Our story: amikor 99 őszén előbb bizonytalanul magam elé sóhajtgattam, majd kisvártatva másoknak is elkezdtem mondogatni, hogy megcsinálom a magyar film honlapját, tök egyértelmű volt, hogy a Schubert lesz a főszerkesztője.

Volt már közös múltunk Gusztávval.

Ő hívott a Filmvilágba dolgozni, amikor elvi okokból jópáran kirúgtuk a széket magunk alól, és csapot papot otthagyva eljöttünk a Narancsból, ezért neki köszönhetem azt a két meghatározó évet, amikor az irodalom mellett elkezdtem foglalkozni a film kultúrájával.

Ő volt a példám onnantól arra, hogy hogyan kell lapot szerkeszteni, szöveget gondozni, minden alkotást mindig nagyobb kontextusban vizsgálni, és folyton folyvást, állhatatosan kutatni és gondozni a fiatal tehetségeket, az ifjú titánokat, titanillákat.

A Filmvilágot a Mustra követte, egy kétheti mozgóképmagazin az m2-n, vagy hogy hívták akkor: szűk évig ment a műsor a tévében, külső gyártásban készült összepályázott pénzekből, minden adást más-más filmrendező bevonásával raktunk össze, és ennek a kérészéletű kísérletnek főszerkesztőként ő volt a filmszakmai garanciája.

Tök egyértelmű volt tehát, hogy csakis és kizárólag hozzá fordulok azzal, hogy hozzunk létre egy olyan helyet a világhálón, ami a magyar film otthona, egy központi oldal a filmművészet és filmszakma szolgálatában - a magyar film honlapja.

Habozás nélkül igent mondott, és néhányadmagunkkal nekiláttunk a gründolásnak.

Lövésünk se volt, hogy mi az az Internet, valaki megcsinálta az emailes postafiókokat, és pár hónap alatt egy minigarzonban 2 dromedár asztali számítógépen összehoztuk ezt.

Nagy dolog volt, a mai napig az.

Én Stavnak hívtam őt, ő Andrew-nak engem.

Azokban a daliás és izgalmas időkben lettünk barátok és harcostársak, mert volt közös, fontos ügyünk, feladatunk és dolgunk: a Filmhu.

Megtanultuk, hogy az Internet egy folyamatosan alakuló, változó és fejlődő keretrendszer, olyan játéktér, ahol szabadon garázdálkodhatunk és valósíthatjuk meg a legmerészebb ötleteket: csináltunk rajzfimes és képregényes oldalakat és pályázatokat, filmtörténeti portált és szakmai adatbázist, filmklubot és szemlehonlapot, sorozatokat, eseményeket és díjakat, folytathatnám, nem folytatom.

Nekem a legfontosabb a Jancsó honlap volt mind közül: impozáns mauzóleum a digitális temetőnkben.

Hogy mekkora intellektus, milyen filmkritikus és gondolkodó volt, arról bárki meggyőződhet: az írás megmarad, a könyvei elérhetőek, az internet nem felejt.
De hogy milyen pedagógus, főszerkesztő és vezető volt, annak talán leginkább a Filmhusok a megmondhatói: a fiatal és középnemzedék filmkulturális újságírói és kritikusai szinte kivétel nélkül az ő köpönyegéből bújtak elő - szemtanúk vagyunk.
Rengeteget tanult tőle és köszönhet neki egy csomó jelentős kortársunk, olvassátok el a megemlékezéseket itt a Filmhun.

Sokat filóztam a napokban azon, hogy mi miatt minta ő a leginkább nekem, és arra jutottam, hogy a kitartásáért.

Ahogy makacsul és mániákusan küzdött évtizedeken át a mindenkori elemekkel, hogy életben tartsa a Filmvilágot, ami a független magyar folyóiratkultúra és szabad kulturális nyilvánosság egyik legutolsó szellemi műhelye.

Nehéz kenyér, de ez volt a választása, ez lett a küldetése, az életcélja.

Megértem őt és köszönöm a leckét.

Meg az elmúlt közel 30 évet, Stav!

Fasza volt, folytköv, Andrew.

 

Gusztávra három cikkben emlékezünk, a második itt, a harmadik pedig itt olvasható.