A dokumentumfilm tervem a szembenézés, a változás lehetőségéről szól. A film főhőse Gábor, egy sikeres, életimádó galériatulajdonos, aki egyik napról a másikra szembesül a hírrel, hogy hasnyálmirigy rákja van. Elképesztő energiával áll neki a változtatásnak, nem törik össze, sőt, olyan, mintha egy esélyt látna a betegségében, hogy régóta benne levő kérdésekre választ találjon.
Mióta és miért foglalkoztat ez a téma?
Nagyon régóta foglalkoztat a kérdés, hogy képesek vagyunk-e megváltozni és hogy pontosan mit jelent a változás? Hogy miért menekülünk mindig külső dolgokhoz, ahelyett, hogy szemebnéznénk az igazán aggasztó dolgokkal magunkban. Én is ezt az életet élem, folyamatosan pörgök, hajtom magam és homályos elvárásoknak próbálok megfelelni. És közben egyre gyűlik a félresöpört kérdések száma. Sokat gondolkozom azon, hogy mi kell ahhoz, hogy végre megálljak egy picit és tudjak, örülni annak amit elértem. Gábor olyan szituációban szembesül ezekkel az egzisztenciális kérdésekkel, amikor már nem lehet őket egyszerűen félresöpörni, de ő nem is akarja. Szembe akar velük nézni, csak még nem tudja hogyan.
Gábor története által lehetőséget kapunk, hogy elgondolkodjunk saját magunkon: én mit tennék a helyében? Min változtatnék? Azt látom magam körül, hogy a halál témája egyrészt rettegéssel tölt el minket, másrészt ignoráljuk. Próbálunk úgy tenni, mintha velünk, a szeretteinkkel sose történhetne meg, de közben ezernyi frusztrációt okoz, hogy nem merünk szembenézni a félelmeinkkel. Így aztán, ha mondjuk a családunkban lesz valaki beteg, lekéssük a szembenézés, a kibeszélés és a feloldás lehetőségét. Ez viszont egy életen át tartó traumát okozhat az életben maradottak életében. Azt remélem, hogy ezzel a filmmel tudunk a halált és a halálos betegségeket körülvevő tabun oldani és szabadabban beszélgetni mítoszok és félrebeszélések nélkül.
Dér Asia
Milyen műfajban gondolkodsz, milyen vizuális világot képzelsz el?
A film műfaja dokumentumfilm, amely elsősorban szituatív történetmeséléssel építkezik, de megjelenik benne a stáb viszonya is Gáborhoz, a történésekhez. Gábor gyakran szól ki hozzánk a kamera mögé és ezek a kommentek, párbeszédek sokszor új megvilágításba helyezik a jelenetet, amit éppen nézünk, ezért fontos részei a filmnek.
Számomra mindig nagyon izgalmas, amikor egy dokumentumfilm engedi, hogy ne csak azt lássam, ami a kamera előtt történik, hanem megérezhetek valamit azokból az emberekből is, akik a kamera mögött állnak. Hisz ők véges-végig ott vannak és nem csak megfigyelnek, hanem együtt is lélegeznek a szereplőkkel.
Hogyan készülsz a pitchfórumra? Vettél már részt hasonlón?
Nemzetközi pitchfórumon vettem már részt, de magyar közönség előtt, magyarul még nem beszéltem és ez sokkal nehezebbnek tűnik. Könnyű belevesznem a szinonímák rengetegébe. Nagyon nagy a tét, de próbálok arra koncentrálni, hogy miért tartom fontosnak, hogy elkészüljön ez a film, és ha ezt képes leszek átadni a pitchen az embereknek, akkor már minden oké. Onnantól kezdve már nem rajtam múlik a döntés.
Mennyire látod magad előtt a "kész filmet", és mekkora szabadságot hagysz a változtatásnak?
A dokumentumfilmben általában sokkal több az előre tervezés, mint azt a nézők gondolnák. Muszáj a "valóságot" filmmé süríteni.
A főhősöd, valós személy, rengeteg párhuzamosan futó történet szállal. Próbálod a szereplőt is minél jobban megérteni, hogy mik a vágyai, az elakadásai és magadat is, hogy mi az, ami igazán megfog a sorsában. Ez a lassú megismerés és egymáshoz közeledés adja a dokumentumfilmes forgatókönyv alapját. Most először dolgozom együtt dokumentumfilmben egy játékfilmes íróval, Csaba Bálinttal, aki egy teljesen külső nézőpontot hoz be a történetbe, hiszen ő valószínűleg csak a premieren fog találkozni Gáborral. Nagyon tanulságos volt látni, hogyan gondolkodik ő a történeten. Bálint nem valós személyeket és valós életet lát, hanem karaktereket és történetet. Ez talán kegyetlenül hangzik, de fontos ahhoz, hogy meg tudjuk tartani a szükséges távolságot miközben, 2-3 évig forgatunk folyamatosan. A közel kerülés könnyen megy, a távolságtartás annál kevésbé.
Dér Asia és Domokos Balázs operatőr
A korábbi filmes tapasztalataid hogyan kapcsolódnak ehhez a tervhez?
Mindig a személyes történetek érdekeltek, a belső vívódás, amikor valamilyen döntés helyzetbe kerülünk. Ez fontos a most készülő filmben is.
Milyen élményeket, tapasztalatokat jelentett számodra a korábbi rövidfilmjeid elkészítése?
Egyre bátrabban merek az ösztöneimre hallgatni témakeresés és forgatás közben. Rájöttem, hogy ami igazán foglalkoztat engem, arról tudok őszintén mesélni a filmjeimben, így semmi értelme becsapni magam és hangzatos történeteket filmre vinni. A dokumentumfilm nagyon hamar lebuktatja az alkotót. Azt hiszem, hogy kevésbé félek elhagyni a megfigyelő filmes pozíciót is, hisz, ha én nem engedem bele maga a történetbe és nem mutatom meg magam benne őszintén, akkor nincs jogom elvárni ugyanezt a főhősöktől.
Kikkel, milyen csapattal jelentkeztetek az Inkubátorba?
Az operatőr Domokos Balázs, aki végig követi velem a történetet a helyszínen, az elejétől a végéig. Szórád Máté fogja vágni a filmet. Ők már dolgoztak együtt Szilágyi Zsófi Egy nap című csodálatos filmjében is. Csaba Bálint forgatókönyvíró csatlakozott még a csapathoz, a producer pedig Szakonyi Noémi Veronika, aki teljes szívvel-lélekkel támogat a munkában.
Milyen lehetőséget látsz az Inkubátor programban? Részt vettél már korábban?
Ez az első alkalom, hogy részt veszek az Inkubátor programban. Ha hosszabb távú, moziforgalmazásra szánt dokumentumfilmet szeretnél csinálni, akkor Magyarországon az Inkubátor az egyetlen hely, ahonnan finanszírozást tudsz remélni. Ezen kívül külföldi pályázatok vannak még, ahova pályázni szoktunk.
Az idei Inkubátoros döntősökkel való összes korábbi beszélgetést itt lehet elolvasni.
