Az Ezer évig fogunk élni és nagyon szomorúak leszünk a végére a függőségről, társas magányról, a generációnk eltűnt apáiról szól. És arról, hogy van, amit nem lehet már soha megjavítani.
A film főszereplője az 54 éves Gabó, aki tartalomkezelőként dolgozik egy online lapnál, de valamikor, pályája elején, még a rendszerváltás idején egy ambiciózus oknyomozó újságírónak indult. Azonban igazságérzete, önsorsrontása és a különböző rendszerek igazságtalanságai miatt egyre inkább az alkoholizmusba menekült, a karrierje pedig valahol a 2000-es évek elején derékba tört. Azóta a budapesti belváros utcáinak, kocsmáinak és szórakozóhelyeinek útvesztőjében éli az életét. Minden napja egy folyamatosan ismétlődő, már-már mágikusnak ható loop.
Egy nap azonban megkeresi vidéken élő 18 éves fia, Geri, hogy hozzá szeretne költözni. A film apa és fia próbálkozásairól szól, ahogyan a maguk káros módján meg akarják ismerni egymást. Együtt ugranak fejest az ismétlődő, végtelen éjszakába, de Gabónak szembe kell néznie azzal, hogy az életmódja milyen hatással van a fiára és azzal, hogy őt hogyan változtatta meg az évek alatt.
Mióta és miért foglalkoztat ez a téma?
Az írótársammal, Előd Mátéval, a mood film rendezőasszisztensével, Sulyok Hannával és még néhány nagyon jó barátommal a Kisüzemben dolgoztunk, amíg a Színház- és Filmművészeti Egyetemre jártunk. Imádom a kocsmaközeget, valahogy nagyon otthonos. Meleg van, még ha kint tél is, kicsit cefre szag van és mindenhol ismerős arcok. Nem tudom honnan jön ez, senkim nem járt kocsmába, tehát gyerekkoromban se ültem ott minden délután, mégis melegséggel tölt el erre gondolni. Egyszer azt mondta nekem hajnalban egy törzsvendég, hogy “Kristóf, én már nem tudom mi van. Reggel elindulok haza, de mindig elalszom a buszon és mire felkelek, már annyi az idő, hogy inkább csak bejövök ide.” Innen jött az alapötlet, hogy csináljunk egy Idétlen időkig-verziót, ami a bulinegyedben játszódik. Összegyúrtuk magunkat, meg azt, ahogyan magunkat a jövőben elképzeltük, hozzáadtuk az összes törzsvendéget, akivel beszéltünk vagy ittunk és megszületett a főszereplő, Gabó. Aztán beleraktuk az apáinkat és ahogy ránéztünk az elkészült Gabóra, lett belőlünk egy Geri is.
Gabó élethelyzete erősen táplálkozik a valóságból, ami elől ő is menekül. Meg valahol én is és mindenki körülöttem. Csak valaki külföldre megy, valaki meg iszik, ízléstől, lehetőségtől és gazdasági helyzettől függően. A rendszerváltás óta vár ez az ország arra, hogy egy kicsit jobb legyen minden, de mintha mi is egy loopba ragadtunk volna, mint Gabó.
Milyen műfajban gondolkodsz és milyen vizuális világot képzelsz el a filmhez?
Ez egy dráma és buddy-movie, loop-film elemekkel. Nagyon fontos számomra, hogy ugyan Gabó egy igazi antihős, mégis egy olyan karaktert hozzunk létre, akiért odavan a néző. Mert bár ez az ember egyértelműen egy lefelé tartó spirálban éli az életét, ettől valahol mégis teljesen szabad, hiszen nincs mit veszítenie. Ez a szabadság tud adni neki egy olyan groteszk életigenlést és sármot, ami aztán magával ragadja az embert - ahogyan az mondjuk egy gengszterfilmben is megtörténik.
Fontos, hogy mindezt Gabó „természetes környezetében” vegyük fel, a város autentikus kocsmáiban, görbe, egyenetlen utcáin és turistacsapda szórakozóhelyein. A mood filmet is direkt nyitvatartási időben forgattuk, mert ettől lesz igazi a tömeg, bármilyen nehézkes is így dolgozni.
Alapvetően a kamera nagyon ragaszkodni fog Gabóhoz (vagy esetenként Gerihez), ami ad egy dokumentarista jelleget, de az őket körülvevő káosz mégis elemeli a valóságtól azt, amit látunk. Nem tervezek semmi olyat, amit ne lehetne látni valamelyik este a bulinegyedben, de közben – ha eleget nézzük – mégis szürreális a látvány.
Mennyire látod magad előtt a kész anyagot, és mekkora szabadságot hagysz a változásnak?
Egyelőre egy első draftot adtunk le, innen még rengeteg munka van addig, hogy ebből film készüljön. A történet magjában, a film hátterét adó világban és mondanivalójában teljesen biztos vagyok, ezek iszonyatosan személyesek és ezáltal kívül-belül ismerem őket.
Viszont most jön az, hogy rengeteget kell foglalkoznunk a részletekkel, újra és újra megkérdőjelezni magunkat és eljutni oda, hogy az összes jelenet pontosan azt fejezze ki, amit mi szeretnénk – mind forgatókönyvi, mind képi szinten.
Szerencsére vannak körülöttem emberek, akik nagyon jók abban, amit csinálnak és akikben maximálisan megbízom. Rájuk sokszor fogok még hallgatni, ami biztosan jót fog tenni a filmnek. Illetve mindenképpen le szeretném forgatni előre az egész filmet egy kis kézikamerával és összevágni, hogy tanuljunk a hibákból.
Kapcsolódik a tervhez valamelyik korábbi munkád?
Az SZFE második évében dokumentumfilmet kellett készíteni. Annyi volt a megkötés, hogy maximum 20 perc legyen, de arról csináljuk, amiről akarjuk. Mi hatan voltunk fiúk a stábban, és azt találtuk ki, hogy minden stábtagot a saját apjával való kapcsolatáról kérdezünk. Így lett végül egy 80 perces doksi, aminek Apa csak egy van a címe. Aztán csináltunk egy rövidfilmet, a Hátraarcot, az pedig egy srácról szól, akinek fiatalon lett családja és aki tök véletlen találkozik a tini szerelmével, amitől teljesen összezavarodik. A diplomafilmem, a Gyerekjáték pedig egy fiatal, egyedülálló anyáról szól, aki egy napra szeretné nem csak anyaként látni magát.
Mindegyik valahogy a szülői felelősségvállalásról szól. Szinte végigmegy ez a három film a stádiumokon. Az Apa csak egy van lényegében azt a kérdést teszi fel, hogy hova tűntek az apáink, a Hátraarc azt, hogy mi tud megingatni egy fiatal apát, a Gyerekjáték pedig azt, hogyan tud túl sok lenni ez a fajta felelősség.
Szóval igen, azt hiszem eléggé beragadt nálam ez a téma, de az Ezer évig fogunk élni és nagyon szomorúak leszünk a végére mintha elkezdené lezárni ezt a korszakot. Itt már egy szinte retrospektív nézőpont van, apa és fia – bár tudat alatt – az elmulasztott időket próbálja meg bepótolni, de rá kell jönniük, hogy ami elmúlt, azt nem lehet visszahozni.
Kikkel, milyen csapattal jelentkeztél az Inkubátorba?
Azt hiszem, ez a kedvenc dolgom az egészben. Minden stábtag nagyon közel áll hozzám, amitől sokkal könnyebb és biztonságosabb ez a folyamat. Előd Mátéval írjuk a forgatókönyvet, Szórád Máté a producer, Tóth Fabó az operatőr, Érdi Zsófi a vágó, Tasnádi Zsófi a látványtervező és Nagy Botond a hangmérnök. Illetve a mood filmben Gabót Vicei Zsolt alakítja, Gerit pedig Nyomárkay Zsigmond és rengetegen segítettek, legyen szó szereplésről, helyszínekről, szervezésről vagy magáról a forgatásról. Nagyon köszönöm mindenkinek!
Orzói Kristóf
Dolgozol jelenleg bármi máson, vagy csak a pitchre koncentrálsz?
Elsősorban most próbáltam a mood filmre és a pitchre koncentrálni, de szerencsére relatíve sokat tudtam dolgozni az egyetem óta, ezért most is volt egy-két kisebb projektem ami futott mellette. Ezt a több lábon állást, azt, hogy állandóan próbálja magát bebiztosítani valahogy az ember, az okozza, hogy teljes a bizonytalanság. A helyzet egyszerűen annyira átláthatatlan a Színház- és Filmművészeti Egyetem szétverése óta és minden annyira képlékeny, hogy ez mindent áthat. Mi legalábbis így jöttünk ki az egyetemről és a helyzet azóta sem lett jobb. Erre jött rá az, hogy az Inkubátor program volt talán az egyik utolsó mentsvár, ahol tényleg biztonságban érezhették magukat a fiatal filmesek, két éve azonban már itt sincs garancia arra, hogy megvalósulhatnak a zsűri által a pitchen kiválasztott filmtervek.
Orzói Kristóf ELTE Pszichológiát végzett, majd Enyedi Ildikó és Gigor Attila osztályában tanult az Színház és Filmművészeti Egyetemen. Dolgozott tévé- és websorozatokban, korábbi rövidfilmjeinek címei Apa csak egy van, Hátraarc és Gyerekjáték.
A sorozat korábbi részei:
Inkubátor 9.0 – Schnabel Annabella: Ennyit jelent, ha az ember felnőtt?
Inkubátor 9.0 – Karácsony Péter: Az utolsó vonatrablás
Inkubátor 9.0 – Dóczé Péter: Nyugalom megzavarására alkalmas
Inkubátor 9.0 – Gergely Zoltán: Bankrablásból egyes!
