A film egy házaspár utolsó, együtt töltött évét mutatja be. Péter (34) és Eszter (33) korábban elvesztették gyermeküket, és nem tudják, hogyan nézhetnének szembe a történtekkel. A függönyök mögött nem is annyira a trauma a lényeges, hanem az, hogy amíg ők a gyász feldolgozásával más-más módon foglalkoznak, addig a köztük lévő harmónia csendben, angolosan távozik. A gyászmunka Eszternél egyfajta befelé fordulást eredményez. Péternél viszont épp ellenkezőleg, ő a külvilágban próbál kapaszkodókat találni. Ráveszi Esztert, hogy költözzenek városról vidékre, abban hisz, hogy a környezetváltozás majd biztosan mindkettejüknek segít. Ez részben be is igazolódik, Péter kiteljesedik az általa választott helyzetben, de Eszter nem. Ő szépen lassan feloldódik, és nem sokkal később kiderül, leukémiás. Sterilszobába kerül, elzárva a külvilágtól, hiszen a csontvelőjét érintő orvosi kezelés miatt az immunrendszere elveszíti védekezőképességét. Paradoxonnak tűnhet, de Eszter az izoláció során kivirágzik, újra megtalálja a középpontját. Immáron körülötte kezd forogni a kapcsolatuk univerzuma. Péter jobb szó híján, beáll kiscsillagnak, helyet cserél Eszterrel. Ha összegezni szeretném a történetet, az a fő kérdés, hogy Eszter és Péter képes lesz-e újra harmonizálni, áthidalva a kettejük között kialakult távolságot.
Mióta és miért foglalkoztat ez a téma?
Tulajdonképpen nem is tudtam, hogy foglalkoztat ez a téma. Ez többnyire annak köszönhető, hogy akárcsak Eszterék, úgy én sem láttam át a párkapcsolati életemben zajló folyamatokat. Kicsit olyan, mintha tudattalanul mindenféle dolgot gyűjtöttem volna a padláson, és egy szépen időzített, nyugodt pillanatban egyszer csak ropp, minden ránk szakadt. Aztán a döbbenet utáni hetekben megláttam, hogy ennek a törésnek azért bőven volt előzménye. Voltaképpen a dolgok nagy részét én gyűjtöttem össze, és hiába, hogy egyéb elfoglaltságokra hivatkozva nem akartunk tudomást venni róluk, mégis képesek voltak a nappali közepén landolni. Aztán a forgatókönyv korai változata egy leltárral vette kezdetét, próbáltam feltárni, hogy mik és miért vezetettek a katartikus pillanatig. Szóval kicsit furcsa a helyzet, késve kezdtem a munkát úgy, hogy már egy ideje dolgoztam rajta.
Dávid Attila
Milyen műfajban gondolkodsz és milyen vizuális világot képzelsz el a filmhez?
Sokáig csak forma töredékek voltak. Nem volt számomra tiszta, hogy hogyan lehetne a nappaliban rendet tenni. Aztán megismerkedtem egy anyukám korabeli nővel, aki sokat segített. Tulajdonképpen ő adta a forma hiányzó részeit. Sajnálatos módon a történet betegségvonala az ő életéből származik. A privátbeszélgetéseinknek nem szeretnék hangot adni, de talán annyit elárulhatok, hogy volt olyan periódusa az életének, amikor a kezelések és az izoláció miatt éveken keresztül nem tudták megölelni egymást a férjével.
A beszélgetéseink során, valamit a helyére tett bennem. Képes lettem elképzelni a film helyszínét. Egy, a környezetéhez szervesen illeszkedő, fákkal és hegyekkel körülölelt tanyát, amiből kitüremkedik egy környezetidegen, orvosi acélból és plexiüvegből épült sterilszoba. Furcsa szembenállás. De ha onnan nézem, hogy a tanya Péter és a sterilszoba Eszter, már nem is annyira elvont. Végső soron erre a szembenállásra szeretnénk építeni a film képi világát is. Egyrészről ott van ez a csendes, madárcsiripelésekkel és tehénbőgésekkel tarkított festői környezet, amiben állandóan zúg egy földönkívülinek tűnő sterilszoba ventilációs egysége. A fennálló természeti rendben van valami ideiglenes képződmény, ami képi értelemben is kifejezi a szereplők közötti távolságot. Hogy válaszoljak a kérdés első részére is, a film műfaját tekintve dráma, hiszen a lelki és fizikai körülmények ellenére a szereplők mindent megtesznek, hogy újra közel kerülhessenek egymáshoz, nem tudva arról, emiatt még inkább eltávolodnak. De hogy mondjak valami bíztatót is, Kassák Lajos írta: „Elindultam tőled / S mennél messzebb megyek / annál közelebb jutok hozzád.” Ez a pár sor a film tézisgondolata.
.jpg)
Moodfilm forgatás
Mennyire látod magad előtt a kész anyagot, és mekkora szabadságot hagysz a változásnak?
Látok egy filmet, van egy elképzelésem, amit a forgatókönyv megírása során igyekeztünk minél jobban kibontani. Azt hiszem, hogy tiszták a történet fontosabb tengelyei, amihez eléggé ragaszkodom. Anélkül, hogy nagyon szétszálaznám a dolgokat, ilyen például az előbb említett tanya, és a belőle lassan kiépülő sterilszoba. De ilyen a film struktúrája is, ami egy évet dolgoz fel öt fejezetben. Egy nyártól-nyárig tartó szekvencia, ahol törekedtünk az évszakok sajátosságait Eszter és Péter kapcsolatára vonatkoztatva is megmutatni. A nyár a felszabadultság és az érlelődés évszaka. Ezekben a fejezetekben idilli hangulat lengi körül a szereplők életét. De ott van például a tél, amikor a fagyott körülmények ellenére elindul egy játékos egymásra hangolódás, feltámad a kandalló tüze, és előkerül a magyar kártya. Minden évszakot lehetne ilyen módon, vagy akár hosszabban elemezni, de talán, ami fontosabb, hogy Eszter betegsége és Péterrel való viszonya pontosan az a ciklikus kör, ami a természetben is fellelhető és magában hordozza annak a lehetőségét, hogy létrejöjjön valami új és elvesszen a régi. Szóval vannak alappillérek, amiket fontosnak tartok, de ezek között szeretnék egyfajta mozgásteret, ahol mindenki kényelmesen érezheti magát és a lehetőségei szerint építkezhet.
Kapcsolódik a tervhez valamelyik korábbi munkád?
Igen, kapcsolódik. 2019-ben forgattunk egy filmet, ami – mint utólag kiderült – ennek a filmtervnek az előtanulmánya lett. Tulajdonképpen ebből a filmből nőtte ki magát a mostani terv. A korábbi film gerincét egy interjúsorozat adta. Valamikor 2017-ben, vagy ’18-ban a közvetlen családom tagjaival készítettem interjúkat, és kiderült, hogy szinte minden oldalon vesztettek el gyereket. Részben tudtam ezekről a dolgokról, de amikor láttam, hogy a pár órás interjút mekkora terjedelemben és mélységben meghatározzák ezek a traumák, úgy éreztem, ezzel nekem is dolgom van. Kihegyeztem a színes ceruzákat és az engedélyükkel elkezdtem kifesteni a fekete vonalakkal tagolt fehér lapokat.
Moodboard a Távolsághoz
Kikkel, milyen csapattal jelentkeztél az Inkubátorba?
Ahogy említettem, az elején elég nagy rendetlenség volt, de Baranyi Virág, a Laokoon junior producere meglátta bennem a strukturálás képességét és felkarolt. De végig mellettem volt az operatőr Gyuricza Mátyás, a zeneszerző Iszlai József, a színészek Kurta Niké és Orbán Levente is. Bármikor bármi volt, hozzájuk bátran fordulhattam, ahogy Oláh-Badi Leventéhez, Szén Jánoshoz, és az NFI oldaláról Benkő Orsolyához is. Talán nem túlzok, ha azt mondom, Orsi volt az, aki a legtöbb tanácsot adta. Volt bennem egy izgalom, hogy vajon ki fogja segíteni a fejlesztést, de ez gyakorlatilag az első beszélgetésünk után elmúlt. Olyan dimenziókat nyitott, amelyeknek a létezéséről korábban nem is tudtam. Nem tartozik közvetlenül ide, de elég jól működött együtt a humorunk, és ezt az egyébként drámai történetet sikerült kioldanunk minden olyan pontján, ahol repülni szeretett volna. Örülök, hogy együtt dolgozhattunk. Azt érzem, egy termékeny közreműködést tudhatunk magunk mögött. Ugyanakkor reménykedem abban is, hogy ha bizalmat szavaznak nekünk, a későbbiekben tovább bővíthetjük a csapatunkat sajátos nézőpontú, érdekes emberekkel, egy még jobb eredmény érdekében.
Dolgozol jelenleg bármi máson, vagy csak a pitchre koncentrálsz?
Lesz egy pár napos – korábban elvállalt – munkám, de alapvetően a pitchre koncentrálok. Ijesztő, még sosem beszéltem ekkora nyilvánosság előtt. Emiatt néha szorongok, de kardozok az érzéseim ellen és igyekszem szem előtt tartani a lehetőségeket, amiket ez a helyzet tartogat.
Dávid Attila 2019-ben végzett az SZFE-n, vizsgafilmje a Távolság előtanulmánya volt. Jakab című rövidfilmje 2019-ben szerepelt a Friss Hús versenyében.
Az Inkubátor döntős rendezőit bemutató sorozatunk folytatódik, a korábbi interjúk itt olvashatóak:
Berényi Andor: Könnyű Álom
Ducki Witek: Félsivatag
Gyimesi Anna: A medvenő
Hernádi Ambrus: A gondozó
Szabó Márton István: Délutáni sáv
Nagy Borbálla: A világ eredete
Ipacs Gergely: Esznek-e a halottak epertortát?
