőjében elhangzottak szerint a pártok beavatkozása a mediatizálási folyamatokba ugyanolyan vad és erős, mint a média szabadságvágya. A tévéelnök úgy véli, az államnak fel kell ismernie, hogy tilos belefolynia a médiába, a televíziónak nem lehet bal és jobb oldala, és a politikai pártoknak le kell szokniuk a közszolgálati tévé befolyásolásától és fosztogatásától.
A dialógus tehát elkezdődött, és remélhetőleg folytatódik is, a nyugat-európai tapasztalatokra elemi szüksége van a gyakran szerepzavarba kerülő magyar médiának, közös gondolkodás, alapos elemzés nélkül esélyünk sem lehet a minőségi televíziózásra.
